Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A Fébé Siló-lakóotthonának nevét jól ismerik egyházunkban. De vajon tudjuk-e egészen pontosan, hogy milyen intézmény van mögötte – és hogy miért kerülhet szóba a fogyatékkal élők világnapjára emlékező összeállításunkban? A Fébé Szociális és Rehabilitációs Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójával, Endreffy Attilával készített interjú erre is választ ad.

– A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület Alapítványa az 1990-es évek elején – újjáélesztve a két világháború közötti tevékenységét – piliscsabai ingatlanán mozgáskorlátozottak részére hozta létre a Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központot, és ezzel párhuzamosan megalapította a Fébé Bt.-t, majd később a közhasznú társaságot. A lakóotthon tizenkét apartmanjában és a hozzá kapcsolódó panzióban egyszerre összesen huszonnégy mozgássérült elhelyezésére van lehetőség; az állandó lakók száma tizennégy.

– Miben különbözik ez a lakóotthon a többi ilyen jellegű intézménytől?

– A szociális intézményekben lakó emberek általában nyugdíjasok vagy rokkantnyugdíjasok. A „hagyományos” szociális intézményekben élők számára a bejutás költsége is tetemes, majd akár nyugdíjuk nyolcvan százalékát ottlakásuk fedezésére kénytelenek fordítani. Nálunk ez nem így van. Az itt lakók számára az otthonba való bejutás költségmentes volt, és a közhasznú társaság keretein belül végzett munkájukért bért kapnak. Ebből az ittlakásuk költségeinek jelentős részét állni tudják, és a rokkantnyugdíjuknak csak egy minimális százalékát kell erre áldozniuk, a többi felett szabadon rendelkezhetnek, másra költhetik, akár félre is tehetik. Így valóban van lehetőségük egyfajta önálló életvitelre.

A Siló feladata tehát a mozgásukban korlátozottak elhelyezésének biztosítása – de ez önmagában nem elég a teljes élethez! Ugyanilyen fontos az is, hogy célja legyen az életüknek, hogy értelmes és értékes munkát tudjanak végezni. A közhasznú társaság azért alakult, hogy egyfajta védőhálóként vegye körül a lakóotthont. Fő tevékenységünk – a bentlakásos intézmény működtetése mellett – az itt élők rehabilitációja és foglalkoztatása. Rajtuk kívül a Piliscsaba vonzáskörzetében, a körülbelül Pilisvörösvártól Dorogig tartó területen élő, megváltozott munkaképességű – nemcsak kerekes székes, de például látássérült vagy enyhén értelmi fogyatékos – embereknek is munkahelyet teremtünk.

– Milyen munkalehetőségeket tudnak kínálni?

– A munkaképesség csökkenésének mértékétől függően a marcipáncsomagolástól a lakatosmunkáig többféle tevékenység közül lehet választani, mányi telephelyünkön pedig például fazekassággal is foglalkozunk. Van nyomdánk, uszodánk, vannak mozgásterápiás szolgáltatásaink, panziót üzemeltetünk – ezek mindegyikénél szükségünk van munkatársakra.

Legjelentősebb a faiparunk. Száz négyzetméteres műhelyünkben összesen huszonhárman dolgoznak – és még így sem mindig tudjuk teljesíteni a megrendeléseket. Célintézményeink elsősorban az óvodák: fából készült játékokat és képességfejlesztő eszközöket készítünk számukra. Közben megtaláltak bennünket multinacionális cégek is; ők elsősorban dobozokat és más irodai tárgyakat rendelnek tőlünk.

– Ki tervezi a játékokat?

– Saját tervezőnk van, egy kerekes székes hölgy, Szabóné Víg Aranka, akivel most „óriási fába” vágtuk a fejszénket. A velünk kapcsolatban lévő óvodavezetőktől folyamatosan olyan jelzéseket kapunk, hogy nagy szükségük van olyan komplett, puzzle-szerűen összerakható játéksarkokra, amelyek egyben „oktatóanyagok” is. Ebből az igényből kiindulva egy grafikusművésszel megterveztettük a fővárosi állatkert főbejáratát, Aranka pedig az állatházak és az állatok megtervezését vállalta. A főbejárat és a jegesmedve „prototípusa” a napokban készült el. Terveink szerint jövő nyáron, de legkésőbb 2008 végén forgalomba tudjuk hozni a készlet első részét – ha minden jól megy, már Fébé márkajelzéssel ellátva!

