Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Sokan nem bíznak a konferenciák hatásában. Mit érhetünk el csupán szép szavakkal? – teszik fel, gyakran jogosan, a kérdést. Bevallom, én magam is kétségekkel indultam arra a tudományos konferenciára, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartottunk szeptember 25-én, közösen a Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fórummal. Többes szám első személyt használok, hiszen az Ökumenikus Életvédő Alapítvány kuratóriumának tagjaként magam is a nap egyik szervezője voltam.

Kétségeim e tudományos konferencia hasznosságát illetően azonban már akkor szűnni kezdtek, amikor előadóink, az egyházi és közélet prominens személyiségei elfogadták felkérésünket. Meggyőzve pedig ott a helyszínen lettem, látva, hogy az egyetem jog- és államtudományi karának díszterme zsúfolásig megtelt az érdeklődő hallgatósággal.

Szabadságra elhívatva az életért – így hangzott a nap összefoglaló címe. A konferencia védnöke, Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek bevezető előadásában – Egyház az életért címmel – arra hívta fel a figyelmet, mennyire félreértik az emberek e fogalmat. A szabadság valamire szól. A parttalan, kötelezettségek nélküli élet nem tesz boldoggá, hiszen minden ember mandátummal születik erre a világra. Feladata, megbízatása van, mégpedig az, hogy a teremtett világot felelősen gondozza – hangsúlyozta.

A nap folyamán akár a jogtudósok, akár orvosok vagy teológusok előadása hangzott el, újra és újra megfogalmazódott a központi gondolat: az ember szabadsága az, hogy rendeltetése szerint éljen. Rá kell találnia Teremtőjére, hogy vele harmóniában őrködjék az élet felett. Az előadások nyomán ugyanakkor elénk tárult a mai pusztuló, sőt önpusztító világ szomorú képe. Súlyos szavak hangzottak el, hiszen a helyzet is súlyos. Haldoklik a természet, s ahogyan Bándi Gyula dékán fogalmazott előadásában, erre, az „új kozmikus világra” nem készült fel az ember; II. János Pál velencei nyilatkozatából idézte, hogy az ember a paradicsom után a földet is „eljátssza”.

Morális válságban van a világ – figyelmeztettek más előadók, köztük Zlinszky János nyugalmazott egyetemi tanár, volt alkotmánybíró. Önző lett az ember, ösztöneinek él, nem tiszteli s ezáltal feléli a jövőt – hangzottak eszméltető szavai. Jogászok a törvényi anomáliákra, hiányosságokra hívták fel a figyelmet, orvosok pedig a fejlett géntechnikának köszönhető egészségügyi beavatkozások át nem gondolt bioetikai hátterére.

Az előadók közül többen a házasság és a családi élet válságáról szóltak. Szabó István református püspök pedig sokak keserű látását és tapasztalatát fogalmazta meg: ma nemcsak a halál, a hazugság civilizációjában, hanem az „elveszített evidenciák” világában élünk. Utalt arra, hogy a mai ember számára már mennyire nem értékmérő a Tízparancsolat. Ugyanakkor személyes élményeivel átszőtt vallomásából kicsendült a keresztény ember reménysége is. A hívő Isten ajándékaként látja a családot és legfőképpen a gyülekezet közösségét, a lelki családot, amely ki tud emelni az értékvesztett létből, az elszigeteltségből, a magányból.

Égi magasságokba emelte tekintetünket Fabiny Tamás evangélikus püspök is. Felismerve, hogy amikor egyetlen nap alatt tizenhét előadás hangzik el, szívesen veszik a jelenlevők, ha más műfajjal is találkozhatnak, ő költői imában vagy – ahogyan nevezte – teopoézisben osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, Az élet szent és sérthetetlen címmel. Vallomása egyben a kiutat is megfogalmazta: ebben az önpusztító, értékvesztett világban egyedül Jézus az, akinek gyógyító szeretete megtarthat. Amint mondta: „Te szereted az életet, ezért óvsz minket attól, hogy önmagunkat és környezetünket pusztítsuk… Tudod, hogy az élet él, és élni akar.”

Mi a célja egy életvédő konferenciának? Mi értelme az ökumenikus összefogásnak? Ez utóbbi kérdésben benne is van a válasz, amelyet szeptember 25-én ott, az egyetem dísztermében az előadások nyomán sokadmagammal együtt megkaptam. A konferencia ereje és hatása abban mérhető le, hogy utána összefogunk-e. Együtt, azonos hitbeli látásban levők, vagyis a „szabadságra elhívottak” megéljük-e, hitelesítjük-e, amit hallottunk, amit tudunk?

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::