Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Hogy vagy, hogy vagytok? – hangzik a közvetlen amerikai köszönés, amelyre a megszokott válasz csupán ennyi: „Fine”, azaz remekül. Amerikában nem sikk panaszkodni, eltérően hazánktól, ahol szinte kötelező…

Miután az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK) meghívására alig tíz napot töltöttünk – feleségemmel együtt – a clevelandi magyar evangélikusok között, elhamarkodott lenne megválaszolni a kérdést, hogyan is vannak messzire szakadt hazánkfiai és hittestvéreink. Csupán néhány benyomásomat, élményemet szeretném megosztani olvasóinkkal.

Hűség a kevesen – ezzel a frappáns, biblikus címmel írta meg Bernhardt Béla főesperes a torontói magyar evangélikusság történetét; a cím jól tükrözi az egész észak-amerikai lelkigondozói munka lényegét. Illusztrálta mindezt, hogy azon a vasárnapon, amikor az 1906-ban alapított, első clevelandi magyar evangélikus gyülekezetben prédikálhattam mintegy húsz-huszonöt tagból álló, magyarul már csak részben értő közösségnek, Tamásy Zoltán lelkész kollégám közel ezer (!) kilométert autózott, hogy Torontóban egy háromfős gyülekezetnek tartson istentiszteletet…

Biztatóbb helyzet fogadott minket a nyugat-clevelandi gyülekezetben, amelyet immár egy évtizede Tamásy Éva pásztorol. Itt közel nyolcvanan ünnepeltük a reménység vasárnapját. Az istentiszteleten kis létszámú, de lelkes énekkar és gyermekcsoport is szolgált. Az alkalom különleges színfoltjaként felszentelhettem a templom új oltárképét, Buzáné Ormai Ildikó alkotását. A festmény, a csővári templom oltárképének másolata, Jézus és a samáriai asszony találkozásáról prédikál az egyházművészet eszközeivel. A Tamásy lelkész házaspár korábban Csőváron szolgált, így most számukra egy kis darab óhazát is szimbolizál ez a kép.

A templomi ünnepet jó hangulatú közebéd követte hamisítatlan hazai ízekkel, hála a kitűnő erdélyi szakácsnőnek. Ezeknek a közösségerősítő alkalmaknak komoly hagyományuk van, ugyanakkor az étkezésekért befizetett adományok összege bevételi forrást is jelent a gyülekezetnek. Talán nem köztudott, hogy Amerikában ismeretlen a gyülekezetek állami vagy közegyházi támogatása. Egy keresztény közösség csak akkor életképes, ha áldozatkészen önfenntartó, illetve kreatívan vállalkozó. Ebből bizony itthon is tanulhatnánk, ahol kissé elkényelmesedve, gyakran kívülről, „felülről” várjuk az anyagi segítséget…

A kevesen való példás hűséget éltük át az AMEK 32. biennális közgyűlésén is, ahol Bernhardt Béla precíz elnöki jelentéséből megtudhattuk, hogy a maroknyi szervezet közreműködésével hazánkból immár több mint húsz teológushallgató, illetve lelkész tanulhatott az Egyesült Államokban. Említsük meg hálás köszönettel az ösztöndíjat biztosító alapítványokat létrehozó adakozók nevét: 1992 óta a Fuchs Frigyes és Irén ösztöndíj jóvoltából a chicagói Lutheran School of Theology, 2005-től pedig a Blaho–Miller ösztöndíj segítségével a columbusi Trinity Lutheran Seminary is fogad magyarországi fiatalokat.

Az AMEK másik fontos szolgálata a 77. évfolyamában járó, Erős Vár című újság kéthavonkénti megjelentetése. A lap – többek között – fontos információs összekötő kapocs az észak-amerikai magyar evangélikus szórvány és a hazai egyház között. Béla bácsi, a lap fáradhatatlan szerkesztője hangsúlyozta, hogy örömmel venné, ha itthoni szerzők aktívabban bekapcsolódnának a cikkírásba. Kérését a szerkesztőség címének közzétételével is szeretnénk támogatni: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038. Az AMEK e-mail címe: AMEvKo@sbcglobal.net.

