Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Ézs 55,9 (1Pt 1,8; Jn 15,26–16,4; Ef 3,14–21; Zsolt 27) A távolságot le kell küzdeni! Őszinte kívánsága, napi feladata ez mindannyiunknak. Mégsem csupán a munkahelyre, az iskolába való eljutásról, napi kilométerek megtételéről van szó. Leküzdésre szorul az emberek közötti távolság is, a hamisságtól az igazságig, a rossztól a jóig, a betegségtől az egészségig vezető út is. Jézus keresztje a távolságok leküzdésének színtere, hiszen ott megszűnt a messzeség Isten és ember, élet és halál, Isten szenvedése és az ember személyes szenvedése, Jézus bűntelensége és a személyes bűn között. Ez ad erőt a hétköznapi mérföldkövek megtételéhez.

Az Úr szereti az igaz ítéletet. Zsolt 33,5 (Mt 5,6; Ez 11,14–20; Fil 2,12–18) Megmérettetés, vizsgáztatás, bizonyítás, állásinterjú… Sorolhatnám azokat a szavakat, amelyek nap mint nap feszültséget, sokak számára életet veszélyeztető stresszt jelentenek. Persze korábban is így volt ez – legyinthetnénk. Igen. Csak talán több emberben tudatosult, hogy személyes értéküket az Örökkévaló mindennél többre tartotta, hogy ő igent mondott életükre gyengeségeik, alkalmatlanságuk ellenére is. Istennek ez az igaz ítélete fölszabadító és megtartó erő akkor is, ha egy ember a másikat leminősíti vagy alkalmatlannak, fölöslegesnek tartja.

Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Mt 13,45–46 (1Krón 22,19a; Lk 21,12–19; Fil 2,19–30) Belső nyugalom, céltudatosság: szilárd és biztos alapokra helyezett élet. Nem fájdalommentes, nem szenvedés nélküli, nem anyagi gazdagságban tobzódó, bár ilyen is lehet. Ám biztonságát és szilárdságát mégsem a körülötte lévő dolgok tökéletes minősége és a mellette levő emberek szervezettsége és ereje adja. Hanem egyedül az alap, Isten léte, amelyre tekintettel él, és amelyet életének elsődleges forrásaként tart számon. Az Isten létében való hitbeli részesedés viszonylagossá teszi a világ által adható biztonságot és tökéletességet.

Az Úr intését meg ne vesd, és dorgálását meg ne utáld! Péld 3,11 (Jak 1,3; Lk 12,8–12; Fil 3,1–11) Hogyan int és dorgál az Isten? Most felsorolhatnék néhány általánosságot, amelyre sokan rábólintanának – mégsem teszem. Ki-ki saját tapasztalatából tudja, miként intette és dorgálta meg őt az Isten. Miként figyelmeztette léte többletértékére, hogyan szabott új utat, hogy emelte fel tekintetét a földről az égbe, csalt ki szeméből egy-egy könnycseppet a Biblia igéje, amikor megtapasztalta a feléje áradó kegyelmet belőle. Nem a hogyan a fontos, hanem az, hogy intésének és dorgálásának gyümölcsét – az átélt evangéliumot – emlékezetünkbe, lelkünkbe véssük örökre!

A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Mt 21,8 (Zsolt 24,8; ApCsel 1,12–26; Fil 3,12–21) Kit és mit várunk messiásként életünkben? A sok pénzt, a testi kielégülést, a szellemi nagyságot, a tökéletes egészséget? Mi az, amiért reggeltől estig dolgozunk, küzdünk, és mindent megteszünk, hogy általa valamit elérjünk, vagy másoknak képesek legyünk megadni? Ki vagy mi elé terítjük felsőruhánkat? Sok-sok kérdés; érdemes most elcsendesedni, időt szánni a számvetésre…

Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra! Zof 2,3 (Mt 6,33; Jn 19,25–27; Fil 4,1–9) Törekedjetek az igazságra és az alázatra! – figyelmeztet Zofóniás. A kettő szorosan összefügg: alázatra az képes, aki megismerte az igazságot, azt a paradox létet, amelyet Jézus élt a földön. Az igazság az, hogy gyengeségben az erő; az igazság az, hogy a halált legyőzte az élet; az igazság az, hogy a legnagyobb szabadság Isten szeretettel teljes szorításában élhető át. Alázatra pedig az képes, aki betelt Isten igazságával, s így nem marad hely életében az önteltségre.

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. 1Sám 16,7c (Jak 3,14; Zak 4,1–14; Fil 4,10–23) Felületesség és felszínesség. Gyors és rövid képes információk – egyre többen csak azt nézik, ami közvetlenül a szemük előtt van. Az összefüggések meglátása, a helyzetelemzés és a tapasztalatok felsorakoztatása sokszor elmarad. Pedig mennyire lényeges, hogy egy ember életét összefüggésekben és a maga történetében lássuk meg, ne csupán egy röpke hír alapján alkossunk róla képet. Ha mégis így történik, akkor következik a „de”: „…az Úr azt nézi, ami a szívben van.” Nemcsak egynek a szívét látja, hanem mindenkiét. Létezik egy perspektíva, egy pont, ahonnan nézve tisztán és világosan látszik minden ember szívének a szándéka: a felületesé, a megítélté, a bölcsé, a gyengéé, a makacsé, az igazé és a szelídé.

Orosz Gábor Viktor

::Nyomtatható változat::