Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Vannak, akik már életükben halhatatlanná válnak. Őróluk azután úgy képzeljük el, hogy valóban mindig köztünk maradnak. Alig hisszük, hogy rájuk is vonatkozik a földi lét, ők is halandók – mégis halhatatlanok. Elment András, aki soha nem akart – Illyés Gyula eltávozása után – az örökös, a zsinórmérték, az első számú magyar író, drámaíró lenni, és mégis az lett; immár, fájdalom, az volt.

1979-ben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem – Szöllősy Árpád volt akkor az elnöke, és Szépfalusi István a titkára – javaslata is szerepet játszott abban, hogy megkapta a Herder-díjat. Azért is rendezték abban az évben az EPMSZ akadémiai napjait Ausztriában (Mönichkirchenben), hogy az író részt vehessen az eseményen. Jelenlétében vitattuk meg – Cs. Szabó László vezetésével, nagy élmény volt – Csillag a máglyán című drámáját, Szervét Mihály tragédiáját.

1981-ben többen meglátogattuk marosvásárhelyi otthonában. Magával ragadott minket intellektusa, derűs életszemlélete. Lelkesedésünket látva fanyar iróniával jegyezte meg: „Nem kívánom, hogy megismerjétek belülről a kisebbségi sorsot.”

Kossuth-díjas, számos elismerés birtokosa volt. De őt is elsősorban írásai – a „Naplójegyzetek” alcímet viselő Anyám könnyű álmot ígér, illetve drámái (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Advent a Hargitán, Álomkommandó, Balkáni gerle…) – őrzik meg szívünkben és az utánunk jövők számára, akik személyesen már nem ismerhették. No meg az a személyes példamutatás, amellyel a marosvásárhelyi drámai napokban, 1990-ben életét is kockáztatta népéért.

Isten áldjon, András!

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::