Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Ezért most megmutatom, ezúttal megmutatom nekik kezemnek hatalmát, és megtudják, hogy Úr az én nevem! Jer 16,21 (Ef 3,5–6; Lk 16,19–31; 1Jn 4,16b–21; Zsolt 133) Amikor Jeremiás arról prófétált, hogy a pogányok is megtérnek, hogy a nemzetek a föld legszéléről is az egyetlen igaz Istenhez jönnek, és belátják: hamis isteneket, hiábavaló bálványokat imádtak, fenntartással fogadták szavát. (Egy másik fejezet tanúsága szerint merényletet is terveztek ellene a papok és a próféták a nekik nem tetsző kijelentései miatt.) Isten végül egészen különleges és nem várt módon mutatta meg a hatalmát. A megfeszített Krisztus két karja ki van tárva a kereszt két vízszintes szárához szegezve. A szenvedésben ott a szeretet mindenekfelett való ereje. Isten kezének hatalma, amely megváltásról és az egyetlen Istenről, az Úrról szól.

Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket! Préd 12,1 (1Tim 4,12; Lk 10,1–9/10–15/16; 1Kor 14,1–12) Ifjúság, múló idő, rossz napok, nemszeretem évek. Az élet rendjének költői megfogalmazása. Most, amikor elér az ige, amikor megérint egy igehirdetés, amikor én, az istenkereső ráébredek, hogy ő már milyen régóta keres engem, most „gondolok rá”, mert nem tudja senki, meddig tart az élet, meddig tart Isten türelmi ideje. Most van a megtérés ideje, és most kell nekem is másokat hozzá vezetnem – ifjakat vagy lélekben ifjakat.

Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt! Zsolt 34,15 (2Kor 13,11; Jer 36,1–6/7–9/10.21–24.27–31; 1Kor 14,13–25) Jót tenni jó – olvasom egy plakáton az utcán. Ezt a lelke mélyén mindenkinek éreznie kellene. Mégsem tesszük a jót, mégis annyiszor fordulunk az elágazásoknál tudatosan a rossz irányba, a békesség helyett bántást, a jó helyett gonoszat cselekszünk. Dávid maga is megjárta a mélységeket. Mi is a magunkéit, amelyekről csak mi tudunk. Meg Isten, aki nem büntetésünkben, hanem atyai szeretetének megnyilvánulásában leli örömét. Erő bennünk nincs élethosszon át felhagyni a rosszal, de erőforrásunknál van. Ezt tudta Dávid is.

Nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. 1Móz 28,15b (Tit 1,2; 1Thessz 2,1–8/9–12/; 1Kor 14,26–33a) Ezt az ígéretet Jákób kapta álmában Istentől. Isten csak kiválasztott embereihez szól így, nekik ígér ilyesmit, gondolhatnánk szomorúan; nekünk ilyen kijelentésben, amely életről, bőségről, utódokról, áldásról biztosít, hogy is lehetne részünk… Ám Jézus Krisztus földre jötte óta személy szerint vagyunk megszólítottak. Az ígéret teljessé lett Jézusban: élet, örök élet, megváltás. S a „Nem hagylak el”: „…íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20b)

Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. 1Móz 1,3 (Jn 8,12; Jn 21,15–19; 1Kor 14,33b–40) Ma már szinte alig van olyan pontja a földgolyónak, ahol ne lenne észlelhető a fényszennyezés nevű jelenség. Olvasom: a mesterséges fények mennyisége körülbelül ötévente megkétszereződik. Bárcsak ilyen mértékű lenne a világosság, a fény növekedése az emberi tudatokban is… Lehet, hogy a külső világosság nagy, s forrásait előállíthatjuk mi magunk, emberek, de a belső világosság, az Istenre ismerés fényéhez kevesek vagyunk. Krisztus mondja: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)

Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása. Zsolt 102,26 (Jel 19,1; Lk 22,24–30; 1Kor 15,1–11) Nekem, mint geológus lányának, mindig természetes volt, hogy milyen izgalmas és érdekes a föld történetének kutatása. Könyvtárnyi könyvet írni, tudományos konferenciákat rendezni lehet és kell is arról, hogy mi módon keletkezett a föld, milyen földtörténeti korszakok követték egymást, hogy mi a története bolygónknak és Naprendszerünknek, s mi lehet a jövője. Amiről itt a zsoltáros beszél, ahhoz azonban nem kell tudósnak, geológusnak lenni. Ez itt a hívő lélek vallomása. Isten a teremtője ennek a világnak, a teremtőm nekem is, és lenyűgöző, amikor Nobel-díjas tudósok, kutatók is alázattal megvallják azt, amit a zsoltáros: a létező legnagyobb csoda a teremtettség s benne az a tény, hogy a mindenség Ura őriz és szeret minket.

Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat. Zsolt 71,17 (2Tim 3,14; Fil 1,12–18a; 1Kor 15,12–19) Emlékszünk még első tanítóinkra? Akiktől írni, olvasni, számolni tanultunk? A világ szüleink és tanítóink által kezdett kinyílni a számunkra. Kiszínesedni, felismerhető összefüggésekké válni, rendezett halmazzá, amelyben otthonunk van. Olyan szépen fogalmaz a zsoltáros: Isten tanít. Helyünket, célunkat, életünk értelmét tőle tanuljuk meg, nála találjuk. Felsorolhatatlan, mi minden szolgálhat tanulságul az Isten felé kinyíló emberi lény számára. A legfőbb azonban Jézus maga, aki közénk jött, hogy szóban, testben, cselekedetben ismertesse meg Istent az emberrel.

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::