Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

„A visszakapott élet kötelez…” – vallotta Balikó Zoltán pécsi evangélikus lelkész, Balikó Lajos kőszegi evangélikus lelkipásztor és Stiegler Margit ötödik gyermeke. Korábbi szándéka szerint ugyan vagy közgazdásznak, vagy újságírónak készült volna, ám a rákospalotai Könyves Kálmán Gimnáziumban elkezdett és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban befejezett középiskolai tanulmányai után, súlyos betegségből felépülve úgy érezte: ő, a halálra szánt, visszakapta életét, és a visszakapott élet kötelez: a lelkészi szolgálatot választotta. Nagy buzgalommal vetette bele magát egyrészt a tanulásba – főleg a rendszeres teológia érdekelte, ezenkívül a falukutatás és a határon túli magyarság élete; 1939-ben Kolozsvárott tanult.

1940-ben avatták lelkésszé Léván. Rövid ideig Kovács Sándor püspök, egyháztörténész titkára volt, majd az év októberétől Érd evangélikus gyülekezetének megszervezését vállalta. Itt ismerkedett meg Korompay Ilonával, akivel 1943 szeptemberében Budapesten házasságot kötött. Házasságukból négy gyermek született: Zoltán (1946), Márta (1949), Katalin (1950) és Tamás (1958).

Érdről hívták be 1942 márciusában tábori lelkészi szolgálatra, és a II. magyar hadsereggel a Don-kanyarhoz vezényelték. Lajos bátyja hősi halála miatt hátországi szolgálatra irányították. Itt bevetés előtt álló kisebb alakulatok lelkipásztora volt. A front összeomlását, a II. magyar hadsereg tragédiáját a fronttól távol érte meg. Elbeszélése szerint ekkor kapta vissza életét másodszor.

Mivel megtagadta, hogy fölesküdjön Szálasira, jóakaratú elöljárói a hadbíróság elől a kőszegi katonai alreáliskolában helyezték biztonságba tanárként. Az iskolát 1945 januárjában a front elől evakuálták. 1946 elejéig volt Németországban 73 „cőgerrel”. Csak ő, a főlelkész (százados) úr, fiatal felesége és később még néhány hozzájuk csatlakozott rokon maradhatott az amerikaiak előtt „árvaháznak” minősített reáliskolások mellett, vállalva mindannyiuk fegyelmezését, ellátását, élelmezését. Senkit sem veszített el! Németországban bízta rá sógora, Korompay Gusztáv két kicsiny gyermekét, akiket 1957-ig, a családegyesítésig a sajátjaként nevelt.

A hazatérés után Monoron helyettes lelkész, a budapesti egyházmegye ifjúsági lelkésze, a Bibliatanács utazó titkára. A legnehezebb szolgálata mégis Jány Gusztáv mellett volt a siralomházban.

1. virágvasárnapján iktatták be a diósgyőr-vasgyári gyülekezet lelkészi állásába, ahol nagy erővel folytatta az Érden megkezdett közösségépítést (evangélizálást) az ifjúsági kirándulások módszerével.
2. tavaszán felfüggesztették; ekkortól segédmunkásként gondoskodott a családjáról (aljzatbetonos volt a Borsodi Építőipari Vállalatnál), mígnem a gyülekezet kitartásának köszönhetően – a helyzetet tisztázván – visszakerült a gyülekezet élére.

1959-ben elfogadta a pécsi gyülekezet meghívását; itt nyugalomba vonulásáig, 1990-ig szolgált, de utána is besegített, ereje fogytáig. Mert a visszakapott élet kötelez. 1984-ben tüdőműtéten esett át, ekkor kapta vissza az életét harmadízben.

A pécsi szolgálat nemcsak Zoltán bácsi energiáit kötötte le teljesen, hanem Baby néniét is, aki otthont teremtett – nemcsak a férjének, nemcsak a gyermekeinek, hanem mindenkinek, aki előtt megnyílt az ajtajuk. Segédlelkészeknek, talajt kereső fiataloknak.

A gyülekezeten belüli kisközösség-építést Pécsett is folytatta, ahogy lehetett. Ha a Káldy Zoltántól örökölt őrálló közösség nem működhetett, működtek a peremvárosi bibliakörök, míg lehetővé vált a laikusok felkészítése és szolgálatba állítása.

Vallomása szerint utálta a katonákat – ő pedig ereje fogytáig megtartotta „századosi” temperamentumát. Nem tűrte a tétlenséget, a tespedést, a munkátlanságot: „Gyerünk, frissen!” Ha nem volt konkrét tennivaló, akkor tanulni. Mint mondta, „a teológusnak, káplánnak, papnak ne az ábrázata legyen fényes, hanem a nadrágja!” – Mert a (vissza)kapott élet kötelez… Vállalta a szolgálat nehezét – de a káplánt sem kímélte meg tőle. Mert a lelkésznek a saját (alakítható és alakítandó) személyisége – humora, teherbírása, alázata, türelme, hallgatni tudása stb. – is munkaeszköze.

A háromszor – és ki tudja, még hányszor – megújított kötelezettsége alól a felmentvényt 2005. december 15-én megadta neki az Úr.

Krähling Dániel

::Nyomtatható változat::