Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

"Pünkösdi időket élünk!" - ebben a rövid mondatban foglalta össze egy kazah lelkész mindazt, ami a Szovjetunió felbomlása óta a közép-ázsiai országban történt. Az olvasó most bizonyára arra számít, hogy tehát hatalmas ébredésről, tízezrek tömeges megtéréséről fog szólni ez a missziói beszámoló. Erről azonban nem tudósíthatok. Arról viszont igen, amit április közepén - egy ökumenikus delegáció tagjaként - hatodmagammal megtapasztalhattam: Isten Lelke erőteljesen munkálkodik Kazahsztánban. A Bibliát korábban nem ismerő, Krisztusról mit sem tudó emberek jutnak hitre, kapnak "álmokat", prófétai kijelentéseket. Egymás után alakulnak kis házi gyülekezetek, amelyek szolgálatát gyógyulások, csodák kísérik. Valami születőben van. "Hisszük, Isten áldást készít elő Közép-Ázsiában..." - hallottuk gyakran kazah testvéreinktől egyhetes ott-tartózkodásunk alatt.

Aki jól ismeri a térséget, jogosan kérdezhetné: mi van a Kazahsztánban élő, majd ötmilliós orosz lakossággal? Hát ők nem voltak már előzőleg is keresztények? Nos, az ország lakosságának 38%-át kitevő orosz nemzetiségűek többségükben az ortodox egyház tagjai. A hit egyben nemzetiségi kérdés is. Aki orosz, az keresztény. A kazah ember pedig az iszlám hitet követi. A világ kilencedik legnagyobb államában a lakosság közel fele tehát mohamedán. (Még 132 különböző népcsoport él egyébként az országban, köztük hagyomány szerinti "sógoraink" - a kunok és besenyők - leszármazottai, a kipcsakok.) Tudósításom róluk, az evangéliummal most találkozó - tradíciójuk szerint iszlám - kazahokról szól.

A rendszerváltás idején, 1990-ben összesen negyvenen voltak, akik kereszténynek vallották magukat - számuk mára tizenkétezerre emelkedett. Tért hódít az országban az evangélium. Nem tömeges evangélizációkon, hanem a személytől személyig terjedő igehirdetői szolgálaton keresztül. Egyik fiatalasszony mesélte, hogy az alma-atai egyetemen dél-koreai évfolyamtársa kezdett neki beszélni Krisztusról, és hívta bibliaórai alkalomra. Először tartott tőle. Vőlegénye is figyelmeztette: "Vigyázz, lehet, hogy külföldre visznek, eladnak prostituáltnak." Ma pedig, miután mindketten hitre jutottak, szégyenlősen mosolyognak akkori félelmeik miatt.

"Dehogyis rabságba vittek egyetemi barátaim! A legnagyobb szabadságot tárták fel előttünk" - mondja, és mesél mindazokról a kötözöttségekről, amelyekben egy mollah (iszlám tanító) unokájaként élnie kellett, arról a szellemi sötétségről, amely népét - kultúrája gazdagsága mellett - mind a mai napig jellemzi, s amelyből ő maga is oly régóta szabadulni vágyott. Azóta férjével együtt egy cél lebeg a szemük előtt: minél többekkel megismertetni az evangélium világosságát. Házi istentiszteletre hívják ismerőseiket, és most, hogy kinőtték a lakást, kérték, imádkozzunk azért, hogy helyet találjanak gyülekezeti alkalmaik számára.

Megrendítő volt tapasztalni, hogyan elevenednek meg az Írás betűi Kazahsztánban: "...akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan épp szükség volt rá. (...) Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel." (ApCsel 2,44-47)

Ahol egy házi imaközösség létrejön, rögvest arra készül, hogy máshová is küldjön szolgálattevőket. Mi sopánkodunk, hogy nem tudjuk eltartani a lelkészeinket. Hogyan is áldozhatnánk a külmisszióra?! Ők nem mérlegelnek: a Lélek vezetésére bízva magukat bátran küldik bibliaiskolát végzett testvéreiket a határ menti zárt falvakba, vagy akár Közép-Ázsia más - kazahok által lakott - vidékeire.

Megszégyenültem, amikor arról hallottam, hogyan támogat anyagilag öt kazah ember egy hatodikat Kirgizisztánban. Pedig nem gazdagok. Sőt hozzánk képest mérhetetlen nyomorúságban élnek. A gazdag olajkészletek, az uránlelőhelyek csak kevesek vagyonát gyarapítják. A szociális olló túlságosan is szélesre nyílt. Akik a tűzhöz közel álltak, azok hasznot húzhattak a privatizációból. Ők - kevesen - nagyon jómódúak, de a rendszerváltás vesztesei nagyon-nagyon szegények. A régi főváros, Alma-Ata peremkerületében tömegek élnek nyomornegyedekben. Micsoda kontraszt ötlik szembe az utcákon! A felső "tízezer" luxusterepjárói előznek kivénhedt Zsigulikat, rozsdás "konzervdobozbuszokat".

"Nagy az elégedetlenség? Követik a kazahok a kirgiz példát?" - hazaérkezésem óta mindenki ezt a kérdést szegezi nekem. Közép-Ázsiában ma valóban kényes a politikai helyzet. Egyes politológusok szerint a szovjet utódállamok diktatórikus államrendszerei hamarosan dominóként omlanak le egymás után. A vezetők jogos félelmét mi magunk is érzékelhettük. Még odakint olvastam egy angol nyelvű kazah hetilapban a helyi parlamentnek azon határozatáról, hogy a választásokat követő napon tilos a szavazás hitelességét kétségbe vonó demonstrációt tartani... Ennek az óvatosságnak a jegyében a kazah állam a különböző missziók működését is korlátozni kívánja. Így a vallási szervezeteknek is újra regisztráltatniuk kell magukat. Keresztény testvéreink kérték, hogy imádkozzunk értük. Imádkozzunk, hogy a készülő törvény ne korlátozza, hanem védje szolgálatukat.

Mégis, amikor rákérdeztünk: vannak-e félelmeik ebben a kiélezett politikai helyzetben, csak mosolyogtak. Megértettük. Ők, akik "pünkösdben élnek", akik nap mint nap megtapasztalják a Mindenható erejét, miért ijednének meg a földi hatalmasságok próbálkozásaitól?

Bárcsak a miénk is lehetne ez a rettenthetetlen hit! Bárcsak hinnénk mi is Péter apostol pünkösdi igehirdetésének: "Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem." (ApCsel 2,34-35)

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::