Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Keménynek, radikálisnak érzi a kedves olvasó írásom címét? Elfogadom, valóban súlyos mondat ez, de a valóság is ilyen. Mi, evangélikus hívő emberek is hajlamosak vagyunk a hárításra és az elfojtásra. Ne így legyen!

„…a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,6b) volt a mottója a Biblia éve kapcsán az elmúlt szombati egyházkerületi missziói napnak. Ennek az igének az is az üzenete, hogy Isten Szent Lelke nélkül halott az egyéni élet, a házasság, de a gyülekezet és az evangéliumról elnevezett egyház is. Isten Lelkének jelenléte nem személytelen, homályos lelkiség, kegyesség, hanem igazság, élet, világosság, szentség, tűz, mennyei erő, újjászületés. Örvendetes, hogy egyházunk missziói alkalmainak viszonylag nagy a látogatottságuk. Ez köszönhető annak is, hogy a misszióért felelős munkatársak értik a feladatukat, és olyan programot állítanak össze, amely vonzó a megtérésre és megújulásra vágyóknak. Szeretnénk azt is, hogy sok fiatal jöjjön el a nyári Szélrózsa találkozóra, és növekedjen a templomba járók száma, egyre többen higgyenek Istenben, ismerjék a Bibliát. Mégis azt kell hangsúlyoznom az Ige alapján, hogy mindez fontos, de végzetesen kevés. Olyat sehol nem olvasunk a Szentírásban, hogy a cél az, hogy sokan járjanak templomba, ismerjék a szent iratokat, és higgyék el Isten létezését. Ugyanis ezt az ördögök is megteszik, de attól még megmarad nyomorúságos státusuk. Ismerhetem a Bibliát, járhatok templomba, „áldott” missziói alkalmakra, de ez még nem tart meg, nem üdvözít. A templomon keresztül is be lehet zúgni a pokolba… Mindennek a célja az egyházban a megtérés, megújulás és Krisztus követése kell, hogy legyen. Csak Isten ereje, amely a kereszten gyengeségnek látszik, támaszthat fel minket lelkileg halott állapotunkból. Sokan aggódunk jogosan, és tenni akarunk erőtlen gyülekezeteinkért. De féltjük-e a viszonylag mozgalmas életet produkáló egyházközségeinket, oktatási és diakóniai intézeteinket, egyházi rendezvényeinket? Hiszen a nagy munkának, szervezésnek, anyagi áldozatnak nincs értelme, ha nem hirdettetik mennyei erővel és felhatalmazással Isten szava, és nincs életújulás, szabadulás, helyreállítás. Tudjuk, a hit Isten ajándéka, de nekünk kötelességünk a magunk részéről mindent megtenni, hogy a hitre jutást ne nehezítsük az „idegen tűz” behozatalával (4Móz 3,4). Akkor jelenik meg az egyházi életben a túlzott liberalizmus, kultúrprotestantizmus, liturgiai buzgóság, törvényeskedés, ha az élő Krisztus nincs jelen a szívünkben. Krisztus ismerete, a vele való szeretetközösség és az ő követése egészséges, teljes, izgalmas életet ajándékoz nekünk. Sokan törik a fejüket valami új missziói stratégián. Lehet természetesen tervezni, gondolkodni, tanulmányokat írni, a döntő mégis ez: meghalt-e a régi ember, és feltámadt-e az új Krisztus által? Meggyőződésem, hogy különleges, új stratégiára nincs szükség. Évek óta figyelemmel kísérem, lehetőségeim szerint, az európai, az amerikai keresztényeknek, illetve a világ kereszténységének életét. Földrajzi, felekezeti, egyháztörténeti sajátosságoktól függetlenül születnek, illetve élednek és újulnak meg keresztény közösségek, gyülekezetek, egyházak. Van valamilyen titkos recept, amelyet nem ismer mindenki, csak a beavatottak? Igen, van. A titkos recept ismeretéhez, megértéséhez és megvalósításához szükség van beavatásra: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten lényébe, valóságába való bemerülésre. Újjászületés nélkül még a tisztes egyházi tanító, Nikodémus sem láthatja meg Isten országát (Jn 3); de a ma egyházi embere sem, legyen bár missziói lelkész, püspök, ifjúsági vezető vagy presbiter. Jézust lehet figyelni, tanulmányozni, értelmezni külső szemlélőként, mint tette például Zákeus a fügefán, de egészen más a helyzet, ha befogadom őt a szívembe, családomba, otthonomba. „…az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5) – olvassuk a Kijelentésben. Jézus világosságot vitt a karrierista pénzember életébe, és így volt Zákeusnak ereje a megtérésre, vagyis a bűnismeretre, bűnbánatra és a lehetőség szerinti jóvátételre. Az általam ismert születő és megújuló gyülekezetekben a bibliai, evangéliumi elveket alkalmazzák, ezért élnek és növekednek. Mostani írásom nem mutathatja be részletesen életüket, látásukat, de röviden utalok a lényegre. A mai időkben megújuló gyülekezetekre, egyházakra jellemző:

1. A felelős vezetők (lelkész, presbiter, munkatársak) hitre jutott, Lélekkel betöltött emberek, akik igyekeznek megtérésben, szentségben élni. Bűnben élő, megváltozni nem akaró vezető nem maradhat státusában.
2. Az egész gyülekezet missziói felelősséget hordoz környezetéért. Felhagytak az ószövetségi és részben római katolikus karakterű egyházi élettel, amelyben a lelkész a kiemelt közbenjáró, közvetítő pap (hangsúlyosan megkülönböztetve öltözéke, liturgiai szerepe szerint is a hívektől), a gyülekezet pedig passzívan figyeli ügyködését.
3. Hatékony, az egész gyülekezet és egyház életét meghatározó vezető- és munkatársképző „forradalmat” élnek át. Minden hitre jutott gyülekezeti tag valamilyen területen misszionárius is.
4. A lelkészképzés egészséges, biblikus, evangéliumi és missziói tartalmú. Ahol a teológiai képzés erre nem képes, illetve nem hajlandó, alternatívaként létrejönnek felekezeti vagy felekezetközi evangéliumi szemléletű teológiák vagy bibliaiskolák.
5. Kulturális szempontból érthetőek, mint voltak a próféták, Jézus, az apostolok és a reformátorok a maguk idejében. Nem használnak érthetetlen, anakronisztikus nyelvezetet, öltözetet, zenét, liturgiát. Rájöttek, hogy a szent normális; nem elvont, érthetetlen, hanem hétköznapi, érthető, gyakorlatias.
6. A missziót a falakon kívül is gyakorolják számtalan formában, nem csak a hagyományos módon.
7. Van látásuk a biblikus, egészséges gyülekezetről, és ezt igyekeznek megvalósítani. Közönségből közösség, közösségből család formálódik, amelyben a testi, lelki és szellemi hiányok és többletek kiegyenlítődnek.
8. A gyülekezeti házat vagy templomot újszövetségi szellemben építik vagy alakítják át sokrétű közösségi életre alkalmas, világos, tiszta, barátságos helyiséggé.
9. Az épület- és intézményközpontú gondolkodást felváltja a missziócentrikusság. Fenntarthatatlan épületektől megszabadulnak, legyen az akár templom, és a felszabadult anyagi eszközöket a belmisszióra költik.
10. Célul tűzik ki a gyülekezet anyagi önállóságát, és határozott lépéseket tesznek ennek érdekében. Úgy látom, hogy egyházunk nem kerülheti meg ezeket a kérdéseket. Az (örök)lét a tét: megtérsz vagy meghalsz.

Szeverényi János

::Nyomtatható változat::