– Említette, hogy nem mindig tudják teljesíteni a megrendeléseket…

– A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozások is két problémával szembesülhetnek. Az egyik az, amikor nincs vagy csak szakaszosan van munkájuk. Ez az utóbbi időben nemigen fordult elő velünk. De legalább ugyanekkora problémát jelenthet ennek az ellenkezője is, nevezetesen az, ha nagy és ráadásul határidős munkával, például sorozatgyártással keresnek meg bennünket. Üzleti szempontból ez természetesen jó, hiszen szükségünk van az árbevételre. Viszont abból következően, hogy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatunk, sokkal nehezebb garantálnunk, hogy teljesíteni tudjuk határidőre a megbízást.

Meg kell találnunk a megoldást arra, hogy az ilyen típusú megrendeléseket is nyugodt szívvel elvállalhassuk. Ehhez olyan fejlesztéseket kellene végrehajtanunk – például félautomata, automata gépeket kellene beszereznünk –, amelyekkel kompenzálni tudnánk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásából eredő hátrányunkat. Ezek azonban nagy, több tízmilliós beruházások lennének.

– A fogyatékkal élők önálló – önállóbb – élethez segítése mellett mekkora hangsúlyt fektetnek az integrációra?

– Tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb kultúrája van az integrált foglalkoztatásnak. Mi jelen pillanatban kilencvenhat megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatunk, a nálunk dolgozók összlétszáma pedig – beleértve a mányi telephelyünkön dolgozókat is – száztizenhét fő. Meggyőződésem, hogy ha nem is feltétlenül ötven-ötven százalékos megoszlásig, de növelhetnénk még a nem megváltozott munkaképességűek arányát. Ez már csak a határidős munkák vállalása miatt is fontos és logikus lépés lenne, ráadásul így még inkább hozzájárulhatnánk a fogyatékkal élők beilleszkedéséhez, illetve társadalmi elfogadottságuk elősegítéséhez. Egyébként nyitott intézmény vagyunk, például bárki igénybe veheti az uszodánkat. Elsősorban úszásoktatásra szoktuk bérbe adni, és a gyerekeknek teljesen természetes, hogy az öltözőkulcsot egy kerekes székes munkatársunk adja át nekik.

– Térjünk vissza egy kicsit a kiindulási ponthoz! Miben nyilvánul meg a lakóotthon és a közhasznú társaság evangélikus kötődése?

– Nem kizárólag evangélikus – és egyáltalán: hívő – lakóink vannak, de a csütörtöki bibliaóra lehetősége mindenki számára nyitott. Ez az alkalom egyben a piliscsabai gyülekezet alkalma is, de azt szeretnénk, ha a lakóknak külön bibliaórájuk lehetne, amelyen kifejezetten az ő speciális élethelyzeteik, problémáik, kérdéseik kerülhetnének előtérbe, illetve megválaszolásra. Hiszen kerekes székben ülve sokszor egészen másként viszonyulnak a világhoz, mint mi.

– Ön „kipróbálta” már egyébként, akár csak egy napra is, hogy mit jelent ez?

– 1984 őszén volt egy nagyon súlyos balesetem, és egyik napról a másikra a tökéletes kiszolgáltatottság állapotába kerültem. Korábban sokféle sportágat űztem, még extrém sportokat is kipróbáltam – a karambol után száz napig feküdtem kifeszítve a kórházban, lebénult a lábam, egy évig tartott a rehabilitációs gyógykezelésem. Hála Istennek, felépültem. Ezt követően fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ha egyszer lehetőségem lesz rá, akkor szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol valamilyen formában a rehabilitációval foglalkoznak. Három évvel ezelőtt pályázatot írtak ki a közhasznú társaság ügyvezető igazgatói posztjára. 2005. január 10-e óta látom el ezt a feladatot, és azóta megbizonyosodtam arról, hogy tényleg lehet másokért élni. És nemcsak hogy lehet, de érdemes is!

– vitális –

Regionális hozzárendelés: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület

::Nyomtatható változat::