Liturgikus sarok

Húsvéti örömének

Hozzászólás a cikkhez

A Luther-sorozat után és az újonnan induló sorozat előtt kerüljön elénk húsvét ünnepén az az ősi liturgikus műfaj, amely ugyan eltűnt a magyar protestáns használatból, de szövegében, tartalmában, biblikus mondanivalójában érdekes „csemege” lehet a húsvétra készülőknek. Ma, amikor jó néhány helyen ismét tartanak húsvét hajnali istentiszteletet, érdekes megismernünk annak egyik tradicionális alkotóelemét, a húsvéti öröméneket.

A húsvét hajnali istentisztelet több részből áll. Ószövetségi olvasmányokkal – melyek a teremtésről, a bűnbeesésről, a megváltás ígéretéről szólnak – kezdődik, majd ezután következik a fény szertartása. A tűzgyújtás után bevonulnak az égő húsvéti gyertyával, belekiabálják a fizikai és lelki sötétség éjjelébe az evangéliumot: „Krisztus világosságunk”, és következik az Exultet, a húsvéti örömének.

Az ének, amelyet eredetileg a diakónus énekel, a nap zsoltárához hasonlóan a latin kezdőszóról kapta a nevét. Ujjongás – ez az első szó, s ez kíséri végig az egész éneket. Az amúgy is sok képet és jelképet hordozó húsvéti szertartás a világ világosságát, Jézus Krisztust hirdeti számunkra, aki a sír és a halál sötétjéből előlépett, feltámadottként megjelent, és köztünk van, világosságával beragyogja a világot, benne életünket.

Krisztus a mi világosságunk – visszhangzik a liturgia e részének örömteli felkiáltása. Miközben zeng az ének, „felöltöztetik” a húsvéti gyertyát, amelyre ráhelyezik az évszámot (a húsvéti örömüzenet mára szól, most aktuális!); elhelyezik az öt szög jelét – hiszen a kereszt útja vezet húsvétig, a szenvedés és halál útján át jutott el Krisztus az Életbe, hogy prototípusa („első zsengéje”) legyen a feltámadásra váró holtaknak. Mire az Exultet véget ér, a kezdetben sötét templom már fényárban úszik, hiszen a Krisztust jelképező gyertyáról ki-ki meggyújthatja a maga gyertyáját. Így adhatjuk tovább a húsvéti fényt.

Az Exultet minden valószínűség szerint a korai időkben – a 4. században – keletkezett, vagy korábban, de ekkor már énekelték. Szerzőjét nem ismerjük. Ha szövegét vizsgáljuk, rokonságban áll Ambrosius püspök (Szent Ambrus) gondolataival, himnuszköltészetének világával. Sokféle dallamvariációja ismert; a legelterjedtebb gregorián forma a 7. században született, és az énekelt próza egyik mesterműveként tartják számon.

Az ének három részből áll. A bevezető rész a földieket akarja rábírni arra, hogy énekeljenek együtt, hiszen a mennyekben már zeng a feltámadt, győztes Krisztus dicsérete. A középső (fő) rész – végigvonulva az üdvösség történetén – elmondja húsvét titkát a halálra adott, megölt igazi húsvéti Bárányról, s arról, hogy ő vére árán megváltja, megmenti népe életét. A harmadik, befejező rész könyörög azért, hogy ki ne aludjék a húsvéti gyertyaláng, s hogy ez a fény űzze el a bűn sötét éjjelének árnyait. Az ének tehát meghív a húsvéti örömre, „átismétli” velünk hitünk titkát, és továbbindít az új, Krisztus világosságában zajló életre. Húsvét olyan páratlan csoda, amelyet nem tudunk szavakkal kifejezni, szükségünk van képekre, zenére ahhoz, hogy elmondjuk az elmondhatatlant: győzött a halálon az élet, megnyílt az üdvösség kapuja, a gonosznak „nincs ereje már, / Reá ítélet vár…” (EÉ 254,3) Krisztus erősebb a halálnál, Úr ő mindenek fölött.

Ahogyan egyre több helyen jön össze lutheránus közösség is a húsvét hajnali istentiszteletre, úgy gazdagodik (nyeri vissza gazdagságát) evangélikus liturgiánk. Az Exultet is gyönyörű példa arra, hogy miként koncentrálódik az ige, sőt a Szentírás teljes üdvtörténeti vonala egy énekbe, s hogyan tanít, bátorít, vigasztal, ad erőt.

Pál apostol a Filippiben élőket arra biztatja: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. (…) Az Úr közel.” (Fil 4,4.5b) A mi gyakorlatunkban „adventivé vált” igeszakasz húsvétra is igaz: közel az Úr, hiszen közénk lépett a Feltámadott, él és éltet. Van hát miért örülnünk, ujjonganunk. Ujjongjatok, exultet! – hangzik a húsvéti felszólítás. S ha az ember elkezd a húsvétról énekelni, a sötétségből világosság lesz.

„Ujjongjon a föld (…), ujjongjon anyánk, az egyház, az egybegyűlt népek hangos szózatát visszhangozza a templom (…), Krisztus feltámadt (…), Krisztus világosságunk!”

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::