EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 30 - Etikai kérdésektől az íjászatig

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Etikai kérdésektől az íjászatig

Országos íjász-hagyományőrző táborként hirdették meg ez évben a szügyi ifjúsági tábort. A július 15. és 22. között tartott együttlétre negyvennégy fiatal résztvevő jött el.

A szügyi táborra korábban főleg a környékről, Nógrád megyéből érkeztek fiatalok, illetve néhányan a Balaton mellől. Idén azonban a korábbi évekhez mérve jóval többen voltak a messzebbről érkezők: Ipolyszögtől Pécsig, Tatabányától Lengyeltótiig jó néhány gyülekezet ifjúsága képviseltette magát.

A tábor vasárnap délután ismerkedéssel, sok énekléssel – amely egyébként is hangsúlyos volt egész héten –, valamint az evangélizációs sorozat első esti alkalmával vette kezdetét. A továbbiakban minden egyes nap reggeli áhítattal kezdődött; ezt a délelőtti előadás követte, mely naponta egy etikai kérdéskört tárgyalt az ige fényében, Győri Péter Benjámin lelkész szolgálatával. Szó esett a lelkiismeretről, a szeretetről, a közösségről, illetve a politikai felelősségről.

Ebéd után, a szabadidős blokkban volt lehetőség szervezetten az íjászkodásra, illetve ehhez kapcsolódva mindennap egy-egy magyarsággal kapcsolatos beszélgetős előadás, kirándulás, valamint kereszténységünkhöz kapcsolódó film vetítése kapott helyet több vendég szolgáló közreműködésével. A fiatalok Achs Károly tanár előadása nyomán néhány, sajnos Magyarországra is jellemző „betegségről” (egykézés, válás, népességfogyás, kivándorlás stb.) hallhattak, beszélgethettek a hazai szempontok alapján. Meghallgathatták Rácz Jenő református lelkésznek, ötvösrestaurátornak a magyarság hagyományos építkezéséről tartott vetített képes előadását, illetve ugyanaznap betekintést kaphattak a szuszék- és tulipánosláda-készítés rejtelmeibe is. Másnap e sorok írója, a tábor vezetője a magyarság hagyományos öltözködésének alakulásáról szólt, képekkel illusztrálva mondandóját.

A tábor minden napja evangélizációval zárult: Fűke Szabolcs lelkész Dán 3 alapján tartott igehirdetés-sorozatot.

Szombaton rendezték meg a keresztény íjásznapot, melynek keretében Bakay Péter gyülekezeti munkatárs beszámolt a gyimesi csángók között pásztorkodással eltöltött egy évéről, a közben szerzett tapasztalatairól. Este a hagyományos tábortűzi morzsaszedés alkalmával a résztvevők összegezték az egyhetes együttlét élményeit, tapasztalatait. Előtte a M.Is.K.A. zenekar adott nagy sikerű koncertet.

A tábor utolsó két napján minden egyes fiatalt egyenként személyes beszélgetésre és közös imádságra hívtak a szervezők, megkérdezve, hogy mi az, amire külön is imádságot kérnek. Nagyon jó tapasztalattal zárult ez a próbálkozás. A tábor zárónapján, 25-én, vasárnap a helyi gyülekezet négy istentiszteleti helyén a táborozók közreműködésével tartottak istentiszteleti alkalmakat.

Az együttlét hagyományosan nagyon jó hangulatban, baráti közösségben és az igére való komoly figyeléssel telhetett el ebben az esztendőben is.

A tábor megszervezését nemcsak a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatta, hanem szívügyüknek tekintették a helyiek is: a szügyi gyülekezet ingyen bocsátotta rendelkezésre imatermét, nyújtott sátorhelyet, illetve a gyülekezeti tagok komoly anyagi áldozatvállalással és személyesen is közreműködtek. Hasonlóképpen segítőkész volt az önkormányzat: ugyancsak térítés nélkül engedte át az iskola zuhanyzóit, sporteszközeit.

Blatniczky János Dániel

Regionális hozzárendelés: Szügyi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Élő víz
A hosszú élet garanciája
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
A cigányság teher vagy ajándék?
Hagyományőrzés Kőszegen
Zselici kerekezés
Etikai kérdésektől az íjászatig
Férfiak Piliscsabán
A növekedést az Isten adja
Keresztutak
Magyar fiatalok a Közel-Kelet békéjéért
Keresztény szerepvállalásról, példamutató emberekről Bálványoson
Ezúttal panzióban evangélizáltak
Égre nézők
Politikai pártok versus politikai ideológiák
KIE-kávéház
Jöttem, láttam - maradnék
Evangélikusok
Hőség - riadó!
Kitüntetés műemlékvédelemért
Egy magyar vonatkozású kisbolygó nyomában
e-világ
Üdítők, gyümölcslevek
Keresztény szemmel
Az OVB mint zugügyvéd
Bolygók északról, délről, keletről és nyugatról
A hét témája
Szubjektív képtár
Iránytű mindennap
Lühnsdorf Károly
Világot összefogó szeretet
Marc Chagall
Egy csepp teremtés
Michelangelo Buonarroti
A Megváltó közelében
Leonardo da Vinci
Megrendülés az idill helyett
Hugo van der Goes
evél&levél
Civilként prédikálni
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Útravaló kincskereséshez
Boldogkő ostroma
Újabb leletek igazolják az Ószövetséget
A Bibliáról - nem középiskolás fokon
Látogatói rekord a Vatikáni Múzeumban
Bach elvesztett szeme világa
A vasárnap igéje
Látjuk-e a jövendő valóságot?
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Locsolási tilalom
Ige+hirdető
Missziói igehirdetés
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 30 Etikai kérdésektől az íjászatig

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster