A vasárnap igéje

Hozzászólás a cikkhez

Szentháromság ünnepén az egyház összefoglalta az üdvösségtörténetet: mit és hogyan cselekedett értünk Isten mint teremtő Atya, mint megváltó Fiú és mint a Krisztusban megismert Istennel és egymással közösséget (egyházat) teremtő Szentlélek. Nem a Szentháromság titkát igyekeztünk megfejteni, hanem hálát adtunk mindazért, hogy a Szentháromság Isten cselekvésének következményei viszont nem maradtak titokban, hanem a bűnbocsánat, örök élet, üdvösség ajándékában részesülünk. Az egyházi esztendő adventig hátralévő vasárnapjain Krisztus földön küzdő egyházának mint „úton lévők” közösségének a sajátos útja, élethelyzetei, életjelenségei, kísértései és örömei kerülnek előtérbe. Amint egykor Izráel népe a pusztában az Isten által megígért föld felé vándorolt – és bizonyos értelemben Jézusnak mint Messiásnak a Szentlélek általi fölismerése napjáig ma is vándorol –, az egyház földi népe is vándorol az örök mennyei otthon teljessége felé. Nem mindegy, hogy ezen a hosszú és nehéz úton mi a mozgatóerő, és mi táplálja, újítja, frissíti azt. A Szentháromság ünnepe utáni első vasárnapon erre kapunk útravalót. A kijelölt igeszakasz első verse: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” Ez Izráel legalapvetőbb hitvallása. A páratlan, semmivel nem pótolható, nem helyettesíthető, valóban létező Isten azonban nemcsak Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, nemcsak Izráel Istene, hanem a keresztények Istene is. Jézus maga is idézte az úgynevezett „nagy parancsolatot”: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5. vers) Az alapige folytatásából világossá lesz, hogy az Isten iránti szeretet – azzal együtt, hogy bizodalmat jelent – nem merül ki az érzületben, hanem a szeretet konkrét történéséről van szó. A szívben, fejben forgatott és állandóan kezünk ügyében lévő ige a róla való beszédben napi rendszerességgel történéssé válhat. Kell is, hogy történjen az ige, benne és általa pedig maga az Örökkévaló szeretete. Az egyház történetének sötét lapjait gyakran a fejetlen szívvel vagy szívtelen fejjel elkövetett vétkek írták. A nagy parancsolat azonban a teljes emberhez szól: értelmünkhöz, érzelmeinkhez, érzékeinkhez. Érdemes ezen elgondolkodni a kissé egyoldalú, az intellektust olykor túlhangsúlyozó evangélikus kegyességi gyakorlatunkra tekintettel. Isten önmagát adta Krisztusban. Teljesen. A vasárnap apostoli igéje (1Jn 4,16b–21) erre a szeretetre: Isten irántunk való szeretetének történésére irányítja figyelmünket. Valójában tehát nem a mi Isten iránti szeretetünk az úton lévő egyház igazi mozgatóereje, hanem az Isten Krisztusban történő szeretete irántunk! Ezt ismételgetjük kétezer éve fiaink és lányaink előtt, ezt írja szívünkbe, lelkünkbe a Szentlélek, a kereszt Krisztusának jelét égeti lényünkbe a feltámadás fénye, ez táplálja, őrzi és tartja meg a földön küzdő egyházat. A zsidóság mindig komolyan vette Isten igéjének továbbadását, tanítását. A hívő zsidók ma is kétszer: a reggeli és esti imádság során elmondják a „Halld meg, Izráel…” hitvallást. Tudom, Isten nem a mennyiséget nézi elsősorban, hanem a szív minőségét. Mégis érdemes azon gondolkodnunk: mennyire vesszük mi napi rendszerességgel komolyan, menynyire tartjuk kezünk ügyében és menynyire tartjuk szívügyünknek Isten Krisztusban megismert szeretetének igéit? Mennyire vesszük komolyan a hitoktatást gyermekek és felnőttek között? Sokszor érvényesül a maradékelv, és többnyire az egyéb – valóban fontos – teendők, edzések, különórák, felvételi felkészítők után jutnak el gyermekeink a hittanórára. Ha az evangéliumot, a Krisztusról szóló beszédet értékének és súlyának megfelelően komolyan vennénk, általa sokkal inkább átjárná, megszentelné és élhetőbbé tenné életünket maga a Föltámadott. Úton járni nem lehet cél, mozgatóerő és táplálék nélkül. Úton járás nélkül pedig nem lehet megérkezni sem…

Imádkozzunk! Áldott légy, mennyei Atyánk, hogy a te utadon való járás feltétele, forrása és mozgatóereje nem a mi irántad való szeretetünk, hanem az a szeretet, ahogyan te szerettél és szeretsz minket, ahogyan azt Krisztusban láthatjuk. Teremtsd meg bennünk a Krisztusról szóló beszédre való éhséget, hogy annak ereje mozgasson és tartson meg a földön küzdő egyház útján, és eljövendő országod örömének megízlelése legyen forrása irántad és egymás iránt való szeretetünknek! Ámen.

Kovács László

::Nyomtatható változat::