EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Édesanyám minden, e rovatban megjelent válaszát elolvassa. Kéthetenként nekem is behozza az újságot a szobámba, és leteszi az íróasztalomra, hogy olvassam el. Az a szörnyû, hogy még vissza is kérdezi, pedig engem egyáltalán nem érdekel. Nem érdekel Isten, nem hiszek benne, és már megbocsásson, de kíváncsi lennék arra, hogy maga vajon hisz-e abban, amit leír?! Ha Isten létezik, akkor miért nem mutatja magát? Miért engedi meg a földön ezt a töménytelen szenvedést? Nem lenne sokkal becsületesebb beismerni, hogy egyedül vagyunk…?! Akkor talán összeszednénk magunkat.”

Drága Henrietta! Becsülöm õszinteségéért, csodálom ifjúi szenvedélyességéért, és bátorítom megalkuvást nem tûrõ igazságkeresésében! Milyen nagyszerûen tudja majd Urunk ezeket a tulajdonságait használni az õ szolgálatában, amikor megtér hozzá! Tudom, hogy ma még csak azért tisztelt meg levelével, hogy egy kicsit megfricskázza Krisztus követõinek hitét. De hiszem, hogy Isten Lelke, a bölcsesség Lelke kiárad szívébe hamarosan, és megismeri az Urat, az egyedüli igaz Istent. „Térjetek meg, ha megdorgállak, és én kiárasztom rátok lelkemet, megismertetem veletek igéimet.” (Péld 1,23)

Hadd folytassam egy történettel. Egy lelkész vonattal utazott egyik szolgálati állomására. Akarva-akaratlanul fültanúja volt a kupéban vele együtt ülõ néhány fiatalember beszélgetésének. Útitársai Istenrõl és a vallásról beszélgettek. Nyíltan istentagadóknak vallották magukat. A lelkész egy darabig csöndesen szemlélte õket, majd ezt mondta: „Uraim, a világon háromféle istentagadó van: az elsõ csoportba azok tartoznak, akiket régi és új filozófiai rendszerek tanulmányozása tévelyített el Istentõl. A második csoportba tartozók mindenféle önálló ítéletalkotás nélkül, papagájként ismételgetik a korszellem divatos tételeit. A harmadik csoport pedig olyanokból áll, akiknek titkolni-, rejtegetnivalójuk van, ezért azzal vigasztalják magukat, hogy nem létezik a szent, igazságos Isten, aki egykor számon kéri rajtuk mindezt. Nos, Uraim, önök melyik csoportba tartoznak? Mert negyedik csoport nincs!”

Ennek a szellemesen igaz történetnek a segítségével szeretném én is megkérdezni kedves levélíró testvéremet: Henrietta, melyik csoportba tartozik?! Bízom abban, hogy nem rossz lelkiismerete vagy önállótlan ítéletalkotása miatt lett istentagadó, hanem jól utánanézett már annak, hogy helytállók-e a megállapításai. De ha mégsem, szeretnék segíteni!

Az elsõ kérdése az volt, hogy hol van Isten. Miért nem mutatja meg magát, ha létezik? Az bizonyos, hogy sem a legmodernebb ûrhajósprogrammal, sem a leghatalmasabb távcsõvel nem juthatunk el Isten trónusa elé. „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat…” (1Tim 6,16)

Mindebbõl elsõ látásra azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Isten végtelen messzeségben él tõlünk. Ugyanakkor végtelenül közel is. Isten az õ igéjében található meg a számunkra. Lelke áthatja az egész világmindenséget. És az egyedüli út, aki hozzá vezet, Jézus Krisztus. Aki más úton indul el Istent keresni, ne csodálkozzon, ha nem találja. Olvassa-e az igét, Henrietta?

Második kérdése azt feszegeti, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést. Ez is gyakori kérdés, és többnyire azok teszik fel, akik a sorsuktól üldözöttnek érzik magukat. Nem ismerem az életét, Henrietta, de fájlalom, hogy alig húszévesen már a keserûség indái fonják körül a szívét. Be kell látnia, hogy a teremtett világ elbukott. Ítélet és hiábavalóság alá rekesztve gyötrõdik. Nem olyan, amilyennek a mindenható és kegyelmes Isten eredetileg eltervezte. Az ember õsszülei óta lázad Isten ellen. És ennek a lázadásnak a nyomán egyre mélyebbre sodródik. Minden nyomorúság, szenvedés és igazságtalanság csak azt mutatja, hogy mire viszi az ember a földön Isten nélkül. Az emberek ijesztõ istentelensége pedig egyre nõ, és nem lehet nem észrevenni, hogy ezzel egyenes arányban galádabbak cselekedeteik is. De szabad-e a feje tetejére állítani az igazságot, és Istent okolni az emberek gonoszságáért?

A harmadik kérdése pedig arra tért ki, hogy vajon hiszem-e azt, amit leírok. Igen, teljes szívembõl! Hiszem, hogy az emberiség egyetlen esélye a kereszt! Egyetlen esély az üdvösséghez, a gyógyuláshoz, a boldog és teljes élethez. Hiszem, hogy Jézus Krisztus mindenre elegendõ, és azt is, hogy Szentlelke által mindenkinek megadja az erõt, a lendületet, a tüzes szívet és a személyes életszentséget követéséhez. Boldog vagyok, mert tanítvány lehetek. Istentõl tanítottnak nevezett az én Mesterem, és szeretnék bátor bizonyságtevõje lenni, hogy másokat is hozzá vezethessek. „Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.«” (Jn 3,3)

Henrietta, mindnyájunknak erre a felülrõl való születésre van szükségünk, és arra, hogy személyesen Isten tanítson. Isten a segítségére akar jönni! Ne ragaszkodjon korábbi álláspontjához, hanem adja meg magát Isten szeretetének! Ebben a szeretetben megolvad majd a szívét borító kemény páncél. Nagy reményû, istenfélõ édesanyja vezeti majd Önt ebben. Kérem, adja át tiszteletteljes köszöntésemet neki! Levelét, észrevételeit, kritikáit jóindulattal várom máskor is!

Imáiban hordozva Önt, üdvözli:

Szõkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::