A vasárnap igéje

NAGYPÉNTEK – Jn 19,16b–30

Hozzászólás a cikkhez

Nagypéntek egyházunk egyik kitüntetett figyelemmel kísért ünnepe. Bár sajnálatos módon munkanap, mégis a magukat kereszténynek valló emberek nagy tábora igyekszik eljutni ezen a napon Isten házába. Ennek több oka is lehet.

Vannak, akik Jézus személyében az igazságtalanul szenvedő embert látják, akit megvetett a zsidó vallási közösség vezetősége, akire halált kiáltott a részben római katonákból verbuvált tömeg, s kínok kínjai között a kereszten kellett végeznie. Ráadásul bűnt sem követett el. Együtt érző, mély empátiával lehet élete utolsó szakaszát végigkísérni, ha így tekintünk rá.

Mások Jézus halálában a megváltás eseményét szemlélik, s hálát adnak – velünk együtt – Isten értünk végzett üdvözítő tettéért. S talán itt is megemlíthetjük, hogy a reformátor, Luther egész gondolkodását áthatotta a kereszt teológiája. Ő Isten minden cselekedetét a kereszt felől értelmezte. Krisztus kereszthalála valóban Isten legnagyobb tette értünk s az egész világért. Ebből érthetjük meg önmagunkat, egyházunkat és magát Istent is.

Igénk Jézus utolsó óráját tárja elénk. Érdemes elgondolkoznunk: ha arra ébrednénk egy napon, hogy életünkből mindössze egyetlen óra van hátra, mit tennénk, mit tartanánk fontosnak? Az evangéliumi szakasz éppen arról számol be, mit tettek a Jézus környezetében élők.

A katonák végezték parancsban megszabott kötelességüket. Jézust és két társát a keresztre függesztették. Parancsra végezték el az ártatlan megfeszítését… S aztán haszonleső módon sorsot vetettek értékes köntösére ott, a kereszt alatt – a haláleset némelyeknek mindig jó üzlet.

Pilátus, a helytartó rossz kompromisszumot kötött a zsidókkal és a saját lelkiismeretével, bár tudta, hogy a Názáreti ártatlan, mégis engedte, hogy „Feszítsd meg!”-et kiáltsanak rá. Bár akaratlanul az igazat vallotta meg Jézusról – hogy ő az igazi ember és a zsidók királya –, ahhoz nem volt bátorsága, hogy kiálljon a meggyőződése és az igazság mellett. Mert nem elég felismerni és tudni az igazságot, vállalni is kell, és megvallani is szükséges. A rossz kompromisszum pedig életre szólóan mardosta Pilátus lelkiismeretét…

És mit tesz Jézus? Keresztje alatt gyülekeznek a számára legkedvesebbek. Köztük édesanyja, Mária és a legfiatalabb tanítvány, János. Jézus egymásra bízza őket. Az édesanyának, Máriának fia lesz János, a szeretett tanítványnak pedig anyja lesz Mária. A gondoskodó és a vérségi kapcsolatokat felülíró szeretet aktusa ez. Mária valóban első a Jézushoz közel állók, az iránta bizalmat és szeretetet tanúsítók közül. János pedig a Jézusban hívők képviselője, aki a szeretett Mestert a keresztig kíséri hűségesen. Vannak írásmagyarázók, akik úgy vélik, hogy a kereszt alatt, Jézus halálakor született meg az anyaszentegyház. Jézus halála egyesíti a benne hívőket és a hozzá hűségeseket – állapítja meg Bolyki János. János evangéliumának jelképrendszerébe valóban szépen illeszkedik ez a gondolat.

Arnold Toynbee 20. századi történész sajátos történelemértelmezést képvisel. Meggyőződése, hogy a világ eseményei két dimenzióban zajlanak. Az egyik az immanens, földi dimenzió, ahol a történések egymást követik, és ok-okozati összefüggéseket is lehet találni köztük, még ha a miértekre nem tudunk is mindig választ találni. Így szemléli az ember a világ mindennapjait s benne a várható és váratlan eseményeket. De van egy másik dimenzió is: ahogyan Isten látja és alakítja a nagy világ jelenét és jövőjét. Itt már nem az emberi bölcselkedés összefüggéseit keressük, nem is az emberi vétek és gonoszság ármánykodásának fájdalmas következményeit, hanem azt, amit Isten akar elérni az adott esemény végbemenetelével, amit ő tűzött ki célul.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk igénket, méltán megállapíthatjuk, hogy a pogány Pilátus jellemtelensége ellenére kimondja Jézus személyéről az igazságot. Jézus az a király, akinek trónja a kereszt, ahonnan uralkodik. A zsidók hiába kívánnak pontosítani, ő hajthatatlanul kitart felirata mellett. Igaz, ennek elrettentő pedagógiai szándéka is volt, de a történelem mégis megőrizte számunkra Jézus személyének titkát és Isten szándékát.

Figyelemre méltó, ahogy az egyes események értelmezése során az ószövetségi igék beteljesülését látták a zsidókból lett első keresztények. Bár a keresztre feszítés borzalmát az evangéliumok nem részletezik, de utalnak arra, hogy a városkapun kívül történik e legkegyetlenebb kivégzés (Zsid 13,11–13), amelynek metaforikus értelme szerint Jézus kereszthalála nemcsak a zsidókért, hanem a pogányokért, tehát az egész emberiségért történik. Köntösére sorsot vetnek (Zsolt 22,19). A szétszakítás gondolatának elvetése az egyház egységének megőrzésére utalhat. Szomjúhozik (Zsolt 22,16) az, aki az élet vizét adja az egész világnak (Jn 4,14).

Jézus maga zokszó és tiltakozás nélkül szenved és hal meg a kereszten a jánosi leírás szerint. Vállalja sorsát és küldetését. Utolsó szava a kereszten – „Elvégeztetett!” – többértelmű. Jelenti azt, hogy „így végzett felőlem az Atya”. Jelenti azt, hogy beteljesedett, amit rámért. De jelenti azt is, hogy célba ért. A megváltás elvégeztetett, megtörtént, befejeződött. Ez a történelem Isten felőli értelmezése.

Arkhimédész (Kr. e. 287–212) mondotta: „Adjatok egy szilárd pontot, ahol a lábamat megvethetem, és kimozdítom sarkaiból a világot.” Jézus megváltó halála ilyen biztos pont, ahonnan elindulva gondolkodásunk ráhangolódik az ő gondolataira, akaratunk pedig kész az embertárs érdekében való cselekvésre.

A kereszténység kétezer éve alatt emberek milliói találták meg szívük békességét, lelkük nyugalmát, életük értelmét, a biztos pontot a kereszt tövében. Ezért induljunk mi is Jézus keresztjéhez, hogy szívünk békességet, életünk távlatot nyerjen! Ki tudja, hány „óra” van még hátra életünkből?

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Megrendülten emlékezünk keresztfán elszenvedett halálodra. Köszönjük, hogy értünk vállaltad a megváltó halált. Add, hogy halálod ára rajtunk ne vesszen kárba. Ámen.

D. Szebik Imre

::Nyomtatható változat::