Élő víz

Az igazi csoda

Hozzászólás a cikkhez

A pünkösdi csoda, a nyelvi korlátok leomlása a Szentlélek kitöltésének jeleként fontos, elengedhetetlen része az üdvtörténetnek: "...halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól." (ApCsel 2,11b) Hiszen az emberiség akkor válhat igazán egy családdá, ha nincs akadálya egymás megértésének.

Tisztelet, csodálat övezi azokat az embereket, akik sok nyelvet képesek megtanulni és használni. Közülük is kiemelkedik az "élő pünkösdnek" nevezett Giuseppe Mezzofanti bíboros, vatikáni könyvtáros (1774-1849), a Magyar Tudományos Akadémia kültagja. Ő ötvennyolc nyelven - köztük magyarul - beszélt és írt, hagyatékában két magyar verset is találtak.

A nyelveken szólás az Újszövetség alapján két jelenségre vonatkozhat. Először is pünkösd nyomán: valaki valamely általa addig nem ismert, nem használt nyelvet képes használni és/vagy megérteni. Másodszor: valaki elragadtatásában valamilyen (nem emberi) nyelvet használ, ezt azonban mások részére tolmácsolni kell (1Kor 14).

A nyelveken szólás, a nyelvek adománya az első értelemben, vagyis egy addig nem ismert nyelv hirtelen tökéletes használataként - aligha kétségbevonhatóan - csoda. Ezzel szemben az anyanyelven szólás, a beszélőképesség, vagyis a nyelv adománya olyan természetesnek tűnik! Íme négy jellemző természetes magyarázatkísérlet az emberi nyelv létrejöttének okára: 1. Az emberi csoportok mérete megnőtt, és a nyelv azért volt megfelelőbb, mert segítségével több emberrel lehetett tartani a kapcsolatot a csoporton belül. 2. Nem a csoport, hanem az egyén érdeke hívta életre a nyelv megjelenését. A nyelv a beszélő számára a fontosabb, hiszen manipulálni tudja a hallgatókat. 3. A közös tevékenységet össze kellett hangolni. Például egy mamut elejtéséhez meg kellett beszélni a részfeladatokat. Az igazi nagy lépés azonban a nyelvtani rendszer megjelenése, ez pedig véletlen mutáció következménye. 4. A nyelv hatékonyabb udvarlást tesz lehetővé - az a sikeresebb, aki szebb szavakkal, nagyobb körítéssel udvarol.

Az alapvető probléma minden olyan elmélettel, amely egyetlen döntő okra vezeti vissza a nyelv eredetét, hogy túl nagy ugrást tételez fel. Ilyesmi pedig egyszerűen elképzelhetetlen. Ha azonban folytonosságot tételeznek fel állat és ember között, akkor a kisebb lépéseket kellene hihetően bemutatni. Elvi okokból ez sem lehetséges. A nyelv teljesen hiányzik az emberszabású majmoknál. A csimpánzot meg lehet tanítani arra, hogy úgy-ahogy kimondjon néhány egyszerű szót, és megtanuljon száz-egynéhány jelbeszédjelet. Ez azonban még semmilyen felvilágosítást nem nyújt arra vonatkozóan, hogy a feltételezett közös ős utódai a 4-6 millió éve elképzelt szétválás óta (persze az utolsó néhány ezer évet leszámítva) hogyan tettek szert például e cikk megírásának képességére. A csontmaradványok alapján is csak találgatni lehet a szükséges lépéseket. A majmoknál eleve hiányoznak az agyi, idegi feltételek, a "behuzalozás", a beszélőszervek megfelelő felépítéséről nem is beszélve. Az állatvilágban mindenütt van kommunikáció, annyi mindenképpen, amennyi elegendő az adott faj fennmaradásához, feltéve, hogy a környezet nem változik meg elviselhetetlenül. Akkor miért, hogyan támadt igény például a vadászat vagy az udvarlás nyelvtani szabályokba foglalható megtárgyalására?! Milyen lépésekben erősödött, finomodott ez az igény nemzedékek végeláthatatlanul hosszú során át?!

Még az úgynevezett farkasgyerekek esetében sem tapasztalták, hogy emberek önállóan, adott nyelv nélkül hangnyelvet alkotnának. Nyelv és gondolkodás egymást feltételezi. Bármilyen tolvajnyelv, argó, szakzsargon kialakítása csak már meglévő nyelv alapján lehetséges.

A legrégebbi ismert nyelvek is igen összetettek, semmi szín alatt nem nevezhetők primitívnek. Még az úgynevezett "primitív" kultúrák nyelve sem az - például a bibliafordítóknak nem kevés nehézséget okozott. Nyelv és kultúra szintje között nem is állapítható meg összefüggés. A nyelvek alaktana az ismert történelem folyamán szegényedik. Az Újszövetség nyelve, a koiné is sokat egyszerűsödött már a klasszikus göröghöz képest, és az újlatin nyelvek is jóval egyszerűbbek a latinnál.

Logikus tehát a következtetés, hogy az embernek mindig is rendelkeznie kellett a nyelv képességével; az ellenkezője nem bizonyítható. Semmi sem cáfolja meggyőzően a Szentírás alapvető mondanivalóját: az ember a többi élőlénytől eltérően azért jött erre a világra, hogy ne csupán társaival, hanem Alkotójával is kommunikáljon. Társaival is akkor megfelelő, harmonikus a viszonya, ha Alkotójával annak szándéka szerint kommunikál.

Pünkösd, a nyelvek csodája a nyelv első nagy csodájának helyreállítását, sőt elképzelhetetlenül szebbé tételét ígéri. Hiszen az emberiség akkor lesz igazán egyetlen nagy család, amikor egymás megértése a világ legtermészetesebb dolga lesz - persze már az új világé: "...íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: >>Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!<<" (Jel 7,9-10)

Szentpétery Péter

::Nyomtatható változat::