Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Let My Little Light Shine...! Hadd világítson az én kis fényem...! – ez a gospelidézet hirdette több ezer plakáton és szórólapon Németország három nyugati tartományában (Észak-Rajna–Vesztfáliában, Hessenben és Rajna-vidék–Pfalzban) a kiskőrösi Gospel Sasok énekegyüttes és a Szürke Verebek jazzbandája közös koncertkörútját.

Hét koncert, 3500 kilométer a kilenc nap mérlege számokban... És miként is írjam le, hogy sikerünk ne tűnjék nagyképűségnek: sok-sok embernek énekelhettünk. A közel negyvenfős csapat óriási lelkesedése egy percre sem lankadt, mindennap új és új erőt adott a szeretetteljes fogadtatás, a közönség figyelme, hálája, biztatása, amint több százan velünk együtt énekeltek és tapsoltak.

Isten hordozott minket a tenyerén egyik helyszínről a másikra, hogy megörvendeztessük őt és a jelenlévő gyülekezeteket énekeinkkel, muzsikánkkal, mely átívelte a távolságokat, s melynek az üzenete az összetartozás, a szeretet, egymás segítése volt. A turné ugyanis nemes célt szolgált. A balatongyöröki Sóvárnak (a KIE Keresztyén Ifjúsági Konferencia-központjának) az építéséhez járul hozzá az a közel ötezer euró, amelyet a csoport „összeszedett” a fellépések alkalmával. Amint Lupták György, a csoport vezetője, a Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület elnöke minden koncert helyszínén elmondta, a KIE 2001-ben vette át az ingatlant, és tette le a Sóvár alapkövét. Az új intézményben várhatóan 2005-ben meg lehet rendezni az első nyári tábort, köszönhetően a sikeres pályázatoknak, a téglajegyakcióknak (jegy még most is kapható) és az önzetlen segítőknek. A negyven fő befogadására alkalmas, mintegy negyvenmillió forintos beruházással épülő keresztény ifjúsági, szabadidő- és konferenciatelep egyik külföldi főszponzora a németországi keresztény ifjúsági egyesület, a CVJM egyik regionális szervezete, a CVJM Westbund. (Magyarországon evangélikus egyházunk is jelentős mértékben támogatja a beruházást!) A vízparti üdülő társadalmi összefogással készül. Az építkezésben jelentős szerepet vállaltak – többek között – a kiskőrösiek és a német testvérszervezet tagjai, csoportjai is.

Éppen az eddigi munkát szerettük volna megköszönni fellépéseink alkalmával. Csodálatos érzés volt megtapasztalni vendéglátóink örömét és kedvességét, amellyel nap mint nap vártak és köszöntöttek. És nem kevésbé emlékezetes, hogy missziós szolgálatunk alatt gyönyörködhettünk a hamisítatlan középnémet tájban a Teutoburgi-erdőtől egészen a Rajna mentéig, énekelhettünk ezeréves templomokban, melyek ma is hűen őrzik az egykori építőmesterek keze nyomát. Felejthetetlen élményt nyújtott a lüdenscheidi fürdőzés, a wuppertali függővasút, a Szent Erzsébet-templom Marburg városában. Battenberg felé közeledve a főút mellett, egy hangszerbolt kirakatában örömmel fedeztük fel a kiskőrösi trombitaművészről, Boldoczki Gáborról készült plakátot, és jólesett a magyar szó azoktól a kint élő magyaroktól, akik látni, hallani akartak minket a templomokban. Halle városa ámulatba ejtett valamennyiünket szépségével, mesébe illő házikóival, vendégszerető lakóival, mint ahogyan leírhatatlan az egykori orosz cárok kastélyokkal, várakkal, palotákkal ékesített kedvenc üdülőhelye, Bad Ems is, a Lahn folyó partján. Itt a Híd fesztivál alkalmával mutatkozhattunk be a város szabadtéri színpadán, népes közönség előtt. Hosszan lehetne szólni a Rajna menti szőlőhegyekről, a part menti őrvárakról, a legendákról, történetekről, melyeket részletesen megismerhettünk a „Sasfőnök” jóvoltából. Beszélhetnénk a hajnalba nyúló, igazi magyar nosztalgiaestről; azután arról, hogy milyen élményt jelentett a földön, hálózsákokban aludni (vagyis mindannyian „padlót fogtunk”) vagy éppen egy bútoráruház kirakatában ébredni a vízágyon (erre is volt példa). Azonban minderről részletesen beszámolni itt nincs módunk.

Szólnunk kell viszont Walter Linkmannról, a CVJM Westbundnak a magyar–német kapcsolatokért felelős munkatársáról, aki hihetetlen pontossággal, mégis könnyed lazasággal szervezte utunkat, fellépéseinket, fogadásunkat, szállásunkat; ráadásul a szabadságát feláldozva volt velünk és értünk minden percben. Az egyszerűen „Hosszúpuska” névre keresztelt, több mint kétméteres fiatalember belopta magát a csoport szívébe; amikor megkértem a társaságot, hogy jellemezzék a tíz napot, Szászi Bandi ennyit mondott: „Walter”. Persze olyan is volt, aki azt mondta, Japi, merthogy állandó mókamesterünk és „hátországunk”, Jarjabka János gyülekezeti felügyelőnk nélkül nem lett volna teljes az utunk. Köszönettel tartozunk Baranyainé Katinak és Podobni Pistinek, akik külsősként segítették a turné sikerét, árulták a CD-lemezeinket, ezzel is bevételhez juttatva az együtteseket.

Ma már áhítozva gondolunk a fantasztikus túrótortákra, süteményekre, dzsemekre, az asztali áldások és a koncertek előtti elcsendesedések erejére, a meghitt vidámságra, a borús időre, amelyet felváltott a koncertek derűje. De nem felejtjük el a zenei élményt, Szentgyörgyiné Ildi orgonajátékát sem, a napi pakolást sem (le a buszról, fel a buszra; ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek sofőrjeink, Dicsa István és Musza Mihály). Emlékezetesek maradnak a „gyenge” kávék is, a közlekedési dugók, a csodás kövér virágok, a felszabadult nevetés, a siker, az esti csocsópartik…

Szép álom valósult meg ezzel az úttal, amelyen mindennap ajándékot adtunk és kaptunk. Angyali üdvözletet, isteni kegyelmet, egymás figyelmét és szeretetét, az együtt éneklés végtelen örömét. Ahogy egyik kórustagunk mondta: Isten velünk kacagott a templomokban!

Supka Éva

::Nyomtatható változat::