Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Igen, ez itt a reklám helye. Mert – jó értelemben vett – reklámra, hírverésre, olykor még egy-egy jól sikerült kampányra is nemcsak a jó bornak (bizony annak is kell a cégér!), hanem még a Bibliának is szüksége van.

Persze, ha jól értjük ezt a mondatot, rögtön felismerjük: valójában mégsem a Bibliának, hanem nekünk van szükségünk erre a reklámra. Nekünk, mai embereknek, akik oly gyakran áldozatává leszünk mai divatos – a Szentírás fontosságát és tekintélyét romboló – szövegeknek, és oly sokszor megfáradunk bibliaolvasó keresztény életünkben. Az ez évi ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitó istentiszteletén – január 20-án – ezért hirdették meg a Magyar Bibliatársulat tagegyházai és a Magyar Katolikus Egyház közösen az egész éven átnyúló programot: 2008 a Biblia éve. Ha Isten engedi, és megérjük, akkor a 2009. évi imahét befejező istentiszteletével zárul majd a Biblia éve.

Kérjük és javasoljuk lelkészeinknek, gyülekezeteinknek, hogy vegyék nagyon komolyan ennek az esztendőnek az üzenetét. Bibliaórákon, gyülekezeti, egyházmegyei alkalmakon szervezzenek programokat, amelyek a hitünk és életünk alapját jelentő Szentírásra, Isten élő és ható üzenetére irányítják újra és újra a figyelmünket.

Szükségünk van a szó szoros értelmében vett tanulásra is. Ehhez jó és fontos segítséget kaphatunk a Magyar Bibliatársulattól is. Abban a reménységben írom ezt, hogy ha le is zárul majd a – reménység szerint valóban sokak figyelmét vonzó, érdeklődését felkeltő – „kampányesztendő”, hatása maradandó lesz.

Itt adom először hírül, hogy egyházkerületünk vásárolt egy kollekciót a Magyar Bibliatársulat – a Biblia történetét bemutató – kiállítási anyagából. Ezeket a tablókat előzetes időpont-egyeztetés után gyülekezeteink és egyházmegyéink néhány hétre ingyen kölcsönkaphatják püspöki hivatalunktól. Ezzel is segíteni szeretnénk, hogy ettől az évtől kezdődően a Szentírással kapcsolatos ismereteink elmélyítése érdekében még intenzívebb munkát végezzünk. Mert hogy erre szükségünk van, az – gondolom – egyikünk számára sem kétséges. Néha egészen meghökkentő módon éli át ezt az ember.

Talán még azt is megérjük, hogy kevesebbszer kell átélnünk, amit én magam – gyülekezeti lelkészként – közel húsz esztendővel ezelőtt tapasztaltam. Egy alkalommal, amikor egy néhány esztendővel korábban konfirmált gyermek családját látogattam meg, szinte véletlenül rákérdeztem: „Megvan-e még a konfirmációi Bibliád?” Nagy zavart okozott kérdésem. „Persze, megvan” – mondta nemcsak a fiatal, hanem a szülei is, és nagy keresésbe kezdtek. Amikor aztán nagy nehezen előkerült valamelyik polcról a könyv, bizony elég elszomorító volt a látvány. A rajta lévő vastag por világosan tanúsította, hogy azt a Bibliát a konfirmáció óta nem nyitották ki…

Vajon hány testvéremnek kell most sürgősen előkeresnie valahol fiókok, polcok mélyén lappangó Bibliáját, mert ez a történet nyugtalanná tette lelkiismeretét? Ha semmi mást nem is ér el, de azt véghezviszi ez az esztendő, hogy rádöbbenünk: nekünk nem Biblia éve kell, hanem életünk minden esztendejében, minden napján szükségünk van a Szentírásra, akkor fáradozásunk már nem hiábavaló.

De az ördög nem alszik. Nemcsak azt akarja elhitetni velünk, hogy erre a régi könyvre nekünk, mai modern embereknek nincs is szükségünk, hiszen ismereteit tudományunkkal messze túlhaladtuk, hanem arról is meg akar győzni bennünket, hogy nemcsak a Szentírásra nincs szükségünk, de még Isten nélkül is jól, sőt jobban boldogulunk… Igen, így győzköd bennünket az ördög. Aztán egyszer csak – egy váratlan betegség, életünk bizonytalanná válása, másokban vagy önmagunkban való csalódások, elrontott életünk nyomorúsága miatt – mégiscsak rádöbbenünk, hogy szükségünk van Istenre. De hol leljük meg őt?

Akik már megtapasztalták, tudják, akik még keresik, azok is átélhetik, hogy az Írásban – az olvasott és hallgatott igében – egyszer csak váratlanul megérkezik, és átölel az Isten. Ahogy a reformátor atyák mondták: ubi et quando visum est Deo – ahol és amikor Istennek tetszik –, de jól tudjuk: mindig az igében! Ezért énekelünk így: „Tarts meg, Urunk, szent igédben!” (EÉ 255)

Magam is megtapasztaltam, hogy az élet igéje életet ment. Amikor kaptam, kívülről megtanultam konfirmációi áldó igémet: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) Aztán szinte elfelejtettem. Több mint egy évtizedig mélyre süllyedt emlékezetemben. De amikor szükségem volt rá, megelevenedett, sőt életet munkált. Annak idején – a ’60-as évek vége felé – úgy alakult az életem, hogy sajátos nehézségekkel kellett szembenéznem. Céltalanná, értelmetlenné vált az egész. Nem volt az élet többé, legalábbis nem olyan, amilyenre teológiai tanulmányaim alatt készültem. Úgy tűnt, eljött az idő, le kell zárnom – akár a legbrutálisabb módon is – ezt az egészet. S akkor ott, az épülő lábatlani (ma Piszkének hívják) papírgyár csatornarendszerében eszembe jutott – mert eszembe juttatta a Lélek – konfirmációi igém. Mindenre van erőm, még erre is! – És életben maradtam. Azóta tudom: a Biblia az élet igéje.

Ha kell, akkor kampánnyal, de ha másként is megy, akkor napi aprómunkával ezt hirdetem, ezt hirdetjük. Testvérek! „…egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Pt 1,19)

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::