Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A „négyesség” jegyében kezdődött, majd a „hármasságéban” folytatódott a Művészetek Palotájának hivatalos megnyitóünnepsége március 14-én Vitray Tamás konferálásával. Négy jelképes kulcs és négy valódi olló kereste használóit perceken keresztül, nem kis derültséget keltve ezzel a majd kétezer nézőt magába fogadó Nemzeti Hangversenyteremben, mert a hoszteszkisasszonyok (és ezzel nem voltak egyedül) nem teljesen voltak tisztában az avató személyek kilétével. A „hármasság” kifejezés pedig az épületegyüttes szerkezetére utal, ugyanis a Nemzeti Hangversenyterem mellett a komplexumban található a Ludvig Múzeum, valamint a Fesztiválszínház is.

„A legtöbb dolgot meg tudjuk fogni. De ami igazából fontos, azt nem tudjuk megfogni. Azt legfeljebb érezzük. És vannak közöttünk páran, tehetségesek, nagyszerűek, fantasztikusak, akik ezt zenébe, irodalomba, képbe, szoborba belefaragják, beleteszik. Mi meg csodálkozunk, hogy te jó Isten, ezek lennénk? Ilyenek vagyunk tényleg? Ezek tudnak valamit rólunk, amit mi legfeljebb csak nyökögünk? Ennek a temploma ez” – e szavakkal nyitotta meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a magyar, de európai és világviszonylatban is első osztályú, monumentális „kultúrházat”.

A megnyitón a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adott koncertet; felcsendültek Liszt, Kodály és Bartók művei. A szünetben félórás összeállítást láthattunk, melyet az épület tervezőivel, kivitelezőivel és mindazokkal készítettek, akiknek szerepük volt e hatalmas vállalkozás létrejöttében.

Az emlékezetes kulcsügy mellett sikerült egy további meglepetéssel szolgálniuk a szervezőknek, hiszen senki nem gondolta volna, hogy a jelen lévő José Carrerasnak egyetlen énekhang sem fogja elhagyni a torkát… Ezt hívják „jelen lévő, de jelen nem való létnek”?

Mindezektől eltekintve a Művészetek Palotája csodálatos; belső kidolgozottsága, akusztikai mutatói, befogadóképessége bárhol a világon felvenné a versenyt a hasonló célt szolgáló társaival. Valóban alkalmas lesz ez a hely arra, hogy bölcsője legyen a magaskultúrának, amelyre elengedhetetlen szüksége van minden népnek – különösen a miénknek.

Kapi Dániel

::Nyomtatható változat::