EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 18 - Ismét koráléneklési verseny Albertiben

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Ismét koráléneklési verseny Albertiben

Az Alberti Evangélikus Általános Iskola harmadszor rendezte meg a koráléneklési versenyt. Mivel az előző versenyek híre országszerte elterjedt – színvonalasak voltak, és jó hangulatban zajlottak –, április 28-án a helyiekkel együtt immár tíz iskola diákjai várták a vetélkedés kezdetét. A szervezők nagy örömmel tapasztalták, hogy sok a jelentkező, azt pedig még inkább, hogy az éneklés örömöt jelent a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak is, s messziről, több száz kilométerről is elhozták diákjaikat Albertibe.

A versenyre három kategóriában lehetett jelentkezni. A zsűri elnöke, dr. Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője és segítői, Koczor Kinga egyházmegyei zenei felelős és Buday Zsolt bényei lelkész próbálták a helyezéseket elosztani a sok szép hangú diák között. Nem volt könnyű feladat, hiszen a felkészítő tanárok remek munkát végeztek. Gyönyörű, tiszta hangú gyerekekből állt a mezőny, akik számára – láthatóan – valóban örömöt jelentett zenei kincsünk, a korálok éneklése.

Ez volt a verseny igazi célja: az énekeskönyvünkben rejtőzködő kincs megismertetése a fiatalokkal. S akik a versenyre készültek, és a szakmai zsűri, illetve a többi iskola diákjai, tanárai előtt énekeltek, tudják, a korálok csodaszépek. Ismerni kell őket és minél többet énekelni táborokban, csendesnapokon, együttléteken.

A III. koráléneklési verseny zsűrije két tanulónak – Délkuti Ágnesnek (Alberti) és Horváth Dorottyának (Deák tér) – különdíjat adományozott szép, pontos előadásukért. Arany minősítést kapott az I. kategóriában Baboth Adelin (Pápa) és Végh Kálmán (Pápa), a II. kategóriában Gaál Eszter (Kossuth-gimnázium, Nyíregyháza) és Mályi Ambrus (Deák tér), a III. kategóriában Kaszap Csilla (Kőszeg) és Rusznyák Kitti (Kőszeg). Ezüst és bronz minősítést több tanuló vehetett át, üres kézzel senki nem távozott Albertiből. A verseny szervezésében nyújtott munkájáért, az ajándékok elkészítéséért köszönet illeti Hepp Éva énektanárt, az alberti csapat felkészítőjét.

Somogyi Veronika

Regionális hozzárendelés: Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Lassan, tűnődve…
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Döntéshozatal a Dunán
Közgyűlés a Kapernaumban
Egyház és állam kapcsolata a posztkommunista Magyarországon
Kincskereső nap Várpalotán
Soltvadkerti „családi bál” az óvodások szüleinek
Keresztutak
Evangélikus hívek forintjaiból
A keresztség kölcsönös elismerése
A keresztény keresztség
Bajor–magyar diakóniai konferencia
Papi hivatások világnapja
Századik születésnapját ünnepli a cserkészet
Sárszentlőrincről – San Marinóban
Trenderli – avagy csodának márpedig lennie kell
Mire jó egy újszülött?
Bölcs Náthán a 21. században
Evangélikusok
Bizony, őrizője vagy testvérednek!
A műzenétől a népzenéig
e-világ
Húskészítményekről – őszintén
Keresztény szemmel
Nem azé, aki akarja
A hét témája
Noémi, Kamilla, Anna, Borsószem…
Engem mindig szerettek
A gyermekmentés hősei
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Kántorvizsga örömmel és hálaadással
Szakmai nap a GyLK-ról
Protestáns médiahajó plusz PRÚSZ-vacsora
Balassi Bálint összes versei oroszul
Ismét koráléneklési verseny Albertiben
Fabiny Tamás: Ajtórésnyi zsoltár
A szent és a profán határmezsgyéjén
Isten dalnoka – Georgius Tranoscius
Kóruskérdéskör
Bemutatkozik az Érdi Evangélikus Egyházközség
A vasárnap igéje
Énekszóval a harag ellen
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Éjjel a Mátrában
Cantate
Gondolatok az egyházzenéről
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 18 Ismét koráléneklési verseny Albertiben

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster