Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Felettébbvaló méltóságú volt, aki látogatott, tudniillik Mária; de ah! kit látogatott? Egy jó akaratú ugyan, de sok lelki ínségek alatt sínlődő asszonyt, egy árnyékos törvény papjának hitves társát, egy szent, de eredendő bűnben s férfiúi segítség által fogantatott s vétekbe eshető gyermeknek, Jánosnak anyját, azaz Erzsébetet, kinek szentsége annyival alábbvaló volt Máriának szentségénél, mennyivel alábbvaló a sár az aranynál; kinek méltósága annyival kisebb volt Máriának méltóságánál, mennyivel kisebb valamely csekély értékű ember világbíró Sándornál; kinek böcsössége annyival csekélyebb Máriának böcsösségénél, mennyivel csekélyebb egy közönséges kő a drága gyémántnál; kinek nagysága annyival alacsonyb Mária nagyságánál, mennyivel alacsonyb a csipkebokor a fenyő- vagy gyertyánfánál és egy kis dombocska ama Noé bárkáját megállító arméniai hegyek magosságánál. – Ezt látogatta meg Mária, ehhez fáradott, ezért sietett, és ugyan a hegyes helyeken, közép nyárban, nem kocsin, hanem gyalog. Nem csudálatos alázatosság-é ez? (…)

Másik rendbéli alázatosság, melyet ma Mária mutatott, abban vagyon, hogy elérvén nagy fáradva a hegyes városba és bémenvén Zakariás házába, nem várta, hogy Erzsébet köszöntse s csókolja őtet előbb, nem várta, hogy a szokott becsületet előbb Erzsébet cselekedje, hanem mihent a házba bélépett, szólani sem hagyván Erzsébetet, köszönté Erzsébetet. Ebben mely csudálatos alázatosságot követett légyen el Mária, hosszasan nem mutogatom, hanem kevéssel megérvén, azt akarom, hogy itt észre vegyétek, hogy mikor mi valamely nálunknál sokkal alábbvaló emberhez fáradunk, és ugyan nemhogy valamit kérnénk tőle, hanem csak teljességgel látogatás s vigasztalás kedvéért, ekkor megkívánjuk vagy legalább megkívánhatjuk, hogy előbb ő köszöntsön bennünket, és legalább azt mondja: Isten hozta kegyelmedet, örvendek, hogy láthatom s a többi; s azután szólítjuk meg őtet, s azután teszünk becsületet néki. Mária is hasonlóképpen cselekedhetett volna Erzsébettel, mivel (amint feljebb hallottátok) sokkal főbb, nagyobb, érdemesb volt annál, nem is ment azért, hogy tőle valamit kérne, hanem egyedül látogatás és vigasztalás kedvéért; mégsem akart úgy cselekedni, mégsem akart előbb becsületet venni, hanem, mintha ahhoz hasonló vagy annál alábbvaló vagy nem csupán látogatni s vigasztalni, hanem valamit kérni jövő lett volna, első tesz Erzsébetnek tiszteletet, első szólítja, első köszönti. Oh, csudálatos alázatosság s alázatos csudálatosság! Csudáld azért, oh, keresztény lélek, ezt és dicsőítsd és magasztald, mert valóban szokatlan és csudálatos.

Harmadik rendbéli csudálatos dolgot azt tette mái látogatásában Mária, hogy mindazokat a felséges dicsérteket, melyeket néki mondott Szent Erzsébet, egyedül Istenre hárította, egyedül Istennek tulajdonította, egyedül annak adta. Azért, midőn dicséri Szent Erzsébet, hogy az ő köszöntésére röpdösött örömében méhében a gyermek, nem szól semmit, hanem azt mondja szívében: Magasztalja az én lelkem az Urat! Midőn köszönti Szent Erzsébet, hogy az ő jelenlétére bétele Szentlélekkel, hallgat, és lélekben ismét azt kiáltja: Áldott vagy te az asszonyi állatok között, s áldott a te méhednek gyümölcse s a többi. El nem rejthetvén belső alázatos indulatit, ő is felkiált, és nemcsak szívvel, hanem szóval is ezen alázatos szókra fakad: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendezzen az üdvözítő Istenemben! (…)

(1801)

Forrás: Lukácsy Sándor (szerk.): Nagykarácsony, kiskarácsony. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1999.

Simon Máté

::Nyomtatható változat::