Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Apáczai Csere János-díjat vehetett át a magyar kultúra napján dr. Hunyadi Zoltán, a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettese. Az intézmény hosszú évtizedeken át a második otthona volt; lelki otthona pedig az óbudai evangélikus gyülekezet, ahol egykor presbiterként, illetve a kórus tagjaként és a gyülekezeti újság szerkesztőjeként szolgált. Ma – ugyancsak itt – tiszteletbeli presbiter.

– Hol végezte az iskoláit, mivel foglalkozott, mielőtt az intézetbe került?

– A Kisalföldön, Malomsok községben születtem 1921-ben. Középiskolai tanulmányaimat a Soproni Evangélikus Líceumban és az ottani Evangélikus Tanítóképző Intézetben végeztem – a tanítóképzés hazánkban akkor még középfokú volt, csak 1958-ban vált felsőfokúvá–, és 1940-ben szereztem tanítói oklevelet. Még ennek az évnek a nyarán választott meg a Pápa melletti Gecse község evangélikus gyülekezete egytanítós, osztatlan elemi iskolájának tanítójává. A tanítás mellett népművelő munkát is végeztem – énekkart szerveztem, színjátszó csoportot alakítottam –, és magam is tanultam tovább.

– Nem lehetett könnyű ilyen fiatalon ennyi feladatot ellátni. Hogyan alakult később a pályája?

– Valóban nem, de sikerült helytállnom. Hat év múlva, 1946-ban jöttem Budapestre. A Bécsi kapu téri evangélikus gyülekezet választott meg iskolája tanítójává. Az iskolák államosításakor, 1948-ban kerültem a fővárosi közoktatás forgatagába. Közben 1949-ben jogi diplomát szereztem. 1952-ben a Budapesti Pedagógus-továbbképző Intézet gyakorlóiskolájába helyeztek, majd egy év múlva az intézet állományába vettek. Új munkakörömben a fővárosi tanítók szakmai továbbképzésében vettem részt: módszertani előadásokat tartottam, e témakörben publikációim jelentek meg. Az intézeti munka mellett tankönyvírásra, oktatófilmek, iskolatelevíziós adások pedagógiai forgatókönyvének elkészítésére kaptam megbízásokat.

1962-ben Budapest XV. kerületébe helyeztek, ahol általános iskolai igazgatói, majd pedig oktatási osztályvezetői munkakört láttam el. 1971-ben igazgatóhelyettesnek hívtak vissza a – több névváltoztatáson átesett – Fővárosi Pedagógiai Intézetbe. Ebben az időszakban irányítottam többek között a fővárosi alsó tagozatos kísérletet, amelynek az anyanyelvi nevelés és a matematikatanítás módszertanának továbbfejlesztése volt a célja.

1981-ben nyugdíjba mentem, de kapcsolatom az intézettel nem szakadt meg, nyugdíjasként szerkesztettem az intézet pedagógiai folyóiratát, a Budapesti Nevelőt, majd később az évenként megjelenő Budapesti közoktatási kalauzt és az intézet havonta megjelenő információs periodikáját, a Hírlevelet. „Véglegesen” az elmúlt tanév végével mentem nyugdíjba, megköszönve az intézet vezetésének, hogy – több mint negyed századig – nyugdíjasként is igénybe vették munkámat.

– Mielőtt beszélgetésünk „hivatalosan” elkezdődött volna, nagy szeretettel és örömmel beszélt e nagy múltú – ám a laikusok számára talán kevéssé ismert – intézet történetéről. Kérem, szóljon róla néhány szót lapunk olvasóinak is!

– A mai intézet jogelődjét, a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot Bárczy István létesítette 1912-ben azzal a céllal, hogy az akkor még csak négyéves tanítóképzés hiányosságait pótolja. A szeminárium az első olyan pedagógus-továbbképző intézmény volt Európában, amelyhez gyakorlóiskola kapcsolódott. A kezdő tanítónak alkalmazása előtt a szemináriumban egyéves tanfolyamot kellett elvégeznie, amely heti huszonnégy óra elméleti előadásból és tíz óra gyakorlóiskolai foglalkozásból állt. Az előadások kiegészítették a tanítóképzés pedagógiai, pszichológiai anyagát, tárgyalták a főváros történetét, földrajzát, a gyakorlóiskolában pedig kezdetben órákat látogattak a hallgatók, majd maguknak is tanítaniuk kellett. A már működő tanítók számára is hirdettek meg előadásokat, és a gyakorlóiskola tanítói bemutató tanításokat, úgynevezett „mintaleckéket” tartottak. Ezek olyan népszerűek voltak, hogy az épület nagy előadótermében háromszáz-háromszázötven hallgató is megjelent.

– Ma milyen munka folyik az intézetben?

– Tavaly szeptemberben hivatalosan is „egybeolvadt” a főváros pedagógiai, illetve pályaválasztási tanácsadó intézete. Így azóta nemcsak a pedagógus-továbbképzés és pedagógiai tanácsadás tartozik az intézmény profiljába, hanem a pályaválasztásban is igyekeznek segítséget nyújtani a munkatársak mind az általános, mind a középiskolák tanulóinak. Ehhez végeznek pszichológiai vizsgálatokat, és a szülőknek is adnak tanácsokat.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::