Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Kivonják őket a forgalomból, mert túl picik, értéktelenek, és többe kerül az előállításuk, mint amennyit valójában érnek. Ha pedig feltétlenül búcsúznunk kell tőlük, ezt úgy is megtehetjük, hogy segítjük a gyermekeket.

Egyházunk egyik legötletesebb és legkedvesebb akciója az aprópénzek összegyűjtése. És bár – ismerve az intézmények finanszírozási rendszerét – biztosan jól jön minden evangélikus óvodába egy-két új színes képeskönyv vagy játék az összegyűlt forintokból, talán sokkal jelentősebb a gyűjtésnek a kevésbé kézzelfogható haszna: ha egy apró egyház apró emberei összeadják az apróikat, egy-egy intézmény kisebb álmát válthatják valóra.

Mielőtt azonban a templomi gyűjtőhelyen a többi közé dobnánk az utolsó egyforintost, vegyük a tenyerünkbe, nézzük meg minden oldalról az apró érmét! Vizsgáljuk meg ezt a fémből formált apró műremeket, melyen egykor hónapokat dolgoztak grafikusok, éremtervezők, hogy aztán a legtökéletesebb formában használják milliók napról napra. Aztán idővel a fénye megkopott, itt-ott deformálódott, és a közelmúltban még az is kiderült, hogy a sérült, fénytelenné vált külső még értéktelenebb belsőt rejt. Ezért egy napon megszűnik létezni.

Kicsit talán hasonlítunk rájuk: gondosan formált minket a Teremtő, testünkben megkaptuk az élővilág legcsodálatosabb és legösszetettebb szerkezetét. Aztán idővel megkopik a szervezet, gyengül az ideg-, és sérül az immunrendszer. A hétköznapok során sodródunk a tömeggel, gurulunk erre, vetődünk arra, végül pedig kénytelenek vagyunk mindannyian rádöbbenni: megromlott belsőnk annyit sem ér, mint beteges testünk.

Milyen jó, hogy a mi Urunk nem a milliós tranzakciók, a csoportos beszedési megbízások Istene! Nemcsak hogy nem dobja félre, hanem felveszi, sőt meg is keresi az elveszett aprót. Képes otthagyni a kilencvenkilencet, hogy annak az egyetlennek a nyomára bukkanjon, akárcsak az elveszett juhról, illetve az elveszett drahmáról szóló példázatban szereplő pásztor, illetve asszony. „És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam…” (Lk 15,9)

Még van időnk, hogy hagyjunk magunkat megtalálni, engedjük, hogy Istenünk a tenyerébe vegyen bennünket. Az idő azonban sürget mindannyiunkat. Egyelőre ugyanis csak arról szólnak a hírek, hogy az egy- és kétforintosok ideje február végén lejár. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, amit Megváltónk üzen nekünk: „Vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,13)

L. J. Cs.

::Nyomtatható változat::