A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Uram, oltalmazd családomat, tartsd meg őket, amíg eljön szabadulásom napja!” – „Uram, adj jó vezetőket, hogy segítsék népünket, s keressük hazánk javát!” – „Uram, adj bölcsességet Lelkedből mindnyájunknak, hogy életünknek újra és újra megtaláljuk értelmét!” Hazai börtönök elítéltjei fogalmazták meg ezeket és a hasonló imákat, olyanok, akik részt vettek az idei – több mint százhetven országban megtartott – világimanap rendezvényein.

A magyar büntetés-végrehajtás országos és helyi vezetőinek értő támogatásával a két nagy hazai női börtönben, a kalocsaiban és a pálhalma–mélykútiban is sor került március 9-én, vasárnap az imanapi istentiszteletre. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által kibocsátott liturgikus füzetecskével a kézben közel kétszáz idősebb-fiatalabb női fogvatartott imádkozta, énekelte a guyanai asszonyok által írt liturgiát. Mindkét helyen fegyelmezetten, előre felkészülve vezették a helyi börtönénekkarok, illetve irodalmi szakkörök tagjai a közös istentiszteletet, illetve misét begyakorolt részek olvasásával, éneklésével.

Magyarul és angolul is csendült fel ének, hiszen a távoli és gyönyörű latin-amerikai ország, Guyana sokféle lakója az angolt beszéli közös nyelvként. Így hát Kalocsán és Mélykúton is zengett az ajkakon: „Someone’s crying, Lord, kumbaya, Someone’s praying, Lord, kumbaya!” („Valaki sír, Uram, kumbaya, valaki kér, Uram, kumbaya!”) És felcsendült roma nyelven is az ének: „Kámimó tável amende! Kámimó pábol pábol…” („Szeretet áradjon köztünk! Szeretet gyúljon bennünk…”)

A rácsok mögött a fogvatartottakat a megbékélés szigeteként váró, modern és felemelően szép kalocsai börtönkápolnában Szántó Ambrus római katolikus lelkész vezette az alkalmi liturgiát, s köszöntötte testvéri szívvel a vendégeket. A bibliai bölcsesség életformáló erejéről és a világimanap földünket körülfogó imaláncolatáról, százhuszonöt éves történetéről Békefy-Röhrig Klaudia református lelkésznő adott tanítást.

A sok víz, a csodálatos átváltozásra képes tavirózsák országáról, az őserdők gazdag és színes élővilágáról, valamint a karibi térség lüktető zenéjéről Békefy Lajos református börtönlelkész tartott rövid, vetített képes előadást. Az igehirdetés szolgálatát is ő végezte mindkét börtönben Lk 10,38–42 alapján. Márta és Mária magatartásában a női fogvatartottak magukra ismerhettek, hiszen ők is, Mártához hasonlóan, sok mindenért aggódnak és nyugtalankodnak, otthon maradt családjukért, a büntetés elviseléséért, rájuk gyakorolt hatásáért, kiszabadulásuk utáni újrakezdésük esélyeiért…

Az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy ők is „ülnek”, mint Mária, de mennyire más helyen és másért, mint ő! Felismerték s megindultan élték át Isten Lelkének tanítását: vissza nem térő esélye börtönéveiknek, hogy az egy szükségest fedezzék fel, tegyék meg, azaz telepedjenek le Jézus lábához, fogadják el hittel a bűnbocsánatot és azt az új életet, amelyet Urunk ajándékozhat nekik is. Ez az a jobbik rész, amelynek elfogadására a börtönben a lélek kiváltképpen alkalmassá válhat, ha valóban él a rácsok mögött is szóló evangéliummal. Milyen kivételes kegyelem, hogy rablánc helyett imalánc kötheti őket össze sok-sok ezer ismeretlen sorstársukkal szerte a világon, akik ugyanazt kérik Urunktól, aki bölcsességet és megújulást, igazi értelmet ad életüknek odabent a börtönben és majdan idekint!

A mélykúti alegységben összegyülekezett közösséget a harminchárom fős énekkar szolgálata vezette; tagjai meglepetéssel is gazdagították az ünnepi másfél órát: megrendítő egyéni imákat is belefogalmaztak a liturgiába, amely ettől személyessé, közelivé és mondhatni, a sajátjukká vált. A pálhalmai börtön vezetését Pleszné Antal Ágnes őrnagynő képviselte a rendezvényen.

Itt is, Kalocsán is sor került az idei világimanap jelképének értelmezésére. Az indiánok színes fejfedője, melyben a gyönyörű, színes tollak a rangot jelezték, odakerült az egyszerű keresztre, jelezve: ami a legdrágább, érték az emberben, azt adják oda Jézusnak – magukból és magukkal együtt. S a kereszt tövében látható, körben álló, stilizált emberalakok egyik része feketeként, a másik fehérként áll a kereszt körül, mert Krisztusban mindenféle nép megbékülve, kiengesztelődve együtt tud lenni. Ennek a börtönben megvan a sajátos olvasata: romák és magyarok, hazaiak és külföldiek csak Krisztusban tudnak igazán testvérként tekinteni a sorstárs fogvatartottra. Az is eszébe ötölhetett a kép nyomán sokaknak, hogy Istenünk valóban nem személyválogató.

Az istentisztelet végén minden fogvatartott elvihette magával a kellő számban rendelkezésre álló liturgiás füzetet, melynek húsz oldalát a zárka csendjében érdemes lesz tovább tanulmányozniuk, a sok-sok imát újra mondani. És színes kíséretként mindenki vihetett magával egy-egy szép képeslapot, amelyen rézbőrű indián kislányok csónakban ülve éppen iskolába eveznek a még tiszta vizű folyón. Ez a színes képeslap és az imafüzet a börtön világában még sokáig segíthet megőrizni szívükben és megelevenítheti bennük ennek a szép alkalomnak sok-sok üzenetét, áldását. Mindkét helyen szinte egyformán fogalmaztak a résztvevők: „Jövőre újra tartsuk meg a világimanapot!”

Ez már a Föld másik pontjára, Pápua Új-Guineába vezeti majd el lélekben a fogvatartott nőket. Őszintén reméljük, hogy ennek a fogvatartottak számára színes élményt, lelki támaszt nyújtó, nevelő hatású világimanapnak a börtönökben egyre inkább meglesz a helye, elfogadottsága, és értékes része lesz hazánkban is ennek a zárt világnak…

Békefy-Röhrig Klaudia

::Nyomtatható változat::