Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Neuwirth Magda a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának neurológus főorvosa, jelenleg az epilepsziacsoport vezetője. Gyermekgyógyászként nagyon megszerette az idegosztályt, az ott folyó munkát, és sajnálta az epilepsziás betegeket. Így kezdett a gyermekneurológia e részével foglalkozni. Fő érdeklődési területe a különösen súlyos, nehezen kezelhető epilepszia. A kórház rendelőjében beszélgettünk a gyermekneurológiáról és a Bethesda humánus közegéről.

– A Bethesdán belül milyen helyet foglal el a neurológia?

– Jelentős szerepe van. Amikor 1992-ben a református egyház visszakapta a kórházat, Dizseri Tamás igazgató megkeresett azzal, hogy szeretne létrehozni egy gyermekneurológiai osztályt. Akkor még csak a gyermekosztályon belül kezeltem az ideggyógyászati eseteket, ő pedig egy egész emeletet biztosított ennek a területnek. Először a fekvőbetegosztályt alakítottuk ki, majd egy video-EEG monitorrendszert építettünk ki. (Az EEG betűszó az elektroencefalográfot, vagyis az agyműködést kísérő elektromosfeszültség-ingadozásokat regisztráló készüléket, illetve az általa készített leletet jelöli. – A szerk.) Az országban nálunk dolgozik a legtöbb – hét – neurológus, és a nővéreink is nagyon jól képzettek. Az EEG-labor vezetője Fogarasi András, aki külföldről hozott sok tapasztalatot. Az epilepszia mellett valamennyi neurológiai kórképpel foglalkozunk. Munkatársaimmal konferenciákon, kongresszusokon veszünk részt. Az egész országból, sőt a határon túlról is folyamatosan érkeznek hozzánk a betegek.

– Bizonyára nem csak az osztályon végzett, szorosan vett szakmai munka a fontos az itt dolgozók számára…

– Valóban nem. Osztályunk munkatársai részére évente kétnapos kirándulást szervezünk, hiszen a közös élmények és beszélgetések növelik az összetartozást, az egyetértést. A Bethesda Gyermekkórház is mindig szervez közös együttléteket a kórház dolgozói számára, ahol egy-egy témával kapcsolatosan vannak előadások, közös programok. Jól együtt tudunk működni a kórház többi osztályával, és a más intézményekben dolgozók is megbecsülnek, szakmailag elismernek bennünket.

– Hogyan működik az EEG-rendszer?

– A video-EEG monitorral napokig tartó megfigyelést tudunk végezni. A gyermeket az édesanyjával együtt egy hotelszerű szobában helyezzük el, ahol játszhat vagy akár tévét is nézhet a vizsgálat alatt. Felszereljük a fejére az elektródát, mely aztán éjjel-nappal, akár egy hétig is ott marad. Egyrészt készül az EEG, másrészt a videó rögzíti, mutatja a gyerek rosszulléteit, viselkedését. A videón látható rosszullét alatt az EEG változásai is megfigyelhetők. Ezzel ki lehet szűrni a nem epilepsziás eredetű rohamokat. A rendszer azt is megmutatja, hogy honnan indul ki az epilepsziás mechanizmus. Ez a műtétek szempontjából jelentős. Mi ezzel a rendszerrel az élvonalban vagyunk, mert a napokig tartó monitorozást Magyarországon csak a felnőttosztályokon végzik.

– Mit jelent a neurológiai osztály számára, hogy a Bethesda egyházi intézmény?

– Ez a betegekkel való törődésben jelenik meg. Egyre több helyen újra felfedezik, hogy a betegnek a lelkével is foglalkozni kell, nagy igény is mutatkozik erre. Fontos szempont, hogy a beteg is ember, méltóságát tiszteletben kell tartani, megbecsülését előtérbe kell helyezni.

Külön beszélgetünk a betegekkel, sőt fontosnak tartom az ágynál való beszélgetést. Amikor létrehoztuk az osztályt, feltételül szabtam, hogy a szülő a gyerekével jöhessen. Egy súlyos epilepsziás ugyanis csak úgy kezelhető, ha a szülő állandóan figyeli. A másik kérésem pedig az volt, hogy a gyerekek ne az ágyban legyenek, hanem a nap nagy részét egy játszóhelyiségben töltsék. Azt szerettem volna elérni, hogy a kis beteg nálunk otthon érezze magát – ezért például nem lát rajtam köpenyt. Ha bejön a rendelőmbe, nem a vizsgálattal kezdem, hanem megfigyelem a spontán tevékenységét. Rendszerint leül a szőnyegre, játszik, így jól megfigyelhető a mozgása, a figyelme, a viselkedése. Van, aki azért jár hozzám, hogy beszélgessen: beül a fotelbe, és ott marad egy ideig; előfordul, hogy megnézi a másik gyerek vizsgálatát. Tehát az osztályt és a rendelőt is próbáltuk otthonossá tenni. A szülőkkel is sokat foglalkozunk, fontos a bátorításuk és a kezelés folyamatába való bevonásuk, a velük való együttműködés. Ezzel kapcsolatban pályázatot is nyertünk.

– Az év elején Dizseri Tamás-díjat kapott…

– A teljes nevén Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjra a kórház terjesztett föl. A felterjesztés szerint a szorosan vett szakmai ellátáson kívül próbálok valami pluszt is nyújtani: azt, hogy a betegek ne érezzék magukat egyedül, hogy lelki segítséget kapjanak, egy állandó összeköttetés, kapcsolat alakuljon ki közöttünk. Tábort szerveztem, hogy a szülők egy kicsit fellélegezzenek. Ott mi civilben vagyunk, de ha szükség van rá, akkor orvosi ellátásban is részesülnek a betegek. Ez nem tartozik szorosan a munkámhoz, de azt gondolom, ha nagyon komolyan akarom venni, akkor ez a gyógyító munka számára nagy segítség is. Mert a szülő, ha partner, ha elégedett, és kipiheni magát, akkor sokkal jobban segít nekem. Emellett pedig a gyereket a táborban megismerem, ezáltal sokkal jobban tudom kezelni. Tehát egy tábor nemcsak lelkileg, hanem szakmailag is nagyon fontos.

Örömmel jönnek a rendelőmbe a gyerekek. Aki először jön, a dömpert kezdi tologatni; aki már ismer, egyből az ölembe ül, és elkezdünk beszélgetni. Magdi néni vagyok nekik, sőt az egyik gyerek azt mondta: „Tyúkanyó vagy.” Van, hogy este kilenc-tíz óráig is az osztályon vagyok. Úgy gondolom, hogy amit az ember lelkesen csinál, azt nem lehet előre megszabott időkorlátok között végezni.

T. Németh László

::Nyomtatható változat::