Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Írásunk elején nyomban feltehetjük az örök kérdést: drámai költemény, tündérjáték vagy mesedráma a Csongor és Tünde? Mind a három, de ha a rendező külön hangsúlyokat keres a műben, akkor Vörösmartynak a lét és a nemlét kérdéséről vallott filozófiája erősödik fel; ha a színpadra állító úgy véli, a szövegből kibontható varázslat a fontos leendő nézői számára, akkor a mű csodaelemeit nyomatékosítja.

Udvaros Béla drámai költeményként fogalmazta színpadra Vörösmarty halhatatlan színművét. Cselekvésének mozgatórugója feltehetően a számos Csongor és Tünde-variáció lehető leghívebb megragadása volt; hűség Vörösmartyhoz, ragaszkodás a klasszikus színház eleganciájához és értékeihez.

Az Evangélium Színház színpadi tere is arra késztette a rendezőt, hogy a Csongor és Tünde számos megjelenítési lehetősége közül a kamaraábrázolást válassza. Ez magával vonta a mesés elemek alkalmazásának mérséklését. Példaként említhető, hogy a tündérfa valóban jelzésszerűen, apró, karácsonyi díszítőlámpácskákkal keltette a csoda illúzióját, Mirigy „átváltozásait” trükkös kendők-fátylak szolgálták, a rendezés bölcsen kerülte a légben röpködő sült galamb és az ugyancsak furfangos színpadi gépezettel szálldostatható nemtők megjelenítését. Rendezői erény továbbá, hogy a cselekmény három – égi, földi és pokolbéli – színterének technikai változtatásai roppant egyszerűen, minden várható bűvészkedés nélkül mentek végbe.

Ugyanakkor egy csoda varázslatos megformálásában eredetit alkotott Udvaros; az Éj (nevezik Éj királynőjének is) misztikus arccal, testetlenül és piramisszerűen táguló, az éj homályába simuló, mechanikusan mozgatható bábuként tekintett a nézőkre, elmondva gyönyörű monológját, amelynek foglalataként „rövid gyönyörnek kurta évei”-t jövendöli a földi szerelemre vágyó tündérlánynak. Az Éj-monológ bábuszerű megjelenítője Udvaros Dorottya volt, akinek színészi kvalitásai a gesztusok nélküli arc- és „hangjáték”-ban tetőztek.

Sokan szeszélyesnek ítélik Vörösmarty cselekményvezetését, ami persze vitatható. Udvaros Béla is hitt abban, hogy a látszólag egymástól távol eső elemek egymás mellé rendelhetők. Ilyen például a Kalmár, a Fejedelem, a Tudós másodszori megjelenése abban a pillanatban, amikor Csongor boldogságkeresése még nem kecsegtet reményekkel. A hármas út három férfiúja csalódottan, megverten, az őrültségig kiábrándultan mondja el monológját a földi „üdlak” nyomorúságairól.

Udvaros Vörösmarty-tisztelete a szöveg gondozásában is tetten érhető. A költői sorok olykor-olykor túláradóak, rendezői kéz kellett ahhoz, hogy minél élvezetesebb legyen a cselekmény, jobban érvényesüljön a mű drámaisága, humora, iróniája, jellemfestő ereje. Ebből következően színészei nem szavaltak – bár tiszteletben tartották a verses dráma rímeit, csengéseit –, hanem replikáztak. A monológokat nem pátosszal, hanem a nézők figyelmét is bevonva a szöveg értésébe, tűnődve adták elő. E rendezői akarat pózoktól mentessé, gördülékennyé tette az előadást, más szóval a statikusnak tetsző szövegrészek jó ritmusban váltakoztak a gyorsabb, mozgalmasabb textusokkal.

A Csongor és Tünde hálás és igen megbecsült szerepe – ezt minden színész tudja – távolról sem a két címszereplőé. A Tündérhontól a földi boldogságig eljutó Tünde a sajátos, vörösmartys dramaturgia következményeként romantikus szövegkörnyezetben vívódik. A dráma örvénylésében inkább sodródik, pedig célja nagyon világos. Lass Bea tündérlány aranyszőke hajával, kék szemével, lágy, sóvárgó hangjával hagyományos Tündét állított elénk. Az alakítás belső tartalmát illetően a tündérvilágtól való makacs menekülése mintha passzívabb lett volna a kelleténél. A földi szerelem ígérete gyönyörökben is megtestesül, ezt a finom vágyat Lass Bea – talán kora miatt? – nem tudta érzékeltetni.

