A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Hamisítatlan majálishangulat, lángos és kávé fogadta az első magyar keresztény íjászversenyre érkezőket május 3-án Érsekcsanádon. Az ország minden részéből több mint hetven íjász nevezett a megmérettetésre, de a vendégekkel – családtagokkal – együtt a kétszázat is meghaladta a jelenlévők száma.

A bemelegítő lövészetet követő nyitóáhítatot Vasadi Lajos baptista lelkipásztor tartotta Fil 3,12–14 alapján, amelyre az Úrtól tanult imádság volt a válasz, s már útnak is indulhattak a tízfős csapatok a hat-nyolc kilométeres pályán.

A szokványosnál enyhébb előírások várták a résztvevőket, így nyugodtan vállalkozhatott a mezei sétára és a tíz cél leküzdésére az is, aki kevésbé járatos az ősi magyar fegyver forgatásában. Szerencsére akadtak is ilyen vállalkozók, hiszen nem a győzelem volt az igazi cél. A verseny ötletgazdája, szervezője, rendezője és egyben finanszírozója, Szőke Tamás így nyilatkozott: „Keresztény íjászversenyt hirdettünk, de nem csak keresztényeket várunk. Mindenkit szeretettel fogadunk, aki baráti közösségre, szeretetteljes légkörre és egy kellemesen eltöltött napra vágyik.” Sokan tanúsíthatják, hogy e célok maradéktalanul megvalósultak: a véletlenszerűen összeállított csapatok szinte baráti társasággá, összetartó közösségé formálódtak a terepen való négyórás gyaloglás, lövészet során.

A célok is rendhagyóak voltak. A vesszőfogókon olyan figyelemfelkeltő képek, ábrák szerepeltek, amelyek kihívást, bűnt – kinek-kinek mit – jelentenek a keresztény emberek életében. Így a résztvevők lőttek egyebek közt alkoholosüveg és cigarettásdoboz fényképére, a túlzott motorizáció, médiafogyasztás vagy a mobilkommunikáció szimbólumaira. A célok között járva pedig ismerkedtek egymással, célokról és fegyverekről, íjászatról és a civil életükről beszélgettek.

Igazi különlegesség fogadta a pályát teljesítő, fáradt versenyzőket. A „helyi specialitás” pörkölt tartalmának bemutatását terjedelmi okok miatt inkább mellőzném, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy gyakorlatilag csaknem minden olyan állati és növényi eredetű összetevőt tartalmazott, amely egy ilyen jellegű étel elkészítésénél egyáltalán számításba vehető. Nem csoda tehát, hogy laktató volt, s igazán ízletesre sikeredett.

A rendezők – tapintatosan – ugyan nem tették fel azt a kérdést, hogy ki milyen felekezetből érkezett, de a sebtében végzett saját felmérés alapján megállapíthattuk, hogy igen vegyes volt az összetétel. Hiszen a történelmi egyházak képviselőin kívül jöttek pünkösdi gyülekezetekből, sőt volt résztvevő karizmatikus katolikus közösségből is. Ám mindenki mosolyogva tekintett a másikra, drukkolt, amikor az „ellenfele” célzott, vagy segített neki, ha a szükség úgy hozta. Együtt áztak, izzadtak és dacoltak a széllel, de az is természetes volt, hogy – igaz, kevés eredménnyel, de – közösen, kitartóan keresték egymás célt tévesztett nyílvesszőit a mező dús növényzete között…

„Szeretnénk, ha évente kétszer megrendezhetnénk ezt a versenyt, s jó lenne, ha mások is vállalnák, így mindig más és más helyszínen találkozhatnánk. Szeretnénk, ha mozgalommá szélesedne a kezdeményezésünk, igazi baráti, testvéri közösséget formálnának a résztvevők” – mondta búcsúzóul Szőke Tamás.

Igaz Levente történész, fasori öregdiák, a magyar íjászok ismert, jellegzetes figurája – aki szintén részt vett a versenyen – az alábbi értékes gondolatokat fogalmazta meg: „A verseny szó itt alapvetően mást jelentett, mint megszoktuk, hiszen elsősorban magunkkal kellett versenyeznünk, és nem feltétlenül az íjászat technikai oldaláról nézve. Az időjárás pedig ugyancsak nem könnyítette meg a helyzetet. A terület bejárása azonban elsősorban némi edzettséget, kitartást igényelt. Szó sem volt tehát egoépítő, egyéni dicsőséget halmozó vagy arra hajtó versenyről; ezt jól szimbolizálta a csapatok közösségi pontozása és a kategóriák egyesítése is. Sokkal inkább a »belső út« keresésének irányába mutatott az együttlét. S jó volt látni a nyílt tekintetű, mosolygós embereket, úgy a szervezők, mint a versenyzők vagy a vendégek között.”

Mit is tehetnénk hozzá a fentiekhez? Testmozgást, természetet kedvelők, értelmes programra vágyók, jó közösségbe igyekvők, közös családi programot keresők, figyelem! Lehet jönni megpróbálni!

Gyarmati Gábor

::Nyomtatható változat::