Az AMEK-közgyűlésnek különben a Magyar Társaság (Hungarian Association) 47. kongresszusa adott helyet Cleveland egyik elegáns belvárosi szállodájában. A háromnapos rendezvény keretében előadást tarthattam a hazai történelmi egyházak helyzetéről, valamint részt vettem egy kerekasztal-beszélgetésben, amelynek izgalmas témája ez volt: Kormányfelelősség és magyar jövő. A kongresszus főtémáját ebben az évben így hirdették meg: Wass Albert nyomában Erdélyért és magyar hazánkért. A rendezvény ünnepi szónoka az író egyik fia, Czegei Wass Huba nyugalmazott dandártábornok volt, aki néhány bevezető magyar mondat után angol nyelven idézte föl édesapjával kapcsolatos emlékeit…

Kezembe került Wass Albertnek egy 1992-ben született írása, amely – sajnos – másfél évtized múltával sem veszített aktualitásából: „…nem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy mi, magyarok, minden velünk született és bennünk rejlő tehetség ellenére is, a világ legélhetetlenebb népe vagyunk. Egyéni tehetségünk révén nagyszerűen tudunk érvényesülni. De együtt? Közös nemzeti céljainkért? Közös jövendőnkért? Ahányan vagyunk, annyifelé húzunk, és így szekerünk elsüllyed a sárban…” A bizonyos tekintetben tragikus sorsú erdélyi költő és író intése ma is szíven talál minket az óhazában éppúgy, mint az Újvilágban…

Látogatásunk célja éppen a magyar–magyar kommunikáció, az együttműködés, az összefogás segítése volt. Látványos eredményekről nem számolhatunk be, de talán valami elkezdődött az AMEK és a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) között, az ottani és itteni magyar evangélikusok között.

Bátorító, hogy a már említett nevek mellett olyan elkötelezett magyar testvéreket ismerhettünk meg (és élvezhettük vendégszeretetüket!), akik ugyanezen ügyért élnek és égnek a tengeren túl. Hadd említsem őket hálás szeretettel, ábécésorrendben: Baranski Tibor, Beodray József Ferenc, Bőjtös László tiszteletbeli konzul, Forgách Péter, Kondray Gergely, Rácz Zsuzsa, Tomaschek László – hitvestársaikkal együtt.

Külön ajándék volt – hála Bernhardt Béla és felesége remek szervezésének –, hogy megismerkedhettünk az Északkelet-ohiói Evangélikus Egyházkerület püspökével, Elizabeth Eatonnal és anglikán lelkész férjével is. Nem is akárhol, az egykor híres clevelandi magyar negyed, a Buckeye remek magyar vendéglőjében, a Balaton étteremben fogyaszthattunk el ízletes munkaebédet. Igyekeztünk nem formálisan, hanem komolyan válaszolni a köszönés kérdésére: „How are you?” Őszintén megosztottuk egymással szolgálatunk gondjait és örömeit, melyek között meglepően sok közös, illetve hasonló akadt. De miért is lenne ez meglepő? Végső soron ugyanabban a teremtett világban próbáljuk közös Urunkat szolgálni és követni.

Látogatásunk meghatározó élménye volt, hogy igazi nagycsaládi közösségben élhettük át a speciálisan amerikai ünnepet, a thanksgivinget, a hálaadás napját. Hadd idézek befejezésül abból az imádságból, amelyet házigazdáink – a Tomaschek család – az ünnepi asztalnál olvastak fel: „Kegyelmes Isten, tölts be minket hálával fizikai és lelki áldásaidért. Ezen a napon külön is megköszönjük a mindennapi kenyér és a család ajándékát. Könyörgünk azokért, akik éhségtől, félelemtől és magánytól szenvednek bárhol a világon. Áldj meg minket ezután is, ajándékozz nekünk békességet. Ámen.”

Hálaadó imádságra itt, az óhazában is szabadok vagyunk!

Gáncs Péter püspök, Déli Egyházkerület

::Nyomtatható változat::