e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Nemrégiben, október 4-én volt az állatok világnapja. Az Assisi Szent Ferenc ünnepéhez kapcsolódó napon eredetileg a vadon élő állatok pusztulására hívták fel a figyelmet, ám ma már az a cél, hogy minden, az ember gondatlansága, kedvtelése vagy luxusigénye miatt veszélyeztetett faj reflektorfénybe kerüljön. Ez alkalomból évről évre egyre több rendezvény várja országszerte az állattartókat, állatbarátokat, sőt éppen ezen napon figyelmeztetnek a sok elhagyott, kóbor állatra – főként kutyára, macskára –, és próbálják népszerűsíteni az örökbefogadás lehetőségét. Néhány éve az állatkertben élő állatok névleges örökbefogadása is lehetséges. Felsorolni sem lehetne azt a sok civil kezdeményezést, melyet az állatok védelmére hoztak létre.

Ám „kik” is az állatok? Nekik van szükségük ránk, vagy inkább fordítva?

Elgondolkodtató az a szemlélet, amelyre egy, a hazai felsőoktatásban részt vevők környezeti szemléletét vizsgáló tanulmány hívta fel a figyelmet. A kérdőíves felmérésből két példát emelek ki: az egyik kérdésre válaszolva a legtöbben azt állították, hogy egy érintetlen erdőn segíthetnek azzal, ha kiirtják belőle a „kártékony” élőlényeket, valamint a válaszadók nagy része szerint nem okozna gondot, ha Magyarországról eltűnnének a szúnyogok. Összetett kérdés, hogy kinek mi a feladata a fiatalok ökológiai szemléletének kialakításban, az azonban tény, hogy a legtöbb esetben sokkal kevesebbet tudunk a körülöttünk lévő világról, mint gondolnánk.

A Biblia bizonyságtétele szerint az állatokat Isten teremtette; a teremtés ötödik napján „a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket és a különféle fajta madarakat”. A hatodik napon pedig a szárazföldi élőlényeket: „…a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat meg a föld mindenféle csúszómászóját.” (1Móz 1,21.25)

A Biblia természetesen nem törekszik rendszertani elemzésre és biológiai leírásra. Mint minden teremtmény, az állatok alapvető rendeltetése is Isten dicsőítése. A bűneset következménye az állatvilágot is sújtja, ám Isten a Noéval kötött szövetséget rájuk is kiterjesztette. Az állatok a messiási üdvígéretek részesei is: megszűnik majd az emberek és az állatok közti ellenségeskedés, és a teremtettség megszabadul a mulandóságtól (Ézs 65,25; Róm 8,29–21). Számos utalást találhatunk a Bibliában az emberek és az állatok kapcsolatára vonatkozóan is.

Sokszor érezzük úgy, hogy évek óta velünk élő állataink szinte beszélni tudnak a tekintetükkel; vannak, akik szívesebben osztják meg magányukat egy hűséges négylábúval, mint bármely embertársukkal. A közelség ellenére a Biblia egy áthidalhatatlan szakadékot hangsúlyoz mégis: Isten csak az embert teremtette a maga képére és hasonlatosságára, nagy feladatot és felelősséget ruházva rá ezzel, amely megkülönbözteti őt minden más élőlénytől. Isten az embert az állatok – és a teremtett világ – gondviselőjévé tette. (Ez talán kifejezőbb meghatározás a gyakrabban használt uralkodó megnevezéssel szemben.) A bűneset következtében az ember-állat viszony is megromlott, és csak az özönvíz története után olvashatunk arról, hogy az állatok eledelül is szolgálnak az embereknek. Számos példabeszéd és példázat szereplői az állatok; ezek arról tanúskodnak, hogy a bibliai kor emberei alaposan megfigyelték a szokásaikat, tulajdonságaikat.

Hogy mégis „kik” az állatok? Sokféle választ találhatunk e kérdésre. Olykor gyönyörködtetnek a teremtés csodáiban, olykor figyelmeztetnek gyengeségünkre, barátaink és néha ellenségeink, szükségünk van rájuk, s felelősségünk van irántuk. Szövetséges társaink a teremtett világban, amelyből még a szúnyogok sem tűnhetnek el következmények nélkül.

Talán nem véletlen, hogy bár az újszövetségi leírások nem említik őket, a későbbi képi ábrázolásokban, énekekben, versekben mégis megjelentek a betlehemi jászol mellett fekvő, melegséget árasztó juhok és barmok.

Márai Sándor így vall Füves könyvében: „Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.”

J. Cs. Cs.

::Nyomtatható változat::