e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Adott volt a bibliai idők szerencsés embere, aki az általa vadászott, halászott, illetve tartott állatok húsát a lehető legegyszerűbb módon készített és fogyasztotta el. És adott a 21. század „szerencsétlen” embere, aki bemegy a hiper-szuper-mega-giga áruházba, és vesz magának 20 deka olasz pármai sonkát, 2 pár baromfivirslit, egy rúd Turista szalámit és egy kis kenőmájast.

Hosszú éveken át csak kevesen gondolkoztak arról, hogy jót tesz-e az ember egészségének hosszú távon, ha ezeket a húskészítményeket eszi. Megbíztunk az élelmiszeripari mérnökökben, kutatókban, akik kifejlesztették a tartósítás lehetőségeit. „Amit a boltban meg lehet venni, az bizonyosan nem káros, hiszen akkor betiltanák” – gondolják még ma is sokan. Pedig ha alaposan szemügyre vennénk például egy pulykasonkát, akkor nem biztos, hogy legközelebb is betennénk a kosarunkba. Eltartható néhány hétig-hónapig, mert tartósítószerrel kezelték. Finom, mert ízfokozókkal kiemelték és megerősítették a nyelv ízlelőbimbóinak jóleső érzetet. Szép színű, mert színezékkel kívánatos színűre festették. Hajszálvékonyra vágható, mert az állagkezelés során az eredeti rostokat átszabták. Tetszetős külsejű, mert csomagolása dekoratív, a csomag nyitása és újrazárása praktikus.

Azért, hogy ezen jelzők egyikét-másikát kiérdemelje, a termék elkészítéséhez legalább még egyszer annyi adalékanyagot használnak. Ezek bizonyos mértékben ugyan nem károsak, de mivel ételeink nagy százaléka adalékanyagoktól hemzseg, mennyiségük összeadódik (a káros határ fölé kúszik). Ráadásul az alapanyag sem tiszta hús: számos húskészítmény (felvágottak, kolbászfélék) előállításának bázisa a húspép, melynek már az elnevezése is bizalmatlanságot kelt. A húspép alapjául szolgál a nyesedékhús, az ipari szalonna, a bőrke és a (hatalmas vízfelvevő képességű) zselatin. Mindezek elvileg lehetnek jó minőségűek, de a pépesített anyag nehezen ellenőrizhető, ezért sok lehetőséget ad a visszaélésre.

Miért érdemes a keresztény embernek elgondolkoznia mindezen? Nem egyszerűbb inkább kinézete és íze szerint választani táplálékot? Vagy inkább szembe kell néznünk vele, hogy a „látszat csal” kifejezés annyi más mellett a mindennapi táplálékainkra, kedvenc felvágottunkra is igaz lehet? Bizony, ezen a területen is ragaszkodnunk kell a keresztény gondolkodás lényegéhez, és észre kell vennünk a nem láthatót.

A felszínes szemlélő csak az ízletes, tetszetős, szépen csomagolt terméket látja, az igényes keresztény embernek viszont rá kell kérdeznie mindarra, ami nem látható: mi az alapanyag, milyen adalékokkal készült, ezek hosszú távon milyen hatással vannak az egészségünkre? Ha testünk a Szentlélek temploma, felelősek vagyunk Isten előtt a testünk jól-létéért is. Nem mérgezhetjük magunkat! Hiszen a mérgek lassan felszaporodnak a testünkben, és hosszú-hosszú évek múlva fejtik ki hatásukat. A fehér liszten és a cukron kívül a húsok és a húskészítmények jelentik a legnagyobb táplálkozási eredetű veszélyt egészségünkre.

Ezzel azonban nem azt akarjuk sugallni, hogy felejtsük el a húst, és legyen mindenki vegetáriánus. Sokkal inkább arról van szó, hogy jól nézzük meg, mit eszünk, és lehetőleg csak megbízható ökológiai forrásból szerezzük be táplálékunk alapanyagait. Nézzünk körül a környezetünkben, járjunk biopiacra, vegyünk tanyasi csirkét. Ha falun élünk, tojást is csak a megbízható szomszéd nénitől szerezzünk be, akinek a kertjében kapirgál a kendermagos, és nap mint nap látjuk, hogy nem táppal eteti, hanem vegyszermentesen termelt kukoricával.

Az, hogy odafigyeljünk beszerzési forrásainkra, nem kerül több pénzbe, csak egy kicsit több időbe. De mindenképpen megéri a fáradságot, hiszen az ilyen „apró” dolgokon múlik a magunk és családunk egészsége.

Bogdányi Mária

::Nyomtatható változat::