Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A Wesselényi-féle összeesküvés ürügyet adott I. Lipót császárnak a magyar önállóság teljes eltörlésére, a nyílt abszolutizmus bevezetésére. Az országot császári zsoldos katonaság szállta meg. A császár felfüggesztette a magyar alkotmányt, és Ampringer János Gáspárt, a német lovagrend nagymesterét 1673-ban kinevezte Magyarország kormányzójává, székhelyéül Pozsonyt téve meg. Ez a nyílt katonai kormányzat a legvadabb önkényt, terrort jelentette, és a legnagyobb nyomorúságot hozta hazánkra. A császár és katonai kormányzata mindent elkövetett az ország kifosztása és értékeinek, kincseinek megszerzése érdekében.

1. Lipót abszolutizmusával együtt járt az ellenreformáció további erősödése. Az „összeesküvő” magyarok és protestánsok megbüntetésére rendkívüli törvényszékeket állítottak fel. Ezek koholt vádak alapján, a védelem és a tanúk meghallgatása nélkül ítélkeztek. Céljuk a katolicizmusnak a megfélemlítés és az erőszak általi terjesztése, valamint a császári kincstár és a katolikus egyház vagyonának a gyarapítása volt. Az érsek a protestánsok és a magyar hazafiak üldözését Szelepcsényi György esztergomi érsek-prímás személyesen irányította Kollonics Lipót és Bársony György püspökök segítségével. A protestáns templomokat elfoglaltatta a katonasággal és a jezsuitákkal, a lelkipásztorokat elüldözte vagy példátlan kegyetlenséggel elfogatta, és sokat gályarabságra juttatott. A végvárakban szolgálatot teljesítő magyar katonaságot a császári udvar „megbízhatatlannak” nyilvánította, majd zsold és végkielégítés nélkül szélnek eresztette. Az idegen zsoldosok fosztogatásainak és az ellenreformáció türelmetlenségének kitett s annak ellenszegülő jobbágyok tömegesen menekültek el falvaikból.

A Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétellel gyanúsított vagy megvádolt földesurak, a birtokuktól megfosztott, elűzött jobbágyok, a kifizetetlen vagy a szolgálatból elbocsátott végvári katonák, a hazafias érzésű nemesek és a vallásuk miatt bujdosni kényszerült protestánsok mind-mind az erdélyi határszélen gyülekeztek; Apafi fejedelemtől és a töröktől reméltek támogatást. Ide menekültek a telkük elhagyására kényszerült jobbágyok is. A jobbágyok és a bujdosók fegyveres támadásokat indítottak a császári katonaság ellen, és ott ártottak nekik, ahol csak tudtak. Azokat a magyarokat, akik I. Lipót pártján voltak, a bujdosók nem tekintették többé magyarnak, hanem – a német zsoldosokhoz hasonlóan – labancoknak nevezték őket. A bujdosókat kurucoknak nevezte a nép.

A nemzetközi jelentőségűvé vált kurucmozgalmat, az erdélyi fejedelem, a török, sőt XIV. Lajos francia király is támogatta. 1678-ban „A szabadságért és igazságért!” jelmondattal, Thököly Imre vezetésével megindult a kurucok támadása I. Lipót császár és katonai kormányzatának a rémuralma ellen.

Az ifjú Thököly hatalma 1683-ban teljesedett ki: a szabad királyi városok, a bányavárosok, a nemesség és a jobbágyság hozzáfűzte szabadságának, boldogabb jövőjének reménységét is. Thököly a sikerein felbuzdulva végső csapást akart mérni a Habsburgokra. Szövetséget kötött a törökkel, de ez a szövetség végül az ő bukását jelentette. A török elfogatta Thökölyt, és bilincsbe verve Konstantinápolyba hurcolta. Visszatérési kísérletei eredménytelenek voltak. Nikomédiában halt meg 1705. szeptember 13-án. Száműzetésében osztozott felesége, Zrínyi Ilona sorsában. Földi maradványait a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra.

A török haderő Bécsnél vereséget szenvedett a Sobieski János lengyel király által vezetett, a lengyel, a Habsburg-, a pápai, a velencei és a nápolyi hadakból egyesített hadseregtől. Az ezt követő hosszas háborúskodás után hazánk felszabadult a török uralom alól. A kurucok egy része a császárhoz pártolt, a török haderők veresége pedig Thököly mozgalmának a végét is jelentette.

A török kiűzésében nagy lelkesedéssel vettek részt a magyarok is: a végvári vitézekkel sokan együtt harcoltak a török ellen Thököly volt kurucai közül is. A magyarság nagy reményeket fűzött a török uralom megszűntéhez. Népünk azonban keservesen csalódott ebben a reménységében: a török kiűzése, a császári seregek beözönlése nem a felszabadulást, hanem még a töröknél is kíméletlenebb megszállást jelentette számára. Új lendülettel folyt tovább az ellenreformáció. A török hódítók helyére a Habsburg-gyarmatosítók léptek.

Thököly történelmi szerepét nagyra értékelve országszerte utak, utcák, terek viselik nevét.

Dr. Barcza Béla

::Nyomtatható változat::