Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

„Nincs nagyobb kaland, mint hazatalálni és beteljesíteni mindazt, ami a miénk” – ezzel a gondolattal kezdte Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát a pestszentlőrinci evangélikus templomban tartott adventi estet december 4-én. A lelki töltekezés alkalma volt ez, amely több felekezet híveinek közösségében valósult meg. A bevezető gondolatok után a vendéget az est házigazdája, Korányi András evangélikus lelkész, teológiai tanár kérdezte. Szó volt az adventi vágyakozásról, a szerzetesi lelkiségről, a múlt áldásairól és kihívásairól, valamint arról, hogy miként szólalhat meg a mai, szekularizált társadalomban a keresztény tanúságtétel. Az alábbiakban ebből a beszélgetésből idézünk.

– A végtelen Isten elküldte az ő szeretett Fiát, aki megtanított bennünket élni, és ígérete szerint újra eljön. Ennek a közöttünk létnek és utána való vágyakozásnak a kettősségében telik az életünk. Isten az, aki az embert teljessé teszi, és életünk során adventről adventre e felé a teljesség felé zarándokolunk. Az adventtel úgy van az egyház, mint a jó pedagógus, aki meg akarja tanítani valamire a gyermeket. Az évek ismétlődő ritmusa, gondolati tartalma is tanít, mégpedig azt, hogy várjuk az Üdvözítőt, aki megszületik, felnövekszik, majd szenved, meghal, feltámad értünk, és kitölti Szentlelkének ajándékait.

– A temérdek hivatalos teendő és a belső szerzetesi elhívás között bizonyára sok feszültség van. Milyen lelkülettel lehet ezt végigküzdeni?

– Isten országa a gyermekeké. Egy nagy gyermek van a püspök, főapát, diplomás ember mögött. Ezek a címek ugyanis kapott, elért, megdolgozott ajándékok, csupán eszközök, s amíg az ember nem téveszti össze az eszközt és a célt, addig minden nagyon egyszerű. Isten, a testvérek és jómagam – én ide egyszerűsödtem le hatvankét éves koromra. A legfontosabb – a főparancs szerint –, hogy szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes erődből, egész valódból, és szeresd a másikat, az embertársat, mert ő pontosan olyan, mint te.

1. augusztus 20-án, tizenhét évesen egy istentiszteleten nagyon élményszerűen éreztem, hogy Isten hív, és hamar letisztult bennem, hogy bencés szerzetes akarok lenni. Isten szerelmének megsejtése indított el engem ezen az úton, mert egyre többet akartam kapni belőle.

– Bizonyára erőt ad az a tudat, hogy az ötszázas években alapított bencés közösségnek a tagja…

– A bencés regula így foglalja össze a szerzetesség lényegét: „Az Úr megmutatja nekünk az élet útját.” A szerzetesi szabály nem tesz mást, mint feltételeket teremt számunkra, hogy a nap huszonnégy óráját úgy osszuk be pihenésre és éber létre, hogy megfelelő arányban legyen – ora et labora – a spiritualitás és a munka. Mindennek alapja, hogy Isten igéjének forrásából merítünk reggel, délben, este.

– Azt érezzük a lelkipásztori szolgálatban, amikor találkozunk a mindennapi élethelyzetekkel, hogy az embereknek nagy szükségük van erőforrásra. Hol vannak ma lelki tartalékok?

– Szent Ágoston írja a Vallomásokban: „Ó, szépség! Én téged sokáig kívül kerestelek, és te belül voltál!” Azt gondolom, hogy Isten és ember kapcsolata mindig itt és most van. Most itt közöttünk és bárhol, ahol a lélek Isten után sóhajt.

A keresztény gyülekezetek a meghívottak közösségei. Úgy vagyunk együtt, hogy tudjuk: nem csak kenyérrel él az ember. És ha van a szívünkben többletöröm, többletremény, akkor ezt sugároznunk kell! Ez ma felekezetre való tekintet nélkül missziói küldetésünk.

A bennünket körülvevő világ, amelyet mi sokszor elmarasztalunk, lehet, hogy sokkal jobban szomjúhozza az igazságot, mint mi. Érdemes nagyon radikálisan őszintének lennünk saját magunkkal. Ez a világ nem elveszett. Jézus meghalt érte is, nemcsak értünk! E missziónak a szolgálatában kell, hogy álljunk, de erre csak akkor vagyunk képesek, ha tényleg odaadjuk magunkat neki. A lelki tartalékunk az élő Istenben van.

– Úgy tűnik, Isten népe ma görcsök, félelmek között él. Mi az, ami áttörést hozhatna?

– Jézus övéinek szóló örömteli evangéliuma a feltámadás után az, hogy „ne féljetek!” A félelem elűzésének egyetlen módja az Istenre való ráhagyatkozás. A társadalmi helyzet miatti aggodalmakkal kapcsolatban azt mondom, hogy a történelem már sokszor revízióra, reformációra serkentette a kereszténységet. Van hiányérzetünk, de ez a világ ezt nem tölti be. Ezért van szükségük az Úr Jézusra. A végső válasz ugyanis minden kérdésünkre csakis Istennél lehet.

A beszélgetést lejegyezte: Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::