evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Nagyon jó az Evangélikus Élet második oldalán az ökumenikus imádság. Segít egyéni imaéletünkben összegyűjteni gondolatainkat, gazdagítja mondanivalónkat, irányítja, elmélyíti belső „lélegzetvételünket”. A vasárnapi liturgiába beleépülve nagy imaközösséggé formálja a gyülekezeteket. Kell ez a közös leborulás, közös hálaadás és könyörgés vasárnapról vasárnapra az istentiszteleteken.

Azonban az oratio a közbenjáró részben – amikor felsorolja a világ sokféle szenvedését, és felhív a szenvedések között vergődő emberekért való imádkozásra – csak nagyon elvétve tanít imádkozni hazánkért. S ha igen, az évtizedek óta megszokott szöveggel: „népünk, annak vezetői, bölcsesség stb…”

A határon túli magyarok istentiszteletein forrón tör fel a kiáltás, az imádság és reménység az anyaországiak szeretetében. Ők kiáltanak, mi szemérmesen, kimérten imádkozunk – néha. (Nagy élmény volt a televízió által közvetített július 18-i rimaszombati református istentisztelet!) Nagy megújulásra van szükségünk nemcsak az emberek, de a hazánk iránti szeretetben is!

Kinczler Irén

::Nyomtatható változat::