Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Jézus Krisztus mondja: „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.” Mt 6,9 (Mal 1,11; Mt 4,1–11; Zsid 4,14–16; Zsolt 63) Istenünk felfoghatatlanul nagy, megközelíthetetlen a kicsiny, porszemnyi emberek számára, mégis „mi Atyánknak” szólíthatjuk őt Jézus által. Mit jelent ez számunkra? Vagy már annyira imamalomszerűen imádkozzuk ezt a mondatot, hogy azt sem tudjuk, mit is mondunk valójában? Megéljük-e a mindennapokban azt, hogy mi Isten gyermekei vagyunk? Vajon megszenteljük-e életünkkel az Úr nevét? Ízlelgessük, forgassuk magunkban ezt a mondatot: mégis mi Atyánknak szólíthatjuk őt; így talán jobban meg fogja határozni életünket ez a tény…

Hétfő

Az egész sokaság igyekezett Jézust megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,19 (Zsolt 13,6; 1Jn 3,7–11/12/; Lk 10,1–16) Beteg az emberiség, s benne mi magunk is betegek vagyunk. A gyógyulást azonban sokszor olyan dolgoktól reméljük, amelyek nem segíthetnek nekünk. Bárcsak meglátnánk és felfedeznénk Jézusban a legnagyobb orvost, és mi is igyekeznénk megérinteni ruhája szegélyét!

Kedd

Pál írja: Szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. 1Thessz 2,13 (Zsolt 86,11; Jób 1,1–22; Lk 10,17–24) Miért vált hiteltelenné a mi bizonyságtételünk? Talán mert emberi gyarlóságaink is eltakarják, gyengítik, tompítják Isten jelenlétét igehirdetéseinkben, s így hiteltelenné válik a mondanivaló a hívek előtt. Jó érzés, hogy Isten mégis megadhatja azt a csodát, hogy méltatlanságunk ellenére is, mégis, általunk is megszólalhat Isten az igehirdetésekben, és megszólíthatja a mai hallgatóságot is.

Szerda

Gyökerezzetek meg és épüljetek föl a Krisztus Jézusban, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. Kol 2,7 (2Móz 20,12; 1Kor 10,9–13; Lk 10,25–37) Ha megvannak és épek a gyökereink, ha jó alapra épül az életünk, és nem másra, mint Jézusra alapozunk, ha az a ház épül erre az alapra, amelyik valóban oda való, és nem másfajta ház, akkor annak következménye megmutatkozik mind egyéni sorsunkban, mind közösségeink életében – akkor hálaadásunk valóban egyre bőségesebb lehet!

Csütörtök

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Róm 13,8 (Hós 10,12a; Jak 4,1–10; Lk 10,38–42) Olyan egyszerűnek tűnik ez az egész, és mégis nagyon nehéz… Egymást szeretni, elviselni, eltűrni, elhordozni akkor is, ha nehéz, amikor életünk „nehéz embereivel” találkozunk. Ha azonban arra gondolunk, hogy Isten számára talán mi is ilyen nehéz esetek vagyunk – akik folyamatosan ellenkezünk vele, visszaélünk a szeretetével, hűtlenek vagyunk és így tovább –, ő mégis szeret és megkegyelmez, akkor Isten jósága bennünket is erre kell, hogy indítson!

Péntek

Krisztus a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Kol 1,18 (1Krón 29,11b; Zsid 2,11–18; Lk 11,1–14) Az ember elbitorolja az első helyet a maga számára Isten elől. Ennek meg is van a következménye: pusztulás, romlás, kaotikus állapotok, megromlott viszony Isten és ember, ember és ember között, meghasonlás… Ha Krisztus újra méltó helyére kerülne – ő lenne a feje életünknek, egyházunk életének s a világ életének is –, ismét békében és teljes harmóniában élhetnénk.

Szombat

Krisztusban lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik. Ef 1,11 (Zsolt 74,2; Jel 20,1–6; Lk 11,5–13) Milyen érzés számunkra, hogy elhívott minket, kiválasztott az Isten, amikor megajándékozott bennünket a hit ajándékával? Megesik, hogy elbizakodottan különbnek tartjuk magunkat azoknál, akik nyilvánvalóan nem Isten gyermekei. De mi sem vagyunk semmivel sem különbek, mi sem érdemeltük meg jobban Isten szeretetét, mint mások. Egyedül a hála és az alázat szava lehet helyénvaló, valamint a felelősség vállalása azért, hogy általunk is továbbterjedjen ez az ajándék!

Bajuszné Orodán Krisztina

::Nyomtatható változat::