Egyházunk egy-két hete

„Szóljon az oltárkép a hívekhez!”

Hozzászólás a cikkhez

Helybéli festőművész készíti el a békéscsabai evangélikus Nagytemplom oltárképét – döntött decemberben az ellopott oltárkép pótlásának megszervezésével megbízott bizottság. A döntést a gyülekezet presbitériuma és képviselő-testülete hosszas vitát követően jóváhagyta. Az oltárkép elkészítőjétől, a békéscsabai Szeverényi Mihálytól kevéssel a munka megkezdése előtt kért interjút az Evangélikus Élet.

– Mióta van kapcsolata a képzőművészettel?

– Tizenhárom éves korom óta rajzolok és festek. Első rajztanárom és nevelőmesterem Gazsy Endre volt; szinte apaként szerettem. Ő tanított, biztatott, beoltott a művészet szeretetével. Emberileg is nagyon sokat adott. Igazi jézusi szeretet volt benne. A rajzórákat az iskolában mindig szerettem, belemélyedtem minden munkába, rettenetesen élveztem. Talán furcsán hangzik, de kijelenthetem, tizenhárom évesen már tudtam, hogy festő leszek.

– Azonban egy ideig másképpen alakult az élete.

– Tizenketten voltunk testvérek, én hatodikként születtem. Nagyon szigorú vallásos neveltetést kaptunk. Ennek az is a része volt, hogy apánk minden gyermekének valamilyen szakmát választott. Hiába mondtam, hogy rajzolni szeretnék, írasson legalább nyomdaipari szakközépbe, amiről úgy gondoltam, hogy már viszonylag közel van a festészethez, fodrásznak kellett tanulnom.

Néhány év után kiderült, hogy allergiás vagyok a fodrászatban használt vegyszerekre, ezért apám már nem ellenezte, hogy mégiscsak tovább tanuljak. Huszonhat éves voltam, amikor elkezdtem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakát Szegeden. Nagyon jó képzést kaptunk, Novák András és Dér István voltak a mestereim. Ezzel teljesült a gyerekkori álmom.

– Milyen állomások jelzik művészi pályafutását?

– 1976 óta szerepelek kollektív tárlatokon, önálló kiállításom az ország nagyon sok városában volt látható már. Többször állítottam ki Norvégiában és Németországban. A „német KIE” berlini missziós központjában állandó kiállításom látható monumentális képekkel. Ugyanitt a kápolna oltárképét is én festettem négy évvel ezelőtt.

Nagyon örülök, és büszke vagyok arra, hogy ebben az intézetben tanult Ági lányom. Nyaranta művésztelepeken szoktam részt venni, nemzetközieken is. Az olaj áll hozzám a legközelebb, de készítek vegyes technikájú képeket, és dolgozom akrillal is. Két évvel ezelőtt a békéscsabai református templom üvegablakainak tervét készítettem el. Egy hivatásos művészeket tömörítő szervezet, a Békéstáj Művészeti Társaság nemrégiben tagjai közé választott. A szakma tehát elfogadott mint művészt.

– Hogyan kapta éppen Ön a megbízást?

– Miután tizenkét fővel megalakult az oltárképbizottság, kiírtak egy meghívásos pályázatot. Nyolc festőt kerestek meg, közülük öten fogadták el a meghívást: Herpai Zoltán, Kisléghi Nagy Ádám, Somogyi Győző, valamint ketten békéscsabaiak: Várkonyi János és én. Az oltárképbizottság tagja volt Gáncs Péter püspök, a gyülekezet valamennyi lelkésze és három gyülekezeti presbiter, mellettük pedig képviseltette magát a művészeti szakma is.

– A korábbi festményhez hasonlót kellett megterveznie?

– Két témát adtak meg: keresztre feszítés vagy mennybemenetel. Számomra nem volt kérdéses, hogy hitünk teológiai értelemben legfontosabb tanítását, a Golgotát festem meg. Megtörtént a megváltás. Ezt nem könnyű kifejezni a festészet eszközeivel.

– Milyennek álmodta meg az új békéscsabai oltárképet?

– A festményemen nem csupán Jézus halála jelenik meg, hanem a mennyei Jeruzsálem is. Annak fényei, ajtói, lépcsői – erről írt János apostol az Apokalipszisben. Mindennek természetesen az a mondanivalója, hogy Krisztus halálával nekünk is örök életünk lehet. Az oltárképbizottság is azt emelte ki, hogy ennek a pályamunkának van mondanivalója, többletjelentése: „…senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Nagyon fontos, hogy egy oltárfestmény szóljon azokhoz, akik a templomban ülnek, és látható igévé váljon. A korábbi oltárkép a földi Jeruzsálemet érzékeltette, az új a mennyeit fogja.

– Mennyire kötődött a régi oltárképhez?

– Nem szerettem. Tizenöt vagy tizenhat éves lehettem, amikor ültem a templomban, néztem a képet, és szakmailag nem tartottam jónak. Úgy éreztem, nem tükrözi a valóságos golgotai szituációt. Arra gondoltam, hogy milyen szívesen festenék ide egy oltárképet.

– Mikor kezdi el a munkát?

– A békéscsabai önkormányzattól kapok egy műtermet – ettől a megbízástól függetlenül, egy pályázat eredményeként –, amely elég magas ahhoz, hogy februárban elkezdhessem ott a festést. Természetesen az eredeti alkotás méretéhez kell alkalmazkodnom: 120-szor 287 centiméteres lesz. Fél évem van arra, hogy megfessem. Ez lesz az eddigi legjelentősebb munkám. Minden gondolatom e körül forog.

Szegfű Katalin

Regionális hozzárendelés: Békéscsabai Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::