evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Dolgozatot írtam az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának felhívására. Mint korábban értesültem róla, az eredményhirdetésre Nyíregyházára kellene utaznom november 13-án, a Márton-napi csendesnapra. Az utazás előtt néhány nappal telefonhívást kaptam, hogy előtte, 11-én fél háromra menjek a püspöki hivatalba, a Szilágyi Erzsébet fasor 24. alá. Izgatottan készültem a fogadásra, családom szerint „ez már jelent valamit!” Egy másik érdekes tényező volt, hogy már napokkal ezelőtt megvettem a helyjegyet Nyíregyházára, délután négy órára, hogy testvéri barátnőmmel tölthessek néhány napot.

Iparkodtam, hogy idejében odaérjek a püspökségre, tudtam, hogy az ötödik megállónál kell leszállni, és ott lesz a közelben. Ám azt már nem tudtam, hogy a széles fasor melyik oldalán. Fölnéztem a hegyoldalra, átmentem a túloldalra, üzletsor, villák, cégtábla, házszám egyiken sem, illetve egy-két helyen száz fölötti szám. Vissza a megállóba, hogy újra felmérjem a terepet, kérdezősködés, senki sem tudja. Jön egy középkorú, fiatalos szőke, piros dzsekiben, hosszú orrú, piros cipőben. Tőle is kérdezem, ő sem tudja. Ó, kár is volt kérdeznem, hisz ez egy „szőke nő!” És ilyen „szerelésben”!

Váratlan fordulat: belém karol, átvezet a piros lámpákkal feltartott autók előtt, a túloldalon azt kérdezi, hogy biztosan 24-e a szám, nem pedig 124. Megkérdez kutyát sétáltató bácsit, diákot, idős házaspárt, senki nem tudja, nem baj, majd ő, én csak várjam meg. Előreszalad kétutcányit, de házszámtáblát, cégtáblát nem talál. Ellenkező irányba indulok, megelőz. Nem lehet ott, ez már más nevű út. Elbizonytalanodom. Nem vállalom. Úgy határozok, hogy megyek a csomagomért, felülök a vonatra, a helyem biztos. A hölgy vigasztal, hogy még nincs fél három, higgyem el, belefér az időbe. De nincs nálam cím, telefonszám, hiszen tudom, hogy a 24-be kell menni. Menjünk a bisztróba telefonkönyvet kérni, telefonálni… – javaslom. Erre sincs szükség! Előveszi a mobilját, felhívja a tudakozót, megtudja a püspöki hivatal telefonszámát, megkérdezi tőlük, hogyan találunk oda. És mert éppen beleférek az idejébe, átkísér, megnyomja a kaputelefon gombját, elköszön, majd eltűnik. Tűnődve kaptatok fel az épülethez vezető úton, és pestiesen motyogom: ilyen nincs! De van: angyal, piros cipőben…

Hesp Edéné (Paks) aki a nyíregyházi csendesnapon (november 13-án) a zsűri különdíját kapta

::Nyomtatható változat::