A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Az első világháborút lezáró igazságtalan trianoni békedekrétum Magyarországtól Sopront is elrabolta, de a város polgárai ebbe nem nyugodtak bele, fegyverrel szálltak szembe a beérkező idegen csapatokkal. Az Ágfalva mellett kirobbant, halálos áldozatokkal is járó honvédő harcnak aztán meg is lett az eredménye: az antant engedélyezte, hogy népszavazáson döntsenek a soproniak és a város környékén élők, Magyarországhoz vagy Ausztriához akarnak-e tartozni. Sopront azóta a leghűségesebb magyar városként tiszteljük. Mindebből a hazai evangélikusok is kivették a részüket.

Az 1920-ban megkötött trianoni békediktátum több ősi magyar városhoz hasonlóan Sopront is elszakította Magyarországtól, ennek a pontnak a ratifikálása azonban késett, mivel a párizsi magyar delegáció 1921. július 19-én halasztást kért a franciáktól hazánk nyugati határainak megállapítására. Noha Ausztria semmilyen megegyezésre nem hajlott, az antanthatalmakat mégsem zavarta, hogy a két vesztes ország területi vitába bonyolódik, ezért ebben az esetben elnézőbbek voltak a magyar igényekkel.

Az antant tehát elfogadta a halasztási igényünket. Az osztrákok ennek ellenére az egész, nekik kijelölt területet rögvest birtokba akarták venni, ami ellen Sopronban 1921. augusztus elején tiltakozó megmozdulások kezdődtek.

Nem árt, ha tudjuk: a városban az evangélikus polgárok szinte egy emberként álltak ki a magyarságuk mellett. A híres soproni líceum diákjainak akkor még meghatározó része volt evangélikus vallású, és közülük egy sem akadt, aki ne vett volna részt a tüntetésekben. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a soproni ifjúság az egyik hajtómotorja volt annak a küzdelemnek, amely később meghozta az eredményét: Sopron e honban maradt.

De ne szaladjunk ennyire előre! Szeptember 8-án ugyanis a helyzet – magyar szempontból – nagymértékben rosszabbodott, hiszen nyugati szomszédunk ezen a napon jól felfegyverzett csendőröket küldött Sopron megszállására. A diákok azonban bebizonyították, hogy helyén van a szívük, nemcsak beszélni, de cselekedni is tudnak: fegyvert ragadtak, és Ágfalvánál megállították az előretörő megszálló alakulatot.

A három osztrák és egy magyar halálos áldozattal, valamint több sebesülttel is járó összeütközés meghátrálásra késztette az osztrák csendőröket. Ezt követően a diákokat vezető Prónay Pál huszár alezredes ellentámadást indított, és az addigra már a helybéli tisztviselőkkel, vasutasokkal, illetve a környék lakosságával kiegészült regimentje azokat a történelmi Magyarországhoz tartozó területeket is visszafoglalta, amelyeket ma Ausztriában kell keresnünk. Prónay katonái először Kismartonba, majd nem sokkal később Felsőőrbe is bevonultak – az ottani lakosság legnagyobb örömére. Ekkor Bécs mégis elfogadta Budapest tárgyalási javaslatát, a közvetítésre felajánlkozó Eduard Bene� csehszlovák miniszterelnök pedig jelezte, hogy jogosnak tartja a magyarok igényeit.

Az antanthatalmak mégis felszólították Magyarországot, hogy ürítse ki a vitatott területet. Prónay Pál azonban erre még a pesti utasítás ellenére sem volt hajlandó, október 4-én inkább kikiáltotta a tiszavirág-életű Lajta-bánságot.

A válság újabb állomásaként az antant – olasz javaslatra – október 11-e és 13-a között tárgyalóasztalhoz ültette a két szemben álló felet. A velencei megbeszélés eredményeként született az a megállapodás, hogy a Sopron közvetlen környékén élők népszavazással döntsék el, melyik országban szeretnének élni. Cserébe viszont a soproni járás nagyobbik részét kitevő, huszonegy községnyi terület az osztrákoké lett – így többek között a Prónay által visszafoglalt Kismarton és Felsőőr is.

Az 1921. december 14-e és 16-a között megtartott népszavazáson Sopronon kívül Ágfalva, Balf, Bánfalva, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza és Nagycenk öntudatos polgárai is Magyarországot választották, vagyis minden olyan település így szavazott, ahol megkérdezték az embereket, hol kívánnak élni. Ekkor forrott egybe Sopron neve a hűséggel.

Ezt a megtisztelő címkét egyébként nem a hálás utókor ragasztotta rá, hiszen már a kortársak is így érezték. Nem véletlen, hogy a népszavazás első évfordulóján az Országgyűlés „örök emlékezetül” törvényben állított emléket Sopron hűségének. Az 1922. december 12-én életbe lépett XXIX. törvény bevezetője szerint „a soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovatartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségéről tett bizonyságot. A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősítette a boldogabb jövő bekövetkeztébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet.” A négy paragrafusból álló törvény ezt követően kimondja, hogy „Sopron szabad királyi város címere a »civitas fidelissima« jeligével egészíttetik ki”, valamint azt, hogy a városban „e történelmi esemény jelentőségéhez méltó emlékmű állíttassék fel”.

A Sopron jelképének is tartott Tűztorony bejáratát aztán nagyon gyorsan kődíszbe öltöztették, majd új nevet kapott: azóta Hűségkapunak hívják. A népszavazás nyolcvanadik évfordulójáról egyébként nem feledkezett meg az Orbán Viktor által vezetett polgári kormány. 2001. december 14-én ugyanismegjelent a Magyar Közlönyben a 244/2001-es számú kormányrendelet, amely ezt a napot a hűség napjává tette.

Jezsó Ákos

::Nyomtatható változat::