EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„A vallás tagadhatatlan erénye, hogy belekapaszkodhatunk, mint a fuldokló a mentőövbe. Nekünk, akik Európában születtünk, ilyen vallási mentőöv a kereszténység. De valójában minden vallás ugyanazt az Urat imádja a különféle kultúrákban. Néhány évvel ezelőtt egy Krisna-tudatú hívő tanított meg imádkozni, amikor Istent kerestem. Azt mondta, hívjam a világ korlátlan Urát, azt, akinél nincs hatalmasabb, hogy vezessen rá a helyes útra. Mivel evangélikusnak kereszteltek, úgy éreztem, itt a helyem. De jó volna többet tudni a többi vallásról is, hogy jobban megértsük Istent.”

Kedves Alfréd! Bevallom, hogy ugyan az elmúlt évek során számtalan súlyos élethelyzetben élő testvérem levelét tartottam már a kezemben, és sok mélységes elveszettség története nyílt meg előttem a Lelki segély rovatban, de még soha egyetlen levél sem döbbentett meg úgy, mint az Öné. Nyilvánvaló, hogy relativista korunkban egyre jobban virágzik a vallási szinkretizmus, amelynek felfogása szerint a sok vallás lényegében ugyanazt az Istent imádja. De még sohasem hallottam vagy olvastam evangélikus templompadban ülőtől olyan színtiszta szinkretista hitvallást, mint amilyet Alfréd fogalmazott meg. Pedig egyszerűen lehetetlen kimutatni, hogy minden vallás ugyanabban az Istenben hisz, mert a vallások istenképe gyakorlatilag kizárja egymást!

Egy indiai tanmese szerint egy királynak az udvarában élt néhány, születése óta vak ember. A király egy napon odavezette őket egy elefánthoz, és arra kérte őket, hogy mondják el, milyen az elefánt. Természetesen mindenki az alapján írta le az elefántot, hogy melyik testrészét tudta elsőre kitapogatni. (Például aki a lábát érintette meg, úgy írta le az elefántot, mintha egy nagy érdes oszlop volna.) A történet eredeti tanulsága az, hogy minden ismeret töredékes, relatív. Senki sincs a teljes igazság birtokában, ezért az emberek istenképe is tökéletlen.

A mesének mindenesetre van egy keresztény folytatása is: az elefánt megnyitotta a vakok szemét, és mind ugyanazt látták, vagyis az egész elefántot. A Szentírás ugyanis felfedi, hogy az élő Isten nem passzív, hanem aktív Isten. Nem nekünk kell olyan tudatállapotba jutnunk, hogy megismerhessük, hanem ő jön utánunk Jézus Krisztusban, szent Fiában, ő keres meg bennünket, és ő nyilatkoztatja ki magát igéjében nekünk! Ő az, aki valóban megnyitja szellemileg vak szemünket, és Szentlelke által hitet teremt bennünk. Ez egyedülálló.

A „sok vallás – egy Isten” elvének képviselői megkérdőjelezik a vallások, köztük a kereszténység térítő szolgálatát. Feleslegesnek tartják a missziót, hiszen hitvallásuk szerint egyik út sem jobb, csak más. De miféle igazság a maszek igazság, amely csupán egy olyan ember vagy csoport számára igaz és fontos, aki vagy amely hisz benne, de másokat nem érint? A mi Urunk világosan tanítja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19–20)

Lehetséges volna-e ennek alapján kételkednünk abban, hogy hitünk továbbadása minden ember számára létfontosságú? Szabad-e elbizonytalanodnunk afelől, hogy egyedül Jézus Krisztusra és művére van szüksége minden embernek ahhoz, hogy örök életet nyerjen? Alfréd, hányszor hallotta már az igazságot a szószékről! És még mindig úgy hiszi, hogy a „hegycsúcsra” többféle út vezet? Vagyis hogy a vallások ugyanarra a problémára ugyanazt a megoldást fogják megtalálni, csak különböző módon? Ne hagyja magát megtéveszteni a hitető szellemektől!

A vallások az ember örök létkérdéseire különböző feleleteket adnak, merőben másban látják az emberiség problémáinak gyökerét, és más az emberi lét céljáról alkotott képük is. Ezért nincs egy hegycsúcs, hanem inkább sok hegy van, és sok út. És ezek az utak soha sem találkoznak.

Adjon hálát az Úrnak, hogy Krisna-tudatú ismerősének (a hinduizmus egyik irányzatának, a vaisnavizmusnak a hagyományait követő hívő; szent irataik a Védák) a javaslatára elmondott imájára az a drága Megváltó felelt, aki keresi az elveszetteket, aki utánamegy az eltévedt báránykáknak! „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (5Móz 6,4) – olvassuk a Tóra leghangsúlyosabb kijelentését. És fülünkben van Jézus Urunk szava: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.” (Jn 10,9)

Mindezek alapján fel kell vállalnunk, meg kell élnünk és tanúsítanunk is kell Krisztus-hitünk kizárólagos igazságát. Egészen egyszerűen kárhozatunk vagy üdvösségünk múlik rajta. És azokéi is, akiket tanítunk. Ha Alfréd meg kívánja ismerni a vallások történetét és tanítását, akkor könnyedén megtalálhatja az alapismereteket az ismeretterjesztő kiadványokban. Világlátása ugyan tágul, de az élő Istent nem fogja jobban „megérteni”! Kérem, olvassa a Szentírást, és kérje most már az élet Urát: nyissa meg Önnek Lelke által az ige értelmét, hogy szilárd hitvallóvá lehessen! Bátorító szeretettel:

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::