Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Lapunk múlt heti számában hírt adtunk az Evangélikus Missziói Központ által július második hetében Piliscsabán megrendezett missziói konferenciáról. Az alábbiakban egy résztvevőnek a találkozón szerzett személyes benyomásait olvashatják.

„Nem akarom eltakarni az arcomat” – ez volt a címe egyik kárpátaljai testvérünk versének, melyet a missziói konferencia harmadik estéjén olvasott fel. Én sem akarom! Ezzel a döntéssel, vággyal és sóhajjal jöttem el hatvannyolc felkavaró óra után Piliscsabáról.

A konferencia több mint száz résztvevője kapta a „bolygófeladatot”. „Nincs saját fényed, de sugározhatod, sugározd az enyémet” – kaptuk a lehetőséget és feladatot a Fényforrástól, az Úr Jézus Krisztustól: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) Kárpátaljáról (Ukrajna), Székelyföldről, Partiumból (Románia), Gömörből, a Felvidék keleti sarkából (Szlovákia), Angliából és Finnországból érkeztek a Krisztust hallgatni, befogadni, benne újra megerősödni, őt szolgálni akarók azokon a magyarországi testvéreken kívül, akik az ország legkülönbözőbb régióiból és gyülekezeteiből jöttek.

Ahogy bolygók is születnek, utána pedig növekednek, úgy a Jézustól kapott fényt továbbadó, világító embernek is meg kell születnie az újjászületéskor, és utána növekednie kell Jézusban. Az ő fényét lehet és kell sugároznunk az emberek felé. Mi ez, ha nem missziói küldetés?

Egyszer egy egyházi ember azt mondta, hogy neki nem szívügye a misszió. Számomra ez eddig hihetetlen volt, de a konferencián kiderült, hogy a világegyetemben előforduló, fényelnyelő fekete lyukakhoz hasonlóan akár én magam is lehetek ilyen fekete lyuk. Amikor Isten csodálatos fénye nem ragyog mások számárameg nem bánt és meg nem vallott bűneim miatt. Amikor az engem is tisztogatni, majd felhasználni akaró Úrnak adott válaszom pökhendi: más sem különb, mint én; mindenkinek vannak hibái, így nekem is; az egyház is tele van bűnökkel; van nekem más dolgom is, és így tovább. Ilyenekkel és ehhez hasonlókkal nem takarózhatom, mert akkor még egy gyenge fénynyaláb sem megy tovább tőlem.

Vannak-e idegen fények, mi a fényforrás, honnan hozunk, honnan kapunk fényt? – kérdezték az előadók. A konferencián az is kiderült, hogy vannak nem éltető fények is. Ezek nem fertőtlenítenek, nem gyógyítanak, nem melegítenek, nem gerjesztik a táplálékképzés alapját, a fotoszintézist, és nem segítenek a tájékozódásban, mint a Nap.

Krisztus fénye ellenben tisztít, gyógyít, melegít, táplál és vezet. A mi drága Urunk nem kegyként adja fényét, világosságát, hanem önként és boldogan – neked és nekem, kedves testvérem. Nagy ajándék, de nem luxus, mert ingyen van, nem csak kivételezettek kaphatják, és egyúttal kifogyhatatlan. Az igazi Fényforrástól a lux nem luxus.

A konferencia záró úrvacsorai istentiszteletének mottója ez volt: „Új bolygó születik”. Amikor a lelkész készült erre a szolgálatára, még nem tudta, hogy az istentisztelet előtt néhány perccel kimegy az oltár elé egy tizenéves leány azzal a kísérőjével és lelki vezetőjével együtt, aki hétszáz kilométer távolságból elhozta a fenyvesek tövéből. Ez a leány örömkönnyek között mondta el, hogy sok-sok nyomasztó dolgot tett le Jézus lábai elé a konferencián, és átélve a bűnbocsánatot, szívébe fogadta Jézust. Új életet kapott!

Ugyanilyen megrázó volt hallani annak a leánynak a bizonyságtételét, aki tíz évig volt szkinhed, és ebből szabadította meg az Úr. Mások arról számoltak be, hogy „szép, rendezett, jó” vallásos életüket „a tenger fenekére dobta” a mennyei Atya, és újat adott helyette. Megrendítő volt látni és hallani a kínai, ugandai és zuluföldi (Dél-Afrika) tömeges ébredésekről, illetve a kárpátaljai és sárszentlőrinci cigánymissziók szolgálatáról és az ottani megtérésekről szóló képes, filmes és szóbeli híradásokat.

Miután Isten beszélt Mózessel a Sínai-hegyen, Mózesnek sugárzott az arca. Mivel Izrael fiai féltek tőle, leplet tett az arcára, amíg velük beszélt. Piliscsabán Isten levette a missziói konferencia résztvevőinek arcáról a régi élet vagy a megfáradt kereszténység leplét azért, hogy az embertársak szívében a mennyei Atya dicsőíttessen.

Garádi Péter

::Nyomtatható változat::