Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 28
- Szerelem (első) hallásra
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Szerelem (első) hallásra
Ásó, kapa, nagy kaland
Hogy tombol a nyár, azt az is jelzi, hogy valós és elektronikus postaládámban egyre szaporodnak a barátok, jó ismerősök esküvőjére szóló meghívók. De a televízió jóvoltából a közelmúltban részese lehettem egy számomra teljesen ismeretlen pár egymásra találásának is…
A minap – hála az egyik kereskedelmi televízió riportmagazinjának – tanúja lehettem annak, miként esküszik egymásnak örök hűséget az a hölgy és az az úr, aki addig személyesen egyáltalán nem ismerte egymást. „Hogyan dönthettek akkor mégis egymás mellett?” – tettem fel magamnak a kérdést, melyre azon nyomban meg is kaptam a választ. Kettejük „nagy találkozása” az éter hullámain zajlott. Az egyik kereskedelmi rádióadó munkatársainak az az ötletük támadt, hogy a társkeresés új formáját próbálják ki, és a maguk eszközeivel boronálják öszsze az egymás számára idegen delikvenseket: a betelefonáló férfiak és nők beszélgetés, illetve az illető hangja alapján dönthették el, kivel kötnék össze az életüket.
Így született meg a 2 idegen 1 esküvő című műsor, ahol szakértői csapat (értsd: pszichológus, pszichiáter, grafológus, asztrológus) választott ki öt lányt és öt fiút a menyasszony- és vőlegényjelöltek közül. Ezután a hallgatók döntötték el, melyik hölgy legyen a menyasszony, majd a jövőbeli ara választott magának vőlegényt.
A pár – Ritti és Jamie álnéven – személyesen június 16-án, a kézfogón találkozott egymással; a leendő férj álarcban, a leendő feleség lefátyolozva érkezett a budai Várba. Csak az anyakönyvvezető előtt állva láthatták meg egymás arcát, majd ezután mondták ki a boldogító igent. Zárójeles megjegyzés: a tündérmeséhez nem mellesleg az is hozzátartozik, hogy a fiatalok nászajándékba egy lakást, egy autót és egy törökországi nászutat kaptak… Ám az érintettek állítása szerint nem a nyeremény motiválta őket, hanem a remény, hogy most valódi társra találhatnak.
Régi igazság, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Könyvek, filmek, tudományos tanulmányok garmadája szól arról, hogy napjainkban egyre több a magányos, a „kényszerszingli”. Az előbb említett, szállóigévé vált mondás egy igevers része, amely a maga teljességében így hangzik: „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18)
Személyesen nem lehettem jelen a 2idegen 1 esküvő című műsor ifjú párjának kézfogóján, így csak sejthetem, hogy az őket összeadó anyakönyvvezető feltehetőleg a szerelem szépségéről és nagyszerűségéről beszélt a fiatal párnak és a megjelent vendégeknek, de Isten szeretetéről és a házasság bibliai alapjairól nem.
Erről egy templomi szertartás során mindenképp szó esett volna, de úgy tudom, hogy Rittinek és Jamie-nek csupán polgári esküvőjük volt, Isten színe előtt nem kötötték össze életüket. Nem mintha a templomi esküvő és a menyegző egyházi megáldása jelentené a garanciát a problémamentes házaséletre és a maradéktalan boldogságra. De egy templomban, az oltár előtt állva ki-ki újra szembesülhet azzal, hogy a házasság elsősorban nem a magány elleni véd- és dacszövetség kell, hogy legyen – bár nem jó az embernek egyedül lenni –, hanem egy Isten által erősebbé váló kötelék, hármas fonál, amely nem szakad el egyhamar (Préd 4,12b).
Ebben a földi világban az Úr boldog, kiteljesedett (házas)életet szán gyermekeinek. Azt szeretné, ha társakként, a „másik felüket” őszintén szeretve és tisztelve egy életen át kitartanának egymás mellett. És ehhez „kemény” feltételeket szab, komoly engedelmességet kíván. Igényei nem a világhoz igazodnak. Isten például azt mondja: „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta!” (Zsid 13,4) Vagy épp arra buzdít: „De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (Ef 5,24–25) Ha ez mégsem sikerülne, a megoldás nem a válás, hanem az őszinte bűnbánat, amelyet azután a bűnbocsánat követhet. Magunk és a másik jobb megismerése, az összecsiszolódás egy életen át tartó folyamat. Férfi és nő így válhat egymás hűséges társává – egy egész életre.
GaZsu
::Nyomtatható változat::
|