EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 46 - Nyílt levél

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Nyílt levél

Az alulírott iskolafenntartó egyházak nevében tiltakozunk a kormány 2005. évi költségvetési törvényjavaslatának azon pontjai ellen, amelyek – a költségvetés mellett a közoktatási és egyház-finanszírozási törvényt is módosítva – a kistelepülések iskoláinak, megkülönböztetett módon pedig az egyházi iskolák működésének ellehetetlenülését eredményezik.

A költségvetés tervezetének előkészítése folyamán a kormányzat semmiféle egyeztetést nem kezdeményezett. A törvényjavaslat benyújtását követően is mindössze annyi történt, hogy három alkalommal a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium képviselői tájékoztatták az egyházi iskolafenntartókat.

Ezúton tiltakozunk az ellen, hogy az illetékes minisztériumok – akár költségvetési, akár politikai megfontolásból – nem mutatnak készséget az érdemi egyeztetésre.

Egyben kérjük az egyházi iskolákban tanulók szüleit és az ott dolgozókat, hogy a maguk részéről tegyenek meg mindent a helyi kormánypárti parlamenti képviselőknél azért, hogy támogassák az ellenzék által az Országgyűlésnek benyújtott módosító indítványokat.

Budapest, 2004. november 4.

Dr. Veres András püspök, az MKPK titkára

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

  1. Szebik Imre elnök-püspök, Magyarországi Evangélikus Egyház

Simonfalvi Lajos oktatásügyi szakreferens, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség vezetője

Mészáros Kálmán elnök, Magyarországi Baptista Egyház

Majoros Kende lelkész, a Magyarországi Biblia Szól Egyház vezetője

Jon A. Palmer főpásztor, a Keresztény Család Gyülekezet vezetője


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A fontos lépés: a német mise
Élő víz
Osztálytalálkozó
21. század
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Hálaadás a megyehatáron
„Megállani az Istentől rendelt helyen…”
Egy önkéntes "rászedett"
Rákoskeresztúron üléseztek
Megújult oltár és orgona
Tiszta forrás
Felügyelői konferencia
Megemlékezés Ittzés Mihályról
Keresztutak
Nyílt levél
Három hamuban sült pogácsa még biztosan belefér...
Evangélikusok
Johannes Kepler, a lutheránus csillagász
Asszonysors a Lajtától keletre
Veczán Pál
Száz éve született Ittzés Mihály
e-világ
Békesség a teremtett világgal
Keresztény szemmel
Iskolaügy
Csillagok közelről és távolról 2.
Sziréna
A hét témája
Reklámhordozók
Madonna Kabbalája
Szavak piacán
"Édes kísértések"
Apácák a gyerekszobában
evél&levél
Evangélikus szervezésű házashétvége Révfülöpön
"Százhúsz éves a templomunk"
A közelmúlt krónikája
Média-együttműködés
Baráti találkozó veszprémiek között
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Tudományos konferencia - tiszteletből
A magyar tudomány napja az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Megemlékezés a megigazulásról szóló római katolikus - evangélikus Közös nyilatkozat aláírásának 5. évfordulóján
A Közös nyilatkozat gyökerei (1967 - 1999)
56-os requiem
A vasárnap igéje
Az életre vezető hang
EvÉlet - Lelki segély
Hajótörött keresztények
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 46 Nyílt levél

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster