evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Először nem értettem, mit is kérdez a barátom, amikor a minap így fordult hozzám: szerinted hogyan viszonyul szeptember 11-e szeptember 17-éhez? Értetlenkedésem látva elmagyarázta, hogy 17-én tették közzé a „beszédet”. Sajnos az eltelt két hét megmutatta, hogy a blőd kérdés nem volt teljesen alaptalan. Másról sem hallani az utcán, a sajtóban, az egyházban: súlyos erkölcsi válságban az ország.

Amikor a szeptember 24-ei Evangélikus Életben elolvastam az első egyházi reakciókat – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökségének nyilatkozatát, egy idézetet a köztársasági elnök beszédéből, az evangélikus lelkész országgyűlési képviselő véleményét és az Északi Egyházkerület püspökének a Szabadság téri események friss hatása alatt íródott cikkét –, még abban reménykedtem, hogy egyházunk fundamentumát mégsem rázza meg ez a „felismerés”.

Aztán kiderült, hogy tévedtem. A Budai Egyházmegye közgyűlésén az előre eltervezett napirendi pontok tárgyalását követően az ülés vezetője arra kérte a jelenlévőket, hogy vitassák meg az országban kialakult erkölcsi válsághelyzetet, és testületi állásfoglalásban fejezzék ki aggodalmukat miatta. De hiába győzködtem a jelenlévőket. Pedig nem is voltam egyedül a véleményemmel. A javaslat hallatán néhányan csendben elmentek, volt lelkész, aki távozása előtt kifejezetten kérte, hogy az ügyben az ő nevét ne használják fel. A közgyűlés jegyzője is ahhoz ragaszkodott volna, hogy előbb zárják be a testületi ülést, s aztán ki-ki arról beszél, amiről akar. Nem. A döntő többség állást akart foglalni. Erkölcsi kötelességének érezte ezt. Ekkor én is eljöttem.

Ha a közgyűlés tagjait nem is igazán érdekelte, hogy én mit gondolok a történtekről, talán az olvasókat elgondolkodtatja.

Egy ország nem lehet erkölcsi válságban. Az egyes ember, az emberek csoportjai, közösségei azonban gyakran kerülnek morális válságba, de tévútra visz, ha ezt az országra vetítjük.

Ma Magyarországon súlyos politikai és gazdasági válság van. Ezt a tényt a politikai élet szereplői és a választópolgárok egyaránt érzik, de az okokat különbözően látják.

Sokan úgy vélik, az a politikai válság oka, hogy a miniszterelnök szándékosan hazudott, sőt ezt beismerte, ráadásul nyomdafestéket nem tűrő stílusban. Ezért a miniszterelnöknek le kell mondania.

Én másban látom a politikai válság okát. Szerintem a legnagyobb jobboldali párt politikusai nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy kétszer is vereséget szenvedtek a demokratikus parlamenti választásokon, és ennek ellenére hatalomra akarnak kerülni, ezért szervezik közel öt éve felülről a spontán utcai „együttmozdulásokat”. Sokan vannak azok is, akik velem értenek egyet.

Mások szerint a kormánynak azért kell lemondania, mert a gazdasági megszorító intézkedések nyomorba döntik az embereket. Ezek az intézkedések – szerintük – elkerülhetőek lennének. A kormány haszontalanul sanyargatja a népet, és nem ért ahhoz, amit csinál.

Én úgy látom, hogy a kormány kényszerhelyzetben van, nincs választási lehetősége. A gazdaság törvényszerűségei és az európai uniós együttműködés egyaránt megköveteli a megszorító intézkedéseket. Ezeket megkerülni nem lehet. Ilyen helyzetben adócsökkentést csak ködevők, politikai kalandorok javasolnak.

A politikai és gazdasági válság közepette persze számtalan morális kérdést is felvethetünk. Az egyik a hazugság kérdése. Így azonban megkerülhetetlen annak vizsgálata, hogy ki, mikor és mennyit hazudott. Ezt ítélje meg mindenki maga. De senki se mérjen kettős mércével: nemcsak azt kell megróni, aki bevallotta hamisságát, hanem azt is, aki képtelen volt erre.

Egyházunk felnőtt és felelős tagjaként igényt tartok arra, hogy politikai és gazdasági kérdésekben alkotott véleményemet tiszteletben tartsák. Hiszen politikai és gazdasági kérdésekben sem egyházvezetők, sem egyházi testületek nyilatkozatai, állásfoglalásai nem jelenthetnek kötelező útmutatást az egyház tagjai számára. Akkor sem, ha morális köntösbe bújtatják azokat. El kell fogadnunk, hogy a politikai és a gazdasági problémákat különbözően látjuk. De erre csak akkor válunk képessé, ha nem helyezzük magunkat erkölcsileg a másik ember fölé. És ha megértjük azt is, hogy morális kérdésekben nem lehet többségi határozattal dönteni.

(Tisztelt Breuer Katalin! Hogy kisebbségi véleményét tiszteletben tartjuk, arra, úgy vélem, elégséges bizonyíték, hogy írását teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöltük. Miközben igazolva látjuk, hogy egyházunkban – politikai és gazdasági kérdésekben – békésen megfér egymás mellett többféle nézet, sajnáljuk, hogy Budavárban Ön a többség álláspontjára nem volt kíváncsi. [A szerk.])

Breuer Katalin (Csillaghegy–Békásmegyer)

::Nyomtatható változat::