Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Jézus így szólt a tanítványokhoz: „Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?” Mt 16,8–9 (Jer 2,19; Mt 5,13–16; Ef 5,8b–14; Zsolt 119,17–24) Te még jársz templomba? Te miben hiszel? Sok „mai ember” úgy véli, művelt ember „ma már” nem hihet. Jézus fordítva gondolkodott akkor is, és így gondolkodik ma is. Ő a hitetlenségünkön csodálkozik. A hívő naponta tapasztalja, hogy Jézus ma is él. Szól hozzám az igében, felel imáimra. Isten élő valóság, bár nyomorult szemünkkel most még nem látjuk.

Maga a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 1Thessz 5,23 (Ez 37,26; Jak 2,14–26; Mt 8,5–13) Augustinus ismert mondása szerint nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Istenben. Vegyük észre: az ember nyugtalan. A fiatalok mindig rohannak – de az öregek is békétlenek. A nyugtalanság a szívben fészkel, belül. Tudjuk, hogy a betegségek esetében is általában az a nagyobb baj, ami belül van. Ami nem látszik, de gyötör. Az emberi nyugtalanság, békétlenség oka az, hogy elszakadtunk Istentől. Pedig egyedül ő a békesség forrása.

Alázzuk meg magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle. Ezsd 8,21 (2Kor 11,26.30; 2Kor 6,11–18/7,1/; Mt 8,14–17) Sokan a gőgöt nem is tartják bűnnek – az alázatot viszont szégyellik. Isten világában azonban örök törvény: Isten a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosaknak kegyelmet ad. Jézus pedig arra int: „…tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” (Mt 11,29b) A kevélység mindig Isten ellen irányul. Az emberrel a kígyó hitette el, hogy olyan lehet, mint Isten. Mária énekében ezt így olvassuk: „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel.” (Lk 1,52)

Az Emberfia azért jött, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mt 20,28 (1Sám 17,47a; Jak 3,13–18; Mt 8,18–22) Jézus azért jött, hogy szolgáljon… De ne értsük félre! Ő nem pincér, akinél „rendelhetünk”. Nem inas, aki minden kívánságunkat azonnal teljesíti. Szolgál – de nem kiszolgál. Példát mutatni jött az embertársainkkal való bánásmódra (lábmosás). De mindenekfelett jó pásztorként jött, és életét adta a juhaiért. Halálával megváltott ítélettől, kárhozattól.

Odavittek Jézushoz egy megszállott némát. Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. Mt 9,32–33 (Zsolt 25,16; Lk 11,33–36/37–41/; Mt 8,23–27) A legtöbb ember néma Isten felé. Különösen némák vagyunk bűneink megvallásának a dolgában. Pedig a némaság nem old meg semmit. Ha nem mondjuk el, akkor továbbra is ott van, fertőz, gyötör és pusztít. Tudjuk, hogy a betegség sem gyógyul meg attól, ha csupán elhallgatjuk. És úgy sem, ha elhitetjük magunkkal, hogy a bűn „ma már (!) nem bűn”. A szabadulás útja világos: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy. 1Móz 28,15 (Róm 8,31b; Jn 18,19–24; Mt 8,28–34) Szeretjük az ilyen igéket. Különösen azt, hogy „őriz” Isten. Kérdés, hogy magunkkal hívhatjuk-e Istent oda, ahova megyünk? Ha bűnös, tisztátalan úton járunk, eltaszítjuk magunktól Isten segítségét. Az „őrzés” azoké, akik az ő vezetése alatt, az ő útján járnak. Vessük fel a kérdést: igénylem-e Isten jelenlétét az életemben, hagyom-e magamat őrizni…?

Pál írja: Az Úr ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2Kor 12,9 (1Sám 2,4; Fil 2,12–18; Mt 9,1–8) Pál hitet és kijelentést kapott, hogy nagy erővel tudja hirdetni Krisztust. De tövis adatott a testébe, talán egy betegség. Mi a „tövisekben” csak akadályt látunk, pedig Istennek ezzel is célja van! Azt akarja elérni, hogy ne magunkban bízzunk, hanem őreá hagyatkozzunk. Hogy meglássuk a magunk erőtlenségét, és kérjük, várjuk, elfogadjuk az ő erejét.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::