Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének legszentebb evangéliuma.”

(A 62. tétel Luther 95 tételéből, Wittenberg, 1517)

„Ha el akarod nyerni a kegyelmet, láss hozzá, hogy Isten igéjét figyelmesen hallgasd és alaposan végiggondold! Az ige, mondom, egyedül az ige az Isten kegyelmének eszköze.”

(Luther, Kis Galata-kommentár, 1519)

„A tévtanítások ellen sohasem lehet erőszakkal védekezni. Másfajta fogás kell hozzá; másfajta harc és ügy ez, mint a kard ügye. Itt Isten igéjének kell küzdenie! Ha ez nem viszi azt véghez, akkor a világ hatalma sem viheti véghez, még ha vérrel árasztaná is el a földet. A tévtanítás lelki dolog; nem lehet semmiféle fegyverrel elpusztítani, sem semmilyen tűzzel elégetni, sem vízbe fojtani. Egyedül Isten igéje az, ami legyőzi!”

(Luther a világi felsőbbségről, 1523)

„Komoly parancs az, hogy az egyházban senki ne merészeljen előírni vagy tenni valamit – kevés vagy sok, kicsi vagy nagy ügy – se a maga elgondolása alapján, se más emberi tanács vagy vélemény szerint. Hanem aki itt tanítani vagy cselekedni akar, úgy szóljon vagy tegye azt, hogy előbb bizonyossá legyen: amit mond vagy tesz, az valóban Isten szava és műve és az ő parancsolata. Vagy az ellenkező esetben hagyja ott az ige hirdetését, és végezzen valami mást!”

(Luther egyik prédikációjából, 1542)

Luther joggal említi Asztali beszélgetéseiben (1538), hogy a teljes Szentírás harminc évvel azelőtt még ismeretlen volt a középkori egyházban. A prófétákat nem is emlegették, az Újszövetségből pedig csak a prédikációk alapigéit ismerték. Ő maga is mint Ágoston-rendi szerzetes az erfurti kolostor könyvtárában talált egy Bibliát, és azt olvasta buzgóan, rendfőnöke nagy csodálkozására. Közben jutott el arra a meggyőződésre, amelyet kilencvenöt tételében is kimondott: az egyház legnagyobb kincse a teljes Szentírás – középpontjában az evangéliummal. Ezért látott hozzá Wartburg vára világtól elzárt magányában először az Újszövetség (1522), majd a teljes Szentírás német nyelvre való lefordításának és kiadásának (1534). Az egyház hivatalos nyelvén, azaz latinul nem tudóknak a Szentírás megismerése fölött érzett örömét jól mutatja, hogy Luther első Újszövetség-fordításának háromezer példánya – igen magas ára ellenére – három hónapon belül elfogyott, és a következő tíz évben ötvennégy újabb kiadásra volt szükség!

De nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Isten Szentlelke munkálkodásának a csodája, hogy a 17. században a protestáns egyházakban a pietizmus bibliaolvasó gyülekezeti mozgalmai, majd a 18. és 19. század Istentől elforduló materialista és ateista világában a missziói mozgalmak azt hozták magukkal, hogy a Szentírás lett a világ legtöbb nyelvére lefordított és legelterjedtebb könyve, a „könyvek könyve” mind a mai napig.

A reformáció hónapjában kezdjük hálaadásunkat azzal, hogy megkérdezzük magunktól: valóban így van-e közöttünk is, gyülekezeteinkben és személyes életünkben? Valóban Isten igéje – középpontjában az evangéliummal – a legnagyobb kincsünk-e életünkben-halálunkban?

Írta és a Luther-idézeteket német, illetve latin nyelvből fordította: Dr. Nagy Gyula

::Nyomtatható változat::