Csongor a tökéletes idealista, a valóban sodródó hős. Keresi az élet értelmét, de minden elszánás nélkül. Egy dologban aktív: Tündérhon meglelésében. Naiv és könnyen rászedhető. Oly elszántan keresi a tündérlányt, hogy még a Tünde képében megjelenő varázsolt lányalakot is vakon követi. Csongor miután minden országot, messze tartományt bejárt, és csalódott a földi létben, nemcsak Tündét vágyja, hanem az „üdlakot” is. O. Szabó Soma egy kamasz Csongor. Ez tulajdonképpen nem negatív minősítés, hanem egy játékfelfogás értékelése. Ez az ifjú hős a kamasz érzelmi romlatlanságával vágyódik Tünde után, a szerelem romantikus, testiségtől távol eső hevületével. O. Szabó Soma szépen beszél, jók a hangsúlyai, kitűnő a mozgása, ám a reagálóképessége még nem tökéletes. Pár év múlva érett Csongort köszönthetünk alakítása nyomán.

A Csongor és Tünde truvájszerepe Mirigy. A hálás feladatot Szoboszlai Éva kapta. A darab cselekményét irányító boszorkánynak igen sok arca van. Szoboszlai Éva – lehet, hogy különös a fogalmazás – szép boszorkány volt. Különösen az első részben. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a sablonrendezésekben általában rút szokott lenni Mirigy, míg más felfogásban bohóc öregasszonyt szoktak belőle formálni. Ne feledjük: Mirigy önsorsrontó irigy nő, aki jóvátételként lánya boldogságát ajánlja fel a jövendő életnek. Szoboszlai Éva ezt a Mirigyet állította elénk, növelve az újszerű, igényes boszorkányalakítások sorát.

Balga is szerencsés szerep. A furfangos, földművelő, iparos ember égi és pokolbéli dolgokban járatlan. De a szerelemben is „csak” realista. Vörösmarty legkarakteresebb alakja, telve humorral, jókedvvel. O. Szabó István – az együttesben kiemelkedően – mit sem törődve rímmel, verslüktetéssel, élő prózában tréfálkozik-mókázik, mintha székely legény lenne valamelyik Tamási Áron-vígjátékban. Jobbára neki köszönhető az előadás lendülete, a váltások ritmusa.

Az Ilmát alakító Buzogány Márta – elődeitől eltérően – nem tenyeres-talpas „Böskét” vitt színre, hanem egy intellektuális polgárasszonyt, aki a földi és tündérhoni habitust elegyítve korábbi „státusából” kiemelkedett. A felfogás újszerű és érdekes.

Az idősebbek emlékezetében él talán, hogy a Kalmárt, a Fejedelmet, a Tudóst általában vezető színészek játszották. Ugyanis e szerepek Vörösmarty világfelfogását, filozófiai nézeteit tükrözik, fontos volt tehát, hogy a darab „tartópillérei” nagy színészek kezébe kerüljenek. Udvaros Béla választásában nem csalódhattunk. Mucsi Sándor mint Kalmár a zsebében csörgő pénzzel mutatta meg, hogy nála „hol van a tündérvilág”, a Fejedelem, Bitskey Tibor remek fogalmazásában, gőgösen a saját világaként jelölte ki a tündérhont, a Tudós (Bánffy György) pedig a tündérvilágot a költők, a költészet birodalmába utalta. A három vándor másodszori színre lépése megrázó volt; szerepbeli önvesztését, meghasonlását mindhárom színész drámai erővel ábrázolta, különösen Bánffy György alakítása volt megrendítő.

Játékosság dolgában a Csongor és Tünde lelke a három ördögfióka. E három figurának is számos megfogalmazása él a magyar színházművészetben. Általában a viháncoló, bolondozó, a játékos, a teljesen laza, a sok-sok ötlettel operáló ördögfióka-felfogás szokott nyerő lenni. Farkas Tamás (Kurrah), Gyurin Zsolt (Berreh) és Szabó-Lencz Péter (Duzzog) hancúrozásai fergetegesek, ám kicsit komolyak voltak. Ráerősített erre a zord „ördögjelmez”, a fekete-vörös színnel megalkotott – egyebekben jeles munkának tekinthető – maskaraköltemény. A boszorkány megkötözése és földön vonszolása nem illett a játék stílusába, horrorszerű volt.

Ledért Martin Adél személyesítette meg, ízléssel és visszafogottan. A bukott lány jelmeze klasszikusan esztétikus volt, más előadások mind jelmezben, mind a figura megjelenítésében általában félreértették a ledérség fogalmát. Érintve a jelmezkészítés témakörét, örömmel regisztrálhatjuk, hogy Huros Anna Mária jelmezei több mint pompásak voltak, tökéletesen illeszkedtek a rendező klasszikus koncepciójához. A díszletek a rendezés kamarajellegét követték, közülük is kiemelkedő volt a csodakút.

Huzella Péter zenéje különösen az Éjkirálynő monológjának drámaiságát erősítette. A művész énekesként, mint jelenetváltó dalos is közreműködött szép reneszánsz jelmezben, bár Vörösmarty azt írta drámai költeménye elé: „A pogány kúnok idejéből”.

Záróakkordként talán megkockáztatható: az Udvaros Béla által színre vitt Csongor és Tünde előkelő helyet foglal el az eddigi rendezések hosszú sorában.

Párkány László

::Nyomtatható változat::