Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A négyszáz éve született Paul Gerhardt (1607–1676) Luther Márton mellett a legnagyobb evangélikus énekköltő. A német és a magyar evangélikus énekeskönyvekben csaknem ugyanannyi éneke található meg ma is. Nevét, művészetét az egész világon ismerik, szeretik, az általa írott énekeket pedig világszerte énekelik felekezeti határok nélkül. Gerhardtra – aki olyan sokat adott evangélikus énekköltészetünknek és hitéletünknek – emlékünnep és istentisztelet keretében emlékezett a hazai evangélikusság május 12-én 17 órakor a Deák téri templomban.

Az emlékező istentiszteletet Trajtler Gábor orgonajátéka keretezte, majd H. Hubert Gabriella, az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa Megközelítési utak Paul Gerhardt költészetéhez címmel tartott előadásában ötféle megközelítésben idézte fel az énekköltő életútját, személyisége és költészete titkát. Szólt az emberről, aki példaértékű, következetes, hitből táplálkozó utat járt végig, a megpróbáltatások és sorscsapások alatt sem tört meg (szüleit, feleségét, gyermekeit korán elveszítette), sőt vigasztaló sorokat vetett papírra, bizonyságául annak, hogy az isteni gondviselésben szilárdan bízva a hívő keresztény ember élete biztonságban van. „Százharminchét német nyelvű költeményéből százhuszonnégy egyházi ének, s valamennyi kiforrott műalkotás” – mutatott rá Hubert Gabriella. Izgalmas az énekek teológiai, tanító mondanivalójának feltárása is, hiszen Gerhardtnál „a teológia élővé válik”. Ihletői majd mindig bibliai szakaszok, zsoltárok. Retorikai-homiletikai szempontból vizsgálva azt látjuk – hangsúlyozta az előadó –, hogy nála hitvallás és lelki építés elválaszthatatlanok egymástól. Énekeivel lelkigondozói szolgálatot is végzett.

Tisztán költészeti vizsgálódásunk eredményeként megállapítható a tény: Gerhardt költészetének örök értéke, hogy „az érzelmek hangja, a kegyesség formai eleganciával párosul”. A nyelvi szépségeken keresztül tükröződik az isteni szépség… „Bonyolult egyszerűsége” mindenki számára megközelíthetővé teszi népdalszerűen szép énekeit.

Az előadó két kedvelt énekünkön keresztül (Már nyugosznak a völgyek és Mint fogadjalak téged) mutatta be a barokk költőt. Végül a zenei megközelítés maradt: több éneke már a 17. században helyet kapott az istentiszteleteken. Bach műveiben nemegyszer megjelenik egy-egy Gerhardt-versszak a gyülekezet énekeként. Az emlékünnepen énekelt 342. ének is annak bizonysága, hogy zenei dimenzióban maradandót alkotott.

1. Hubert Gabriella előadászáró javaslatát érdemes megfontolni: germanisták bevonásával Gerhardt összes énekét érdemes lenne lefordítani. Ezt a műfordítás-gyűjteményt mintegy imakönyvként, meditációs könyvként vagy akár verseskötetként hívő és nem hívő egyaránt forgathatná. A reformáció kezdetének 2017. évi ötszázadik évfordulójára jó lenne egy ilyen kötetet kézbe venni…

Az istentiszteleten Hafenscher Károly hirdette az igét Zsolt 37,5 („Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik”) és Lk 23,46 („Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!”) alapján. Igehirdetésében rámutatott: Gerhardt kategorikusan elutasította volna a középpontba állítást. Mégis szabad róla prédikálni, „mert róla szólva Istenről beszélek, őt hirdetve Istent magasztalom, őt középpontba állítva Isten kegyelméről tanúskodom”. Isten eszközei, így Paul Gerhardt is a velük, bennük, általuk cselekvő Úr eszközei és jelei – hangsúlyozta az igehirdető. Máig tartó hatásának titkát kutatva az említett 342. (egyik legnépszerűbb) énekünk sorait idézve a lelkész szólt a bizalomról, melynek hiányától korunk különösen is szenved.

Az énekköltő tanúságtétele reményt adhat számunkra: „Isten megelőlegezte bizalmát. Mi azért bízhatunk emberekben, jövőben, Istenben, mert Urunk szívünkbe ültette a bizalom csíráját.” Rábízni magunkat Istenre az útkeresésben, a megoldáskeresésben, a kríziskezelésben, a jövő formálásában, tervezésében és elfogadásában – ez Gerhardt bizonyságtétele, egy megpróbált és Istenéhez mindig hű, érzékeny léleké, aki áldássá lehetett, s erőt, reményt ad soraival új, Istent kereső nemzedékeknek.

Végül J. S. Bach 32. kantátája (Liebster Jesu, mein Verlangen – Édes Jézus, hozzád vágyom) hangzott el a Lutheránia ének- és zenekar előadásában, dr. Kamp Salamon vezényletével. A zárókorál egy 1647-ben írt Gerhardt-korál 12. strófája volt: „Uram, nyisd meg nekem kegyelmed és jóságod kapuit.”

Köszönhető volt ez a gondosan öszszeállított ünnepség nem utolsósorban a két fő szervezőnek, Zászkaliczky Zsuzsannának és dr. Kertész Botondnak, az Evangélikus Országos Gyűjtemények munkatársainak.

Kőháti Dóra

Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség

::Nyomtatható változat::