Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ismét átéltük ennek az igének a kemény, mégis reményteljes igazságát: „…nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)

Hazánk és Horvátország közösen pályázott a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság megrendezésére. Tavaly bekerültünk – az olaszokkal, illetve az ugyancsak közösen induló lengyelekkel és ukránokkal együtt – a talpon maradt három pályázó közé. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) akkori végrehajtó bizottsága döntött így, kiejtve a további versenyből az Európa-bajnok görögöket és a világbajnoki bronzérmes törököket.

Akkor úgy véltem – lehet, így is volt –, hogy az olaszok útját könnyíti meg a végrehajtó bizottság. Ismeretes, hogy 2008-ban osztrák–svájci társrendezés lesz; lehet – gondoltam –, hogy 2012-ben egy rendezőt akarnak, akkor viszont csak az olaszokat választhatják. Mindenesetre a lengyel–ukrán pályázat sikere leginkább az azóta világbajnoki címet is nyert olaszokat sértheti. Kiderült az is, hogy a döntést előkészítő szakbizottság az olaszok pályázatát ítélte a legjobbnak a mi szintén nagy elismerést szerzett anyagunk előtt.

Mégis Magyarországon volt a legnagyobb a csalódás az UEFA döntése után. Számos magyarázat megfogalmazódott e ténnyel kapcsolatban. A labdarúgást kedvelők, de a sportágtól távolabb élők is úgy vélték, hogy a hosszú ideje gödörben levő sportág felemelkedését jelentősen serkentheti az Eb-rendezés. Utolsó esély, hangsúlyozták. Ezzel már az emocionális megközelítésre került a hangsúly.

De a nagy csalódást – túl a megelőző „hurráhangulat” utáni jogos kiábránduláson – főként az okozta, hogy korábban sokszor elhangzott: végre van egy közös nemzeti cél, végre valami, ami helyreállította a nemzet egységét. A mi számunkra negatív döntés után azonnal a sajnálatosan megszokott – soha meg nem szokható – kép bontakozott ki. Több esetben a tényeket is mellőzve, vagy éppen a tények ellenére, a két politikai oldal – valamint sport- és médiabeli reprezentánsaik – a másikban kereste a látszólagos kudarc okát.

Pedig egyrészt hiba kudarcról beszélni, másrészt még súlyosabb hiba nem levonni a mélyebb tanulságokat. Jól szerepeltünk, bizonyítottuk alkalmasságunkat, de csak egy pályázó érhet célba. Elég ránézni a térképre, hogy megértsük az UEFA döntését, ha fáj is. 2008-ban osztrák–svájci társrendezésben zajlik az Európa-bajnokság, Horvátország és Magyarország pedig szomszédos a 2008-as rendezőkkel. Ha valóban nyitni akartak kelet felé, csak Ukrajna jöhetett szóba. No meg sajnos ma a lengyel és az ukrán futball más színvonalat képvisel, mint a mienk…

A mélyebb tanulság már bibliai hátterű. Katarzis nélkül nincs megújulás. A könnyű kegyelem nem tart meg hosszú távon. Jákóbként harcolni kell az angyallal („Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” [1Móz 32,27]). Nem egy külső esemény – legyen bármilyen csillogóan szép – mozgósító erejétől kell várni a megújulást, hanem tervszerűen építkezve, egységet teremtve kell alkalmassá válni a nagy feladatokra.

Személyes életünkben is gyakran meg akarjuk takarítani a munkát, a fáradságot. Örömöt, békességet csak a megharcolt kegyelem ereje nyújt.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::