Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Római kori romokat kutattak régészeink valahol Óbudán. Az egyik téglán furcsa írásra bukkantak, a híres Sator-négyszögre. A huszonöt betűből álló latin szöveg érdekessége, hogy a négyszög minden irányban – balról jobbra, felülről lefelé, jobbról balra és alulról felfelé – olvasva mindig ugyanazt a szöveget adja:

SATOR

AREPO

TENET

OPERA

ROTAS

Béke idején a római katonák építkeztek, és az ismeretlen harcos a még lágy tégla anyagába karcolta bele a szöveget. Ezt a téglát kiégették, beleépítették a falba, onnan került elő kereken 1900 év után.

A latin szöveg nem igazítja el az olvasót. A magyar jelentés sem: „Arepo földműves (sator) tartja (tenet) a munkákat (opera) kerekeket (rotas).” A titokzatos négyszög Óbudán kívül több más római kori emléknél is megjelent, így Pompeji városában falra írva vagy nyakban hordható amulettekre vésve. A lelet korát azért tudjuk meghatározni, mert nem akármilyen épületből került elő: az Aquincumban állomásozó római seregek parancsnokának palotájából, akit Kr. u. 117-től kezdve Hadrianus római császár néven ismer a történelem. Tehát ez év előtt keletkezhetett az írás.

Ma már ismert a titokzatos négyszög jelentése is. Rejtett keresztény azonosító jelet, hitvallást kell látnunk benne abból az időből, amikor üldözték Jézus Krisztus követőit. A megfejtés a következő:

P

A A O

T

E

R

PATERNOSTER

O

A S O

T

E

R

Azaz: „Pater noster” – „Mi Atyánk” és mellette még A és O, a görög ábécé első és utolsó betűje, a Kezdet és a Vég. Ugyanannyi és ugyanazok a betűk!

Bizonyosra vehető tehát, hogy a mai Budapest területén az első keresztény, aki jelet adott hitéről és magáról, 117 előtt élt itt. Római katona volt, talán Palesztinából, Görögországból vagy Itáliából származott. Azt sem tudjuk, vajon a titkos jel segítségével rátalált-é valakire, másra, aki szintén Jézus követője volt, azaz létrejött-e keresztény közösség, gyülekezet Aquincumban.

Az üldözések idején más titkos jelekről is egymásra ismertek a keresztények. Ilyen volt a hal, mert a Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó (Iészusz Khrisztosz Theu Üiosz Szótér) kifejezés szavainak kezdőbetűi összeolvasva a „hal” jelentésű görög szót (ikhthüsz) adják ki.

A mögöttünk levő kétezer esztendő gazdag változatossággal mutatja föl a kereszténység történetében a Jézusról való tanúskodás sokféle formáját. Ide sorolhatjuk a templomokat, katedrálisokat, művészeti emlékeket, irodalmi és teológiai tudományos alkotásokat. Figyelnünk kell azonban arra, hogy Mesterünk szava – „…eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8) – olyan léleképítésről és közösségépítésről szól, amelyikben az emberi, kortársi tevékenységen van a hangsúly. Bele kell „karcolni” hitünket, meggyőződésünket, szeretetünket és reménységünket – az egykori római katonához hasonlóan – abba a környezetbe, ahol élünk; ahogyan a Hegyi beszédben mondja Jézus: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Ma hazánkban, de általában másutt is sokan megkérdőjelezik az ünnepeket. Mit is jelent karácsony, húsvét? Pünkösd ünnepének mondanivalója még inkább homályos. Ebben a helyzetben benne van az elmúlt hatvan év egyházi ünnepeket „átíró” törekvése és a spirituális ünnepi tartalmakat materiális javakká formáló gyakorlata. Sokak szerint az ünnep csak bőséges ételt-italt és „szent lazsálást” jelent! Vajon tudunk-e úgy pünkösdöt ünnepelni, hogy megmutatjuk környezetünknek, „nem csak kenyérrel él az ember”? Az egyház születésnapján, az első gyülekezet megalakulására emlékezve így fogalmaz a költő:

„Pünkösd szele rezget fákat, füveket,

a Szent-Lélek gyújt most piros tüzeket,

Vígaszunkra Krisztus küldi őt nekünk,

Hogy csak jóra nyissuk szívünk és eszünk!”

(Sántha György, 1958)

Harmati Béla

::Nyomtatható változat::