Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Kettős tükörbe tekinthettek a november 4-én megrendezett tudomány napi ünnepségsorozat résztvevői. Míg a délelőtti előadások az erőszak problematikájának többfókuszú megközelítéseit adták, addig délután a megigazulásról szóló augsburgi közös nyilatkozat aláírásának ötödik évfordulójához kapcsolódtak az előadások. Sokakban megfogalmazódott: ezen a napon az igazi tudományosság ereje párosult a keresztény reménység derűjével.

A társadalomban alacsony szintű a tolerancia, érzékenyebbek az emberek, nehéz odafigyelni a másikra, és a mindennapok velejárójává lett az erőszak. Ugyanakkor az erőszaktól való szabadulás, a másik emberre való odafigyelés és törődés a lelkészi szolgálat elengedhetetlen része – mutatott rá dr. Szabó Lajos rektor megnyitóbeszédében. Majd hangsúlyozta: ez a nap nem kezdődhet el anélkül, hogy meg ne emlékeznénk Andorka Eszterről, kollégánkról, aki maga is sokszor figyelmeztetett bennünket arra, hogy tenni kell, szólni kell, de legfőképpen beszélgetni kell – „mert a dialógus mindig jó”.

A rendezvénysorozat tudatosan kapcsolódott az erőszak leküzdésének évtizedéhez (2001–2010) – amelyet az Egyházak Világtanácsa (EVT) hirdetett meg –, nem csupán témájával, hanem szervezőin keresztül is, hiszen a rendezők között az MTA–EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoport mellett ott található a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága is. Kettőjük közös munkájának eredménye az EVT által készített tanulmányi segédanyag magyar nyelven való megjelenése is, amely segít eligazodni az erőszak kérdései iránt érdeklődőknek.

Dialógusra hívott Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Rámutatott, hogy „a pszichológia üzenete: nem ellene, hanem vele”. Vagyis arról szólt, hogy miként lehet olyan „fondorlatokat” találni, amelyek az erőszak erejét jó célra fordítják. Rossz stratégiának bizonyul, ha valaki az erőszakra erőszakkal válaszol, mert aki kardot ragad, kard által vész el. Rámutatott a behaviorizmus megállapítására, mely szerint az erőszak tapasztalása lehetővé teszi, hogy valaki elsajátítsa az erőszakosságot, vagyis a szociális tanulás során az erőszakos modell azt tanítja, miként legyünk a másik kárára agresszívek. Mi az, ami jobb az erőszaknál? Miben árt nekem az erőszak? Bagdy Emőke előadásában – többek között – szemléletes volt annak a kísérletnek az elbeszélése, amelyet kórházi ápolók bevonásával végeztek. Azoknál az ápolóknál, akik munkájukat kedvetlenül és durván végezték, súlyos immunhiány lépett föl. Ám azoknak, akik gondoskodva, humánusan foglalkoztak a betegekkel, a szolgálati idő végére magasabb lett az immunszintjük. Hiszen a simogatás, az érintés mindkét fél számára immunstimuláns hatású volt. Az erőszakmentességet akár a humor eszközével is megpróbálhatjuk beágyazni életünkbe, hogy megbántottakból ne váljunk megbántókká, elvégre feladatunk az, hogy ennél valami emelkedettebbet tegyünk.

Az erőszak kérdését a teológia szemszögéből közelítette meg Tarr Zoltán református zsinati tanácsos. A bibliai helyzetkép alapos ismertetése végén kiemelte: „Isten erőszakos világba küldte Fiát. A rendszer erőszakos, és az erőszakosság újratermelését hozza. Isten tudta, hogy Jézus küldetése nem érhet más véget. Jézus halála azonban új utat mutat.” Gondolatainak spirituális üzenetét jól jelképezi az a Sierra Leone-ból kapott töltényhüvely, amelyből a harcmezőn megtért kormányoldali katona keresztet készített.

Basa Boldizsár pestesi oskolamester neve és megbotránkoztató magaviselete a hallgatóság számára egy ideig mindenképpen összefonódott a papmarasztalás és -elbocsátás jogával, valamint a visszaéléssel mint az erőszak alapfokával. Buzogány Dezső kolozsvári egyháztörténész legfrissebb kutatási eredményekkel illusztrált előadásában bőséggel szolgáltatott ehhez 17–19. századi esettanulmányokat. Egyháztörténeti visszatekintése során beszélt az agresszió verbális formájáról, egymás káromlásáról, majd az exkommunikációról, a zsarolásról, a meghurcolásról és a fegyveres erőszakról. Összegzésképpen kifejtette: „Egyházunk mindig bölcsen rendezte az effajta gondokat, mindig a törvényesség keretei között maradt, tudván, hogy az erőszak újabb erőszakot szül. (…) Ha egy kicsit is magunkba szállunk, múltunk tükrében szemlélve jelen arcunkat, és legalább két napra megjavulunk, akkor szerintem már megérte.”

A család, az iskola, az utca és a média az a „hálózat”, amelyben a gyerek tapasztalatot szerez az agresszióról. „Ezek összefüggésében, cirkulációjában hat az erőszak a gyerekekre, és válnak maguk is annak részesévé” – állapította meg Szabóné Mátrai Marianna. Az erőszak kezelése a hitoktatás anyagában című előadásában azt a kérdést tette fel, hogy vajon kínál-e ellenstratégiát a hittanóra tananyaga. Egyfajta módszer lehet a szelekció, de veszélyt is rejt magában, hiszen ha száműzzük az erőszakot, akkor „egy ideális, erőszakmentes, ám irreális világot teremtünk meg”. Léteznek alternatív utak is, például a bibliai ábrázoláshoz hű istenkép átadása, amely „egy érzelmekkel teli, szenvedélyes istenképet közvetít”, azonban olyan Isten képét, aki a legvégsőkig életpárti, aki az áldozat, a szenvedő mellé áll. A lelkigondozás szempontjairól szólva az előadás végén így fogalmazott az előadó: „Minden ember hallatlan mennyiségű teremtőerőt birtokol. A fiatalok többet megőriztek eredendő kreativitásukból, mint a felnőttek… Egyházunk új hittankönyvei olyan szemléletet tükröznek, amely ápolni, kibontakoztatni, működtetni szeretné a fiatalokban rejlő teremtőerőt.”

Sárkány István rendőrtábornok az idősek viktimológiájáról, azaz áldozattá válásáról beszélt. Emlékeztetett rá: az időskorúak közé a hatvan év felettiek tartoznak, és számuk Magyarországon eléri a húsz százalékot. A problémák egyik gyökere az, hogy hazánkban az idős korhoz negatív sztereotípiák társulnak, ez pedig hosszú távon – a társadalomból érkező megerősítés következtében – izolációhoz, száműzetéshez vezet. Ennek következtében ez a korosztály könnyebben áldozattá válhat hazánkban, mint a fejlettebb szociális kultúrával bíró nyugati országokban.

Mi készteti az embert arra, hogy az erőszakmentes magatartást válassza? Milyen eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy az ember másokat is erőszakmentes magatartásra késztessen? E két kérdés volt az, amelyet Nagy Zoltán debreceni evangélikus lelkész válaszolt meg Karamcsand Gandhi példáján keresztül. „Az erőszak elutasítása, még annak árán is, hogy elszenvedjük magunkon, feltételezi a nyilvánosságot, azt, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy szóljunk a nyilvánosság előtt.”

A délelőtti előadások summáját Fazakas Sándor debreceni teológiai professzor adta tízperces összefoglalójában; ennek utolsó pontjában így határozta meg az egyház feladatát az erőszak leküzdésében: a remény ébrentartásával és a realitásérzék megőrzésével célunk erőszakmentes „szigetek” létrehozása az agresszivitás ingoványos mocsarában.

Orosz Gábor Viktor

::Nyomtatható változat::