EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 32 - Az egymásrautaltság szabadsága

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Az egymásrautaltság szabadsága

Találkozás Lányi Andrással

Az ötödik evangélikus ifjúsági találkozón délelőttönként úgynevezett nagyelőadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, melyek valamilyen módon a mottóul szolgáló evangéliumi igéhez („Ti vagytok a világ világossága”) kapcsolódtak. A „Világosság és ember” témakörét Lányi András filmrendező, író, filozófiai tárgyakat oktató tanár igyekezett alaposabban körüljárni.

– Fejtegetését azzal a megállapítással kezdte, hogy az európai ember önpusztító lénnyé vált, majd így folytatta: „Azért ártunk, mert rosszban vagyunk önmagunkkal.” Ön szerint kire vagy mire haragszik a mai ember?

– A probléma lényege érzésem szerint az „én” szűkös felfogása. Úgy gondolom, hogy önmagamat csak másokkal szemben, emberségemet csak a természettel szemben tudom meghatározni. Ez ellen a kívülállás ellen testünk, lelkünk tiltakozik.

– Akkor talán tennünk kellene valamit…

– Ez nem olyan egyszerű, mert csak a magunk világképének keretén belül tudunk gondolkodni. Azon kellene többet elmélkednünk, hogy én nem az vagyok, ami a világtól elválaszt, hanem ami azzal összeköt.

– És mi köti össze az egyént a világgal?

– A kapcsolat. Az öntudat. Egy Paul Ricoeur nevű filozófus szerint meg kell próbálnom úgy gondolni magamra, mint másokra, és másokra úgy, mint önmagamra. A megoldás érzésem szerint valahol ebben rejlik. A normál európai énkép határt állít az én és a világ közé, ahelyett, hogy megpróbálná áttörni azt, és nagyobb nyitottságra, valódi emberi kapcsolatok kialakítására törekedne, szavaival és tetteivel egyaránt.

– Amikor a világgal és az embertársainkkal való viszonyt elemezte, többször használta a szeretet és a szabadság fogalmát is.

– Természetesen. Hiszen önmagamban nem lehetek szabad, önmagamban nem tudok szeretni. Önmagamban tulajdonképpen nem lehetek semmi. Személlyé csak más emberek tehetnek. Szabaddá csak más emberek tehetnek. A szeretetet is csak másokon keresztül ismerhetem meg.

Akit az anyja például nem szeret, hanem egy hanyag mozdulattal egy kuka tetején helyez el, abból nem lesz ember, hanem meghal. Ha ember lesz belőle, akkor is lelki sérültté válik. Az, hogy én vagyok, és az, hogy ráadásul személy vagyok, azt jelenti, hogy szeretetet kaptam. Aki nem kapott szeretetet, nem válhat emberré.

– Igencsak kemény szavak ezek, főként, ha arra gondolunk, hogy a szeretetre mindannyian ki vagyunk éhezve.

– Igen. De azt elfeledjük, hogy mindaz, amire szükségem van, vagyis mások szeretete, törődése csupa olyan dolog, ami nekem nem adatik meg automatikusan. Csak mások adhatják meg önszántukból. Egymás megértésének másik fontos alapfeltétele még a jóindulat és a bizalom. Ha nem bízunk a kommunikáció lehetőségében, akkor nincs párbeszéd.

– Szabadság, szeretet, megértés, bizalom. Mind-mind alapvető keresztény fogalmak, melyek az egyházak feladatára és felelősségére különösen is felhívják a figyelmet.

– Az egyházak vonatkozásában nem szeretnék nyilatkozni. Az egyének szintjén pedig – ahogyan arra az előadásomban is utaltam – a lényeges különbséget nem hívők és nem hívők megkülönböztetésében látom, hanem abban, hogy valaki kapcsolat- és párbeszédelvű módon gondolkodik-e vagy sem. Hogy önmaga és mások megértésére törekszik-e vagy sem. Hogy felismeri és elfogadja-e azt a tényt, hogy a szabadság egyetlen, emberhez méltó módját nem a függetlenség, hanem az egymásrautaltság, a kölcsönös függőség jelenti. Ebből a szempontból nézve igazat adok önnek abban, hogy ez a fajta hozzáállás valóban megfelel a keresztény etikának. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom az elmondottak summáját, azt mondanám: még mindig jobb egymásért, mint egymástól szenvedni. Teszem ezt olyan emberként, aki ugyan nem hisz, ám nem tud más etikát elképzelni magának, csak a krisztusit.

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A görög katolikus istentisztelet gazdagsága (I.)
Élő víz
De hol az öröm?
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Hálaadás Szentantalfán
Igény alulról – segítség felülről
"Elmegyek, és meggyógyítom!"
Keresztutak
Nagy találkozás Tiszadobon
Spanyolcsizma
Erdő Péter az Egyesült Államokban
Ökumenikus sátor a Szigeten
Egyházak az olimpián
Közeledés Krisztus útján
Messiásnak hitt színész
Szamártár Szentendrén
"Fiatalkori látomásomat követtem"
Gospel Sasok és Szürke Verebek Németországban
Evangélikusok
Az egymásrautaltság szabadsága
Megtartotta hitét, magyarságát
Nehéz évtizedek az egyház élén
Humor az egyházban
e-világ
Reformátusok az interneten
Keresztény szemmel
Hervadhatatlan és elhervadó koszorúk
Rövid szöveges üzenet
Csillagok közelről és távolról
Szabad idő és felelősség
evél&levél
Az Oratio oecumenica rovatról
A "homokviharról" (EvÉlet, 2004. július 25.)
Levél a clevelandi magyar evangélikusoktól
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Képzelt riport egy magyarországi kultúrfesztiválról
A két Hornyánszky
A vasárnap igéje
Éljünk - Ne éljünk? Éljünk - Ne éljünk? Éljünk!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Családban vagy az idősek otthonában?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 32 Az egymásrautaltság szabadsága

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster