Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 10.

Hozzászólás a cikkhez

Énekeskönyvünk énekeit ismertető sorozatunk újabb jelentős állomásához érkeztünk: négy hétig a 16–17. századi magyar repertoárral, az egyik legértékesebb énekcsoporttal foglalkozunk. Az énekszövegekről és a kor dallamairól két-két részben a témával évtizedek óta foglalkozó, elismert szakemberek írásait olvashatják. (E. Zs.)

A 16–17. században közel ezerkétszáz protestáns gyülekezeti ének keletkezett. Evangélikus énekeskönyvünk énekeinek egy része ebből a kincstárból származik. Régi magyar szerzőink nem a mai fogalmaink szerinti eredetiségre törekedtek. Irodalmi (latin és német) mintákat követtek, és legtöbbször a Biblia nyomán szerezték énekeiket. Lelkészek, tanítók, deákok, nemesek és polgárok buzgalma nyomán hihetetlen erővel megindult az önállóbb magyar énekszerzés is. Öröm, hogy énekeskönyvünk élővé tett számos 16–17. századi magyar éneket.

A régi szövegek szükséges és indokolt javítása mellett ugyanakkor néhány esetben elszürkülhet ez a színes örökség. A régi magyar irodalom elfogult kutatójaként sajnálom, ha a hittani mondanivaló erőteljesebbé tétele érdekében rövidülnek a szövegek, veszendőbe megy a költői megformáltság, vagy a nyelvi aktualizálás miatt elszegényedik a régi magyar nyelv gazdagsága.

Fülünkbe csenghet Sztárai Mihály (�1575) éneke: Mely igen jó az Úristent dicsérni (EÉ 47). A török hódoltsági területen százhúsz egyházat megreformáló Sztárai tizenhat zsoltárból formált gyülekezeti éneket, köztük ezt a 92. zsoltárt is, amelynek kezdete a Bibliában így hangzik: „Milyen jó hálát adni az Úrnak, / és zengeni neved dicséretét, ó Felséges, / hirdetni reggel szeretetedet, / hűségedet minden éjjel / tízhúrú hangszeren és lanton, / zengő hárfán!” Sztárai tizenöt versszakos parafrázisa először 1593-ban Bártfán jelent meg nyomtatásban. A második versszakot talán jobb lenne, néhány javítással, az eredeti formájában folytatva énekelnünk: „Igen reggel irgalmadat hirdetni, / Igazságod éjjel is kiáltani, / Hegedűvel, orgonával zengetni, / Minden éneklő szerszámmal tisztelni. // Csudaképpen megvigasztal engemet / Mindennemű te nagy cselekedeted, / kezeidnek munkájában örvendek, / Teremtőmnek, Megváltómnak éneklek.”

A régi szerzők évszázadok óta népszerű énekei közül érdemes néhányat külön is kiemelni, hiszen közülük nem egy a magyar irodalom legértékesebb részéhez tartozik. Az ifjú Kanizsai Pálfi János (pápai református lelkész, �1641) eredetileg tíz versszakban költötte át a 148. zsoltárt (EÉ 50, Dicsőült helyeken). A ritka versformában megírt költemény a teremtett világot dicséretmondásra felszólító, áradó, ujjongó örömének: „Ti is szép tavaszi virághoz hasonló ifjak, / Szüléknek örömi, gyermeki kedves seregek, / Tiszta életű, kegyes szűzek, / Eszes és okos, jámbor vének, / Az Úrnak nevét dicsérjétek.”

A gördülékenyen verselő Nagybáncsai Mátyás – a hajdan virágzó nagyszombati gyülekezet tagja – Józsefről bibliai históriát, Hunyadi Jánosról pedig verses krónikát írt. 1575-ben, pünkösd havának első hetében tizenöt versszakban verselte meg a 71. zsoltárt (EÉ 79, Ne hagyj elesnem, felséges Isten). Az énekelt imádság Krisztusig eljutó gondolati íve a zsoltárparafrázisok jellegzetes teológiai mondanivalója. A harmadik versszak hatása kimutatható Balassi Bálint (1554–1594) Kegyelmes Isten kezdetű könyörgésében: „Gyermekségemtül fogván egyedül / csak tetőled vártam, / Mint atyja után fiú, kiáltván, / könyörögvén jártam.”

A Balassi-versek (EÉ 404, 406) már a modern értelemben vett személyes vallásosságot is kifejezik. A Bocsásd meg, Úristen kezdetű ének a 17. századi protestáns és katolikus gyűjteményekben hol bűnbocsánatért való könyörgésként, hol ifjak énekeként, hol pedig a 6. zsoltár átköltéseként szerepel. A bűnbánó ének Balassi lírai önéletrajza szerint az Anna-szerelem végén keletkezett, amikor a költő házasodni készült, és új, erkölcsös életet akart kezdeni. Hogy elhatározása mennyire bizonyult sikeresnek, arra Balassi verseskötetének továbbolvasása adhat választ.

H. Hubert Gabriella

::Nyomtatható változat::