A hét témája

Fun-da-men-ta-liz-mus

Hozzászólás a cikkhez

Nyomtatásban viszonylag ritkán fordul elõ a fundamentalista jelzõ az egyházi sajtóban (legutoljára viszont a közelmúltban az EvÉlet 2006. augusztus 6-i számában Frenkl Róbert Evangélikus Közlöny címû cikkében), beszélgetésekben annál többször. Mégpedig nem az iszlámmal, hanem evangélikus lelkészekkel, egyháztagokkal, hitbeli, teológiai, etikai, erkölcsi stb. gondolatokkal, véleményekkel, javaslatokkal, lelkiséggel kapcsolatban.

Gondolkozom: vajon azok, akik „fundamentalistáznak” – evangélikus egyházon belüli összefüggésben –, hogyan definiálnák ezt a szót, illetve azt, amit mögé gondolnak? Frenkl Róbert említett cikkében (talán az illusztrálás kedvéért) emlékeztet a néhány évvel ezelõtti, a válással kapcsolatos vitára. Feleségemmel közösen mi is hozzászóltunk a témához, de véleményünk – terjedelme miatt – csak az EvÉlet elektronikus változatában jelenhetett meg. A témával kapcsolatban (szintén csak a példa kedvéért említem most) idéztünk a Bibliából. Jézus mondja: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza. (…) Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettõl fogva nem így volt.” (Mt 19,5–6.8) „…az Úr a tanúja annak, hogy hûtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig õ a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. Egy ember sem tesz ilyent, akiben maradt még lélek. (…) Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hûtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyûlölöm azt, aki elválik feleségétõl – mondja az Úr…” (Mal 2,14–16) A többi idézetet nem sorolom fel, mivel nem a válással szeretnék most foglalkozni. Mindenesetre nem a bûnöst (én is az vagyok, ha nem is váltam el), hanem a bûnt és a bûn mentegetését, „maszatolását” (nem a mentegetõt, nem a maszatolót) tartottuk rossznak.

Ellenben felvetõdik bennem a kérdés: ki a fundamentalista? Aki bûnnel, bûnvallással, bûnbocsánattal, illetve erkölcsi, etikai, emberi, társadalmi stb. kérdéssel kapcsolatban gondolatait bibliai idézettel is kiegészíti, alátámasztja? Aki számára nem a büntetõ/polgári törvénykönyv és Az emberi jogok nyilatkozata a zsinórmérték, hanem az élõ Isten örök igéje? Akinek a fundamentuma Jézus Krisztus? De jó az ilyen fundamentalizmus! Bárcsak én is…

Vagy az emberlétünk alapkérdéseivel szembesítõ – a Szentlélek által ihletett – bibliai szerzõk és élõ igét mondók is fundamentalisták? Ha az utóbbiak is, akkor nem is rossz, ha egy ilyen „társasággal” együtt említik a ma fundamentalistáját. Ebben az esetben kéretik engem is hozzájuk sorolni, velük együtt említeni – bár tudom, nem érdemlem meg.

Ha ma élne Túróczy Zoltán, Balikó Zoltán, Csepregi Béla, id. Gáncs Aladár, id. Gyõri János, ha élnének a hozzájuk hasonlók, a fóti, alcsúti, gyenesi konferenciákon szolgálók, lehet, hogy akkor õk is megkapnák a „címkét”? Micsoda „csapat”! Akit ma ilyenféle fundamentalistának neveznek, örülhet. Én vágyódom erre, de tudom, hogy érdemtelen vagyok rá.

Evangélikusok vagyunk. Ha valaki a lutheri reformáció örökségének a tartalmi részét ma is aktuális és Istentõl kapott örök ajándéknak éli meg, és ekként kéri számon a ma egyházán – evangélikus fundamentalista? Ám legyen, ilyennek sem rossz lenni!

Vagy az, akit fájdalommal szorongat az egyház mai állapota, de ennek ellenére nem megy át egy másik felekezetbe, közösségbe (egy élõbbnek véltbe), hanem marad mindaddig, amíg egyháza végérvényesen nem „lép ki” az Egyházból? (Emlékeztetõül: Amerikában van olyan felekezet, mely kettészakadt az egynemûek kapcsolatának a megáldása miatt. A „hivatalos egyház” provokálta ki a helyzetet, vagyis lépett ki abból az Egyházból, melynek feje Krisztus.) Akit „egyházunkért küzdõ vitézként” gúnyolnak? (EvÉlet, 2001. november 18.) Az ilyen ember a Magyarországi Evangélikus Egyház fundamentalistája? A magam részérõl ezt is tudnám vállalni. Sõt megtiszteltetés lenne.

Most lesz az ötéves évfordulója a szeptember 11-ei terrorista merényleteknek. Ezt követte a londoni metróban és buszon történt robbantássorozat. A napokban Angliában leleplezték azokat, akik tizenkét repülõgép felrobbantását tervezték. A közelmúltban többször jártam abban az Algériában, ahol több százezer embert gyilkoltak le 1992 és 2000 között, és láttam, tapasztaltam ennek a hatását, szomorú „eredményét”. Sajnos sorolhatók még az események, melyeket az iszlám fundamentalizmussal hoztak összefüggésbe, mégpedig joggal.

Lehet, hogy az egyházunkban fundamentalistákról és fundamentalizmusról beszélõk gondolataiban militáns, erõszakos, egyes szélsõséges iszlám irányzatok ideológiájához hasonlító képzetek vannak azokról, akiket/amiket ezzel a jelzõvel illetnek, legyenek azok személyek vagy vélemények? Olyanoké, akik „kanonizálják” saját álláspontjukat, és ezenkívül nem ismernek el mást, ennek érdekében pedig könyörtelenek? Ha lennének ilyen vélekedések, akkor ezt a fajta fundamentalizmust viszont nem vállalom, sõt mindazok nevében is visszautasítanám, akiket így címkéznek.

Ha „árnyékra vetõdtem”, mert egyik feltételezésem sem talált, akkor tessék mondani, milyen a fundamentalista vélemény, gondolkozás, és ki a fundamentalista az egyházban? Lehet, hogy az, aki ilyen és ehhez hasonló cikkeket írogat?

Garádi Péter

::Nyomtatható változat::