A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Állítólag lázadó, rebellis típus vagyok. Mit mondjak, kétségtelen, hogy a szabályokat, törvényeket sohasem kedveltem. Mindig is úgy gondoltam, hogy ezek korlátoznak a szabadságomban. Isten törvényeiről sem vélekedtem másképp. Ha egyszer tényleg szabad embernek teremtett, miért akar a törvényeivel korlátok közé szorítani? Később rájöttem, miként is működnek ezek a dolgok. Isten valóban teljes szabadságot adott nekünk mindenben. A törvényeket inkább segítségnek, használati utasításnak szánta, de ezeket persze nem kötelező betartani. Hadd szemléltessem mindezt egy történettel.

Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató hétvégéit általában kicsiny háza csinosítgatásával töltötte, amikor ideje engedte. Egyedülálló, magának való, keménykötésű ember volt. Ereiben ősi magyar vér folyt, ami esetünkben egészen konkrétan annyit jelentett, hogy ha a szomszéd mondjuk almafát ültetett, akkor ő is ültetett gyorsan kettőt. Kettőt, hogy ezzel is jelezze – magának is, meg környezetének is – hogy ő különb, ő mindenki másnál több egy kicsit. Így teltek a hétvégék. Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató minden energiáját a rivalizálásnak szentelte.

Mivel nemrégiben a faluban valaki kerítést épített, így ifjabb Vahronek ezen a hétvégén természetesen szintén kerítésépítéssel foglalkozott. Nem mintha kis házacskája nem lett volna már szépen körbekerítve, de az kicsit alacsonyabb volt, mint a másik, frissen épült kerítés az utcában. Mint ahogyan az előbb már említettem, hősünk ereiben ősi magyar vér folyt. Ennek következtében gyűjtögető életmódot folytatott, padlásán volt minden: lomtalanításból származó régi mosógép, porszívó, tévé, hűtőgép, viseltes bútorok. Ami viszont most mindennél fontosabb volt: több mázsa terméskő is állt egy kupacban az egyik sarokban. Ez még az idősebbik Vahronek kis „b” József sztahanovista vasmunkásnak a szülői hagyatéka, aki hasonlóképpen gyűjtögető életmódot folytatott. Hogy a terméskő miért, illetve miként került fel a padlásra, valószínűleg örök rejtély marad, viszont tény, hogy kitűnő alapanyagnak ígérkezett a szomszédpukkasztó, -megalázó és -lealacsonyító kőkerítés építéséhez.

Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató felment tehát a padlásra, felszerelt egy csigát a kilógó mestergerendára, és átdobott rajta egy erős kötelet. A kötél végére egy nagy ládát erősített, amelybe – fent a padláson – elkezdte beledobálni a követ. A ládát úgy helyezte el a padlásajtóban, hogy az félig kilógjon onnan. Mivel nem volt segítsége, úgy tervezte, hogy amikor rakománya elkészül, lemászik, és a kötél erőteljes megrántásával kibillenti a ládát az ajtóból, aztán pedig szép lassan leengedi.

Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató rámenős ember volt, így a ládát roskadásig megrakta terméskővel. Aztán lemászott, és megrántotta a kötelet. A láda kibillent, és nem várt módon, meglepően hirtelen, iszonyatos sebességgel elindult lefelé. Mivel a ládányi kő emberünk testsúlyának többszörösét tette ki, ifjabb Vahronek – a fizika legegyszerűbb törvényének megfelelően – ugyanazzal az iszonyatos sebességgel indult el felfelé. Első meglepetésében nem tudta, mit tegyen, csak kapaszkodott görcsösen a kötélbe. A súlyos láda jött lefelé, kis „b” József pedig ment felfelé. Mivel a fizika törvényei nem ismernek tréfát, és kivételt sem tesznek senkivel, találkozásuk félúton bár tragikus, de elkerülhetetlen volt. Ekkor tört el ifjabb kis „b” fél válla.

Mivel hősünk csökönyös ember volt – mint mondtam, ereiben ősi magyar vér folyt –, még mindig a kötélen csüngött. Általában jellemző volt rá, hogy amit egyszer megkaparintott, illetve megragadott, azt nehezen engedte el. Emberünk így tehát tovább szárnyalt felfelé, a láda kő pedig zuhant lefelé, míg végül nagy robajjal földet ért. Mondhatnánk akár, hogy ifjabb Vahronek ekkor érkezett karrierjének csúcspontjára, de mindez csak egyetlen pillanatig tartott. Először azt hitte, harangoznak, amikor kopasz feje irtózatos lendülettel vágódott a gerendához erősített fém csigakeréknek. A kötelet még mindig nem engedte el, hiszen így azonnal lezuhant volna. Viszont közben a láda feneke a földhöz csapódás következtében kiszakadt. Ezzel a csigán átvetett kötél két végén levő súlyok egyensúlyi állapotában alapvető változás állott be. A láda feneke a terméskővel együtt a földön maradt, ifjabb Vahronek viszont, aki immáron súlyosabbnak bizonyult a kötél másik végén lebegő ládamaradványoknál, egyenes vonalú, egyenletesen gyorsuló mozgásba kezdett (g = 9,86 m/s2), sebességvektorának iránya pedig sajnálatos módon a Föld középpontja felé – akkori földrajzi helyzetének megfelelően tehát lefelé – mutatott.

A fizika törvényei könyörtelenek, és senkivel sem tesznek kivételt. Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató csak zuhant, zuhant, és görcsösen kapaszkodott a számára jelenleg egyetlen biztos dologba, a kötélbe. Félúton lefelé találkozott a láda megmaradt részeivel, ekkor tört el a másik válla. De tragikus utazása még nem ért véget. Félig ájultan, összezúzott fejjel, erős agyrázkódással és most már két törött vállal feltartóztathatatlanul haladt tovább végzete felé. Már éppen kezdte megszokni a sebességet, amikor a földhöz csapódott. Érkezése pillanatában azonnal eltört a lába.

Ifjabb kis „b” József mindenféle termékmenedzser meg igazgató teljesen kimerülten, meggyötörten feküdt a földön. Zsibbadtan engedte el a kötelet. Ezt nem kellett volna, ugyanis a fizika törvényei könyörtelenül működnek, és nem ismernek tréfát. Amikor ifjabb kis „b” József meggondolatlanul elengedte a kötél ezen végét, a másik végén még mindig ott himbálódzó ládamaradványok – súlyukból kifolyólag – elindultak lefelé. Ifjabb Vahronek kis „b” József általános termékmenedzser és ügyvezető igazgató még magánál volt, amikor régi jó ismerőse, a kötél végén menetrend szerint közlekedő láda összetörte bordáit.

Isten nem azért adta a törvényeket, hogy bármiben is korlátozzon.

(Sass Elemér fizikusnak a Vasas szakszervezeti lapban mintegy húsz évvel ezelőtt megjelent cikke nyomán)

– James –

::Nyomtatható